Cikk oldal
2008-04-24

Matchbottal a Csőhídin

Versenypályáink 3.
Versenypályáinkat bemutató sorozatunkban egy héttel ezelőtt már meglátogattuk a csepeli Csőhídi pályát. Bemutattuk a horgászhelyeket, a vizet, a környezetét, és érintettük az ottani rakós botos horgászatot. Úgy gondoltam, hogy a versenysorozatokra való felkészülést segítendő, foglalkozzunk kicsit részletesebben a matchbotozással, mert erre a technikára nem készülni, a Csőhídin súlyos hiba lehet.

Teltház a Csőhidin, mindenki edz
Teltház a Csőhidin, mindenki edz

Egy tipikus csőhídi hal
Egy tipikus csőhídi hal

Ezen a pályán fontos eszköz lehet a matcbot. Vannak alkalmak, amikor itt, szinte egyeduralkodó ez a módszer, így semmiképpen se feledkezzünk meg róla, ha ide készülünk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez egy gyakran, és gyorsan változó folyószakasz, ha az edzések nem indokolják a matchbotos horgászatot, akkor is készüljünk rá. Ez a víz bármikor megváltozhat. Többek között, például a szél megerősödhet, olyannyira, hogy lehetetlenné teszi bármely más szerelés használatát. Ha alulról fúj be, tehát jobbról balra, akkor a rakós botos horgászat csalivezetését teszi szinte képtelenséggé. Hiszen a botot tolni kell, a folyásiránnyal azonosan, tönkretéve a csali kontrollálását. A matchbotnak viszont ez a szélirány kifejezetten jót tesz, hiszen a felső vízréteget megtolja, mintegy megtámassza a vizet a szél, ezáltal a csali minden esetben az úszó előtt fog járni.
Ha felső szél fúj - az a rosszabbik eset - ott maximum a hasznos terhelés megemelésével lehet operálni.

Matchbotra készülni kell
Matchbotra készülni kell

Itt leggyakrabban 30 méter körüli távolságra horgászom. Ezen a távon a vízmélység 2 méter körüli. Ennél messzebre való pecázásnál nagy a kockázata, hogy a megakasztott halat nem tudjuk szektoron belül kivenni, amit egy versenyen nem érdemes kockáztatni. Ezen a távolságon túl már több akadályt gördít elénk a horgászat, mint amennyi a plusz métereknek a haszna.

Felszerelés 1x1 m-en
Felszerelés 1x1 m-en

A pontos távolság betartásában segít a zsinórjelölő használata. Ennek az a lényege, hogy egy speciális, erre gyárott ceruzával megjelöljük a zsinórunkon a kívánt távolságot. Itt húzunk egy 20-30 cm körüli jelölést, ezzel fehérre festve a damilt.

A zsinórjelölő használata
A zsinórjelölő használata

Tipp: Mivel a zsinrórjelölő mindenhez hozzáragad és nehéz leszedni, ajánlatos az orsó zsinórvezető görgőjét rendszeresen tisztítani.
A damilt vízbe érkezéskor érdemes megfogni, visszafogni, ezáltal a szerelék szépen kiterül. Ez folyóvizen hatványozottan fontos, mert ha összegubancolódik a szerelékünk, sok időt veszítünk. De ezzel, és a helyes matchbot bedobással is foglalkoztunk már korábban itt, a Magazin keretei között. (Sok hasznos információt leírtunk már itt, érdemes néha visszaolvasni.)

Ha a damilt kezünkkel fékezzük, szépen kiterül a szerelék
Ha a damilt kezünkkel fékezzük, szépen kiterül a szerelék

A Csőhídin, mivel forgalmas evezőspálya célszerű elsüllyeszteni a zsinórt, kell hozzá némi rutin, de ha jól van elsüllyesztve a damil, akkor a hajó átsiklik felette, nem kell kivennünk a szereléket. Ezzel is hasznos, halfogással tölthető időt nyerünk.

Az elsüllyesztett
Az elsüllyesztett
zsinór felett
zsinór felett
átsiklik az evezős
átsiklik az evezős

Bedobáskor túldobunk a célon, majd a zsinórt a megjelölt, fehér szakaszig tekerjük vissza az orsóra. Ezzel a szereléket úgy húzzuk vissza, hogy az pont a kívánt, kiszemelt, etetett távolságon lesz.

A megjelölt szakaszig tekerjük vissza a damilt az orsóra
A megjelölt szakaszig tekerjük vissza a damilt az orsóra

Persze csak akkor, ha az etetésünk pontos volt, és nem szórtuk szét az etetőanyaggombócainkat mindenfelé. Ilyen távolságnál, ha csak kicsit húzzuk ki jobban a csúzlit, ha csak kicsit változtatunk a dőlésszögén, ha csak kicsit célzunk arrébb, az az 1-2 centi, a 30 méter körüli távolságra érve akár métereket jelenthet.
Ritkán esik szó a csúzli dőlésszögéről, azaz az etetőanyag gombóc repülésének ívéről, pedig erre is figyelni kell. Ennek megváltoztatása, laposabb, vagy magasabb kivitelezése egyaránt a távolság változásával jár.

Mindig ugyanúgy, ugyanakkorát, ugyanoda
Mindig ugyanúgy, ugyanakkorát, ugyanoda

Ne felejtsünk el kinézni a szemközti parton egy fix pontot, - lehetőleg olyant, ami a verseny egész időtartama alatt garantáltan ott is marad - és a kiszemelt pont segítségével célozzunk. A peca.hu magazinjának korábbi írásai között találunk arra is tippet, hogyan kerüljük el azt, hogy a csúzli túlhúzva, túllőjjünk a kívánt távon. Persze ha nem sajnáljuk néha célbalövésre, gyakorlásra szánni az időt, hamar „belőjjük” a kezünkve a megfelelő távolságot.
Etetni, egy kb. 50 cm széles sávot etetek. Nem pontot, sávot! Hiszen folyóvízről van szó, ebben a sávban úsztatgatok. Ez az etetési zóna nagyjából előttem helyezkedik el, vagy minimálisan felfele, hiszen a lecsurgó etetőszemcsék között kínálom fel a csalim. Versenyen érdemes a mellettünk ülőkkel előzetesen leegyeztetni a szektrohatárokat. Ne legyen abból probléma, hogy átdobálunk, vagy leúsztatunk más szektorába.  Az etetést akkor tartom jónak, ha az etetőgombóc csobbanásakor lefröcsköli az úszót a vízpermet. Az már pontosnak számít.

Pontos etetés, ha jól megnézzük, a csobbanás közepén látszik az úszó narancs antennája
Pontos etetés, ha jól megnézzük, a csobbanás közepén látszik az úszó narancs antennája

Ez egy állandóan etetett pálya. A halak kicsit el vannak kényeztetve az állandó, jó minőségű táplálék által. Ezért alapozásnál etetőanyagot, esetleg földdel kevert etetőanyagot juttatok a vízbe. Verseny közben általában földeszszúnyogot, vagy etetőanyaggal kevert földesszúnyogot lövök.

Muníció
Muníció

A versenyszabályoknak megfelelően egykezes, maximum tyúktojás nagyságúakat. Nem is érdemes ennél nagyobbakat, mert az nem csak szabálytalan, de gazdaságtalan is. Nagyon nehéz beosztani a verseny végéig az engedélyezett mennyiséget. Fontos az etetés ritmusa. Ne ötletszerűen etessünk, hanem ütemesen. Én általában 3-4 úsztatás után lövök 1-2 gombócot.

Egykezes gombóc
Egykezes gombóc

Mindenképpen próbáljunk több matcbottal készülni, mivel a pálya sajátossága, hogy gyakori váltást igényel, a víz hirtelen és bármikor megváltozó viselkedése miatt. 3-4 botot, különböző hasznos terhelésel, különböző eresztékbeállítással érdemes kéznél tartani.

3-4 bottal is érdemes készülni
3-4 bottal is érdemes készülni

A tapasztalatok alapján 10, 12, 14 grammos matchúszókra van szükség. Az úszótest súlyával akkor variálok, amikor a vízfolyás meglassul, meggyorsul. Ami bizony a Csőhídin, a zsilipszabályozásnak köszönhetően, bármikor megtörténhet. A hasznos terhelés általában 4, 5, 6-os ólmokból rakom ki. Ami valamiért nálam soha nem több két grammnál.

10-12-14 grammos úszók az általánosak
10-12-14 grammos úszók az általánosak

Különböző hasznos terhelések
Különböző hasznos terhelések

Már vásárláskor ügyelek rá, hogy a fix úszórögzítő kapcsa megbízható legyen. Azaz ne tudjon dobás közben kiakdni, kinyílni, aminek következtében leeshet az úszó. Annál nagyobb méreg nincs, mint amikor a beállított, halfogó szerelésem megy tönkre úszóvesztés által.

Fix úszórögzítő, stabil kapoccsal
Fix úszórögzítő, stabil kapoccsal

18-35 centi között tudnám a 8, 9, 10-es előke megfelelő hosszát meghatározni. Ha vízközt (nem érinti a feneket a horog) horgászom rövidebb, ha lefektetett előkével, akkor a  hosszabb az ideális. 20–16-os, maximum 14-es horog a megfelelő. Fontos információnak tartom,  hogy minden halat megbecsülni, megkímélni, azaz meríteni kell! Hiába van az elején minden úsztatásra hal, ha a végén kiderül, hogy bizony nagy árat „fizettünk” azért a pár elröptetett halért.

Minden halat meríteni kell!
Minden halat meríteni kell!

A nehézségek ellenére, egy csodálatos víz ez. Gyönyörű halakkal, melyekből általában ad is. Kellemes, technikás horgászatokkal. Napsütéses, családias hétvégékkel. A fővárosiaknak szívet melengető természettel. Csipogással, kuruttyolással, zizegéssel, surranással, és halakkal, halakkal, halakkal…

Őslakos 1.
Őslakos 1.
Őslakos 2.
Őslakos 2.

Fészeképítő
Fészeképítő
Gyönyörű
Gyönyörű

Matchbottal a Csőhídin

Írta és fényképezte: ifj. Gyulai Ferenc
Szólj hozzá:
Szakírónk
A jól bevált harcsázó technika a kuttyogatás ősi magyar horgászmódszer!