Eltörtem a Maver Nembo Club 700-as bolóm alulról számított 4. tagját.
Tud valaki valamilyen lehetőséget a bottag pótlásával, és agyűrűk újrakötésével kapcsolatban?
köszönöm segítségeteket: rozmárpapa
Nyugodtan horgászhatsz tavon is bolognai bottal. A hossz még előnyére is válhat, amikor fárasztod a halat. Arról nem is beszélve, hogy tavon is vannak áramlások, amiknél szintén jól jöhet a bolo. Arra mindenféleképpen ügyelj, hogy ne akarj olyan távolságokra dobni vele, mint amilyeneket például matchbottal simán megdobnál. Értem ezalatt az 50, 60, 70 méteres távokat. Inkább közelebb horgássz vele, olyan távolságban, amit még kényelmesen meg tudsz dobni vele. Semmiféleképpen sem szabad erőltetni a dobást, mert különben bottörés lesz a vége. Jó példa erre haverom esete. Én matchbottal horgásztam kb. 50 méterre a parttól, de ő mindenáron utol akart érni, csak ő bolognai bottal. Pár dobás után a botja kettétört.
A mélységmérést pedig mélységmérő békával, de akár egy nagyobb sörétólommal is elvégezheted úgy, hogy rácsípteted azt a horogra.
Sziasztok! Bolognai botot szeretnék venni, de két ok miatt nem merek: sokszor olvastam, hogy a bolognai folyóvízre van kitalálva, de én állóvízen szeretnék horgászni vele. És mélységmérést hogyan kell vele végezni? A botban nekem a hossza tetszett meg (7 m) hogy messzire is be tudjak dobni. De nem biztos hogy nekem ez a bot fajta a megfelelő választás. Szerintetek? Előre is köszönöm a válaszotokat!!
Sziasztok!
Bolognais szerelékról több megoldást hallottam; van, aki az úszó teherbírásának felét teszi fel egy csúszóólomba és a többit elosztja; van, aki egy csúszóólmot egy söréttel ütköztetve egyszerűsíti a dolgot. Nektek mi a véleményetek, mit javasoltok?
Szia GBela!
Hát sztem a 3-as az nem ötös pontyokra való, inkább az TE 5-7-esek. Én nem vagyok egy nagy bolós, kezemben ugyan voltak, de rnem horgásztam még ezekkel a botokkal. Maga a Speed széria igen erős botokat, anyag szerkezet-felépítés takar, Ha nem kell a hét méter, egy rövidebb 6-os biztosan jobban bírja a folyóvízi ekkora méretű halakat és kezesebb is. Ha csak keszegre kellene, elégnek tartanám a 3-ast. De azért ez úszóméret-zsinórvastagság és a fárasztó kéz kérdése is.
Üdv Hgyg
Szia HGYG
A kérdésem. Shimano speed-master 7m kategóriában univerzális pecára 3-as vagy 5-ös erősségűt ajánlsz, ahol a keszegtől az 5kg-os halakig minden bejöhet ?
Vagy más megközelítésből a hármas erősségű nem gyenge e erre a célra?
Az átlag vízmélység 4-5m, Tisza. Köszi
Sziasztok!
Nandornak ajanlom ezt az irast : http://www.peca.hu/cikk.php?ident=92
az alapok benne vannak, en mindenkep egy rovid nyelu univerzalis bolgnai botot ajanlanek, leteznek mar olyanok amelyek allithatok (vagyis ha nem huzod ki teljesen akkor 5-6 meterben is lehet hasznalni)
ha kontret kerdesed van akkor ide vele, oszt megbeszeljuk! :)
cila
Szia Nandor!
Először is minden tiszteletem, hogy rokkantságoddal is űzöd ezt a hobbit! Azt ajánlom, ha teheted térképezd fel a terepet, hogy milyen helyeken is lesz lehetőséged horgászni. Ez fontos amiatt, hogy milyen hosszú és milyen erős botra lesz szükséged! Általában a 7 méteres darabok az univerzálisak, kérdés kell e a hosszabb, vagy elég esetleg egy rövidebb? Ez pedig a bot súlyát határozza meg. A nagyon könnyű, de hosszú botok elég sérülékenyek. A minőségi darabok kb 50 ezernél kezdődnek. Ezekkel élvezet a peca és sokáig jó kis bot lesz. (lásd webáruházban a Technium kategória) Olcsóbban csak vagy nehezebbet kapsz, vagy törékenyet. Szóval ha teheted nézd meg a pénztárcád mit enged meg, utána a lehetséges helyszíneket. Minél több infót tudsz adni, annál pontosabb válaszokra számíthatsz! Ez vonatkozik ugyanúgy a szerelékekre és az etetőanyagra is. Addig is maradnak az általánosságok...
ÜDVÖZLÖM A HORGÁSZOKAT. VOLNA EGY PÁR KÉRDÉSEM A FOLYOVIZI BOLOZÁSSAL KAPCSOLATBAN? JÖVÖRE SZERETNÉK ELKEZDENI AZ ÉLÖ TISZÁN HORGÁSZNI BOLOVAL! AZT SZERETNÉM TUDNI HOGY MIEN BOL, MIEN SZERELÉS, HOGYAN ETESEK STB..?? A LEGFONTOSABB AZ LENNE HOGY VAN-E OJAN ULTRA KÖNNYÜ BOT MELYEL KÖNNYEDÉN TUDNÉK TOLOSZÉKBÖL HORGÁSZNI? MIVEL ROKKANT VAGYOK. A SEGITSÉGET ELÖRE IS KÖSZÖNÖM. ÜDV:NÁNDOR A VAJDASÁGBOL
Eltörtem a Maver Nembo Club 700-as bolóm alulról számított 4. tagját.
Tud valaki valamilyen lehetőséget a bottag pótlásával, és agyűrűk újrakötésével kapcsolatban?
köszönöm segítségeteket: rozmárpapa
Nyugodtan horgászhatsz tavon is bolognai bottal. A hossz még előnyére is válhat, amikor fárasztod a halat. Arról nem is beszélve, hogy tavon is vannak áramlások, amiknél szintén jól jöhet a bolo. Arra mindenféleképpen ügyelj, hogy ne akarj olyan távolságokra dobni vele, mint amilyeneket például matchbottal simán megdobnál. Értem ezalatt az 50, 60, 70 méteres távokat. Inkább közelebb horgássz vele, olyan távolságban, amit még kényelmesen meg tudsz dobni vele. Semmiféleképpen sem szabad erőltetni a dobást, mert különben bottörés lesz a vége. Jó példa erre haverom esete. Én matchbottal horgásztam kb. 50 méterre a parttól, de ő mindenáron utol akart érni, csak ő bolognai bottal. Pár dobás után a botja kettétört.
A mélységmérést pedig mélységmérő békával, de akár egy nagyobb sörétólommal is elvégezheted úgy, hogy rácsípteted azt a horogra.
Üdv.
Bolognais szerelékról több megoldást hallottam; van, aki az úszó teherbírásának felét teszi fel egy csúszóólomba és a többit elosztja; van, aki egy csúszóólmot egy söréttel ütköztetve egyszerűsíti a dolgot. Nektek mi a véleményetek, mit javasoltok?
Hát sztem a 3-as az nem ötös pontyokra való, inkább az TE 5-7-esek. Én nem vagyok egy nagy bolós, kezemben ugyan voltak, de rnem horgásztam még ezekkel a botokkal. Maga a Speed széria igen erős botokat, anyag szerkezet-felépítés takar, Ha nem kell a hét méter, egy rövidebb 6-os biztosan jobban bírja a folyóvízi ekkora méretű halakat és kezesebb is. Ha csak keszegre kellene, elégnek tartanám a 3-ast. De azért ez úszóméret-zsinórvastagság és a fárasztó kéz kérdése is.
Üdv Hgyg
A kérdésem. Shimano speed-master 7m kategóriában univerzális pecára 3-as vagy 5-ös erősségűt ajánlsz, ahol a keszegtől az 5kg-os halakig minden bejöhet ?
Vagy más megközelítésből a hármas erősségű nem gyenge e erre a célra?
Az átlag vízmélység 4-5m, Tisza. Köszi
Nandornak ajanlom ezt az irast : http://www.peca.hu/cikk.php?ident=92
az alapok benne vannak, en mindenkep egy rovid nyelu univerzalis bolgnai botot ajanlanek, leteznek mar olyanok amelyek allithatok (vagyis ha nem huzod ki teljesen akkor 5-6 meterben is lehet hasznalni)
ha kontret kerdesed van akkor ide vele, oszt megbeszeljuk! :)
cila
Először is minden tiszteletem, hogy rokkantságoddal is űzöd ezt a hobbit! Azt ajánlom, ha teheted térképezd fel a terepet, hogy milyen helyeken is lesz lehetőséged horgászni. Ez fontos amiatt, hogy milyen hosszú és milyen erős botra lesz szükséged! Általában a 7 méteres darabok az univerzálisak, kérdés kell e a hosszabb, vagy elég esetleg egy rövidebb? Ez pedig a bot súlyát határozza meg. A nagyon könnyű, de hosszú botok elég sérülékenyek. A minőségi darabok kb 50 ezernél kezdődnek. Ezekkel élvezet a peca és sokáig jó kis bot lesz. (lásd webáruházban a Technium kategória) Olcsóbban csak vagy nehezebbet kapsz, vagy törékenyet. Szóval ha teheted nézd meg a pénztárcád mit enged meg, utána a lehetséges helyszíneket. Minél több infót tudsz adni, annál pontosabb válaszokra számíthatsz! Ez vonatkozik ugyanúgy a szerelékekre és az etetőanyagra is. Addig is maradnak az általánosságok...
Sok sikert és görbüljön! :)
dani