Az tényleg senkinek nem tűnik fel hogy ez a cikk csak ideológiai alapot gyárt arra hogy miért kell a balatoni keszeget halászni?
Pedig ez semmi másról nem szól. A halászoknak az jelenti az egyik legjövedelmezőbb munkát. A balatoni keszeg még mindig rendkívül keresett árucikk az egyesületek körében mivel keszeg szaporítással, forgalmazással nem igen foglalkozik senki (nem éri meg, a ponty jövedelmezőbb). Ha most egy egyesület venni akar keszeget a vizébe telepítési célból az felkötheti a gatyát mert a zöme nem talál ilyet. El ne képzelje már senki hogy a halászok a busa halászatából profitálnak. Hivatalosan süllőt meg harcsát sem igazán fognak és értékesítenek. Újabban páran megkérdőjelezték hogy miért kell a Balaton keszegállományát lehalászni és eladni, erre véletlenül születik egy ilyen cikk.
Ébresztő emberek! Itt nem a C&R kontra "hazaviszemmertmegfogtam" vitát kellett volna generálni (persze erről is lehet vitázni, talán érdemes is). Itt a szájába adták a hozzá nem értő horgászoknak (bocsánat ez nem lekicsinylés de tény) hogy mit gondoljon erről és nyugodjon meg, ezért KELL!!! halászni???? a Balatonban. Mert amúgy lássuk be, erre a világon semmi szükség nincs, kivéve a profit orientált gazdasági vállalkozást mert ugye ő ebben érdekelt.
Nem kell kivenni a nagy halakat sem. Az sem okoz ökológiai katasztrófát ha egy kiöregedett példány elpusztul a vízben, ezt a természet elrendezi ahogy eddig is elrendezte. Hagyni kéne a természetet működni. Nem kellenek ilyen "lehalászós" "lehorgászós" akciók. Vissza kell állítani a part menti környezetet eredeti állapotába és betartani a szabályokat, sőt önmérsékletet kell gyakorolni minden horgásznak és lesz hal.
Az a gond, hogy sokkal több területit is el lehetne adni, ha lenne értelme kifejezetten horgászati céllal lemenni a Balatonra akár szezon után, olyan embereknek is akik amúgy tudnak horgászni de nincs helyismeretük.
Rengetegen próbálkoznak a nyaralásuk alatt, de hihetetlen gyengék az eredményeik. Lehet hogy a Balaton nem is alkalmas erre, amit sokan szeretnének? Én nem gondolom...
A halállományokra jellemző egyik törvényszerűség, hogy az egyedszám csökkenése az egyedsúly növekedését szokta eredményezni, azaz minél nagyobb egy halfaj sűrűsége, annál kisebb méretre tudnak megnőni annak egyedei, hiszen mégiscsak a saját fajtársaik jelentik számukra a legnagyobb táplálék- és élőhely-konkurenciát. Az állomány össztömege ugyanakkor általában nem változik számottevően, mivel a víz haleltartó-képessége viszonylag állandónak mondható, a Balatoné főleg.
A cikkíró az átlagsúly növekedéséből következtet az állomány nagyobb életkorára, s bár igaz, hogy az életkor növekedésével az egyes halak mérete is nő, nem ez az egyetlen tényező, ami a testméretet befolyásolja, ott van pl. a rendelkezésre álló, elérhető táplálék mennyisége, az állomány sűrűsége, stb.
Az átlagsúly növekedése tehát következhet akár az egyedszám csökkenéséből is, már amennyiben a keszeghalászat módszerei nem változtak a vizsgált időszakban, mert ugye az sem egészen mindegy, hogy milyen módon, milyen lyukbőségű hálóval történik a halászat.
Az a baj....
...szal' az a baj,j sajnos aki illetékes annak nem az az érdeke,h a horgászok jól érezzék magukat. Ez teljesen nyilvánvaló. Amíg a vezetőség és a pecások érdeke nem találkozik addig nem lesz az amit szeretnénk. Most mit kell ezen csodálkozni?? Egyeseknek jó ez az állapot, a zavarosban halásznak stb. Mindenféle szinten ez megy kis hazánkban.
Vegye meg mindegyik az engedélyét járjon ki pecázni, fogjon ne fogjon tök mindegy, hisztizzen jártassa a száját kit érdekel. Az a lényeg,h ne csökkenjen számottevően a jegyet és engedélyt vásárlók köre. Az,h elégedetlenkednek és jártatják a lepénylesőt? Kit érdekel amíg megveszik a területit???? Ugyan kit érdekel????
Előre leszögezem , én dunai pecás vagyok és csak ritkán jutok el a Balatonra horgászni ! Szerintem a halfajok nagyobb részét kéne méretkorlátozás alá vetni ,soha nem értettem ,hogy valakinek mért kel több kiló 10cm -es keszeget hazavinni ! Persze meg kel hagyni a rablózó horgászok számár a lehetőséget ! Nálunk a Dunán sokan felháborodtak azon ,hogy a Paducot, Jászkeszeget , Szilvaorrú keszeget fogási tilalom védi ! Én ezt nagyon jónak látom és helyeslem de ez mellé méretkorlátozást is bevezetnék ,és 10 kg napi elvihető mennyiséget 5kg csökkenteném a Dunán ! Ezek mellet védeni kel az ívó helyeket és hatékonyan fellépni az orvhalászok ellen , valamint az idegen fajok visszaszorítása pl: Busa !
Az idő múlásával természetesen változik a Balaton is. De azért a helyzet nem olyan rossz, mint sokan gondolják. Aki sokat volt vízen, és kellő tapasztalattal rendelkezik, az azért fog is. De ehhez idő kell, sok idő, sok tapasztalat. Pár évtizedes horgászmúlt meghozza gyümölcsét. Türelem, és hit. Hiszem, hogy enélkül nem megy.. Abban teljesen igaza van chronos-nak, hogy nem lehet a Balatonból egy csak nagy halakból álló horgásztavat csinálni. Egy ekkora vízterületen többször is megfogni ugyan azt a halat, ami élményt nyújt nekem, meg még száz másik horgásznak, ez egyenlő az álommal. A Balaton viszont mindenképpen segítségre szorul, legyen az vízvédelem, vagy halvédelem. Példa erre, az őshonos compó állomány, amiből nagyon kevés van a Balatonban. Ezzel szemben, egyetlen egy hozzászólás sem íródott, hogy emberek, baj van a compóval... Pedig a halvédelmet komplexen kéne kezelni. És itt meg kell említeni azt a tényt, hogy a BHN-Zrt-nél több éve folyik egy jelentős program annak érdekében, hogy sikerüljön talpra állítani a balatoni compó állományt. Tudomásom szerint, a nyugati országokban nagyra becsülik e halfaj horgászatát. Tehát nemcsak a süllő, nem csak a harcsa, és a ponty szorul védelemre....
Aurel kimondta az egyik sarkalatos dolgot: "horgászokra vonatkozó szabályok - ha segíthetnek is - önmagukban nem fogják megoldani a Balaton problémáit, ebben teljesen egyetértünk."
Én is egyetértek. Ez ennél sokkal bonyolultabb probléma....
De azért azt hozzáfűzném tuti az is segítene de azon kívül még sok minden segítene.
Anyám nagyon rossz jósnő lenne.... hányszor a fülembe cseng az a sokak által hallott mondat: "fiam mire te felnőtt leszel neked már sokkal jobb lesz, megváltoznak a dolgok, kinyílik a világ stb"
Ugye a rendszerváltáskor még nem erre számítottunk....
Hát igen, megváltozott, még szarabb lett :(
Már a betyárbecsület is kiveszett a betyárokból....
kedves rebel! kis hal vagyok én ahhoz, hogy megmondjam, kire milyen szabály vonatkozzon... :) arra próbáltam csak rávilágítani, hogy az idősebb példányoknak is helye lehet a vízben, nemcsak horgász, hanem tudományos szempontból is. a horgászokra vonatkozó szabályok - ha segíthetnek is - önmagukban nem fogják megoldani a Balaton problémáit, ebben teljesen egyetértünk.
Pedig ez semmi másról nem szól. A halászoknak az jelenti az egyik legjövedelmezőbb munkát. A balatoni keszeg még mindig rendkívül keresett árucikk az egyesületek körében mivel keszeg szaporítással, forgalmazással nem igen foglalkozik senki (nem éri meg, a ponty jövedelmezőbb). Ha most egy egyesület venni akar keszeget a vizébe telepítési célból az felkötheti a gatyát mert a zöme nem talál ilyet. El ne képzelje már senki hogy a halászok a busa halászatából profitálnak. Hivatalosan süllőt meg harcsát sem igazán fognak és értékesítenek. Újabban páran megkérdőjelezték hogy miért kell a Balaton keszegállományát lehalászni és eladni, erre véletlenül születik egy ilyen cikk.
Ébresztő emberek! Itt nem a C&R kontra "hazaviszemmertmegfogtam" vitát kellett volna generálni (persze erről is lehet vitázni, talán érdemes is). Itt a szájába adták a hozzá nem értő horgászoknak (bocsánat ez nem lekicsinylés de tény) hogy mit gondoljon erről és nyugodjon meg, ezért KELL!!! halászni???? a Balatonban. Mert amúgy lássuk be, erre a világon semmi szükség nincs, kivéve a profit orientált gazdasági vállalkozást mert ugye ő ebben érdekelt.
Nem kell kivenni a nagy halakat sem. Az sem okoz ökológiai katasztrófát ha egy kiöregedett példány elpusztul a vízben, ezt a természet elrendezi ahogy eddig is elrendezte. Hagyni kéne a természetet működni. Nem kellenek ilyen "lehalászós" "lehorgászós" akciók. Vissza kell állítani a part menti környezetet eredeti állapotába és betartani a szabályokat, sőt önmérsékletet kell gyakorolni minden horgásznak és lesz hal.
Rengetegen próbálkoznak a nyaralásuk alatt, de hihetetlen gyengék az eredményeik. Lehet hogy a Balaton nem is alkalmas erre, amit sokan szeretnének? Én nem gondolom...
A halállományokra jellemző egyik törvényszerűség, hogy az egyedszám csökkenése az egyedsúly növekedését szokta eredményezni, azaz minél nagyobb egy halfaj sűrűsége, annál kisebb méretre tudnak megnőni annak egyedei, hiszen mégiscsak a saját fajtársaik jelentik számukra a legnagyobb táplálék- és élőhely-konkurenciát. Az állomány össztömege ugyanakkor általában nem változik számottevően, mivel a víz haleltartó-képessége viszonylag állandónak mondható, a Balatoné főleg.
A cikkíró az átlagsúly növekedéséből következtet az állomány nagyobb életkorára, s bár igaz, hogy az életkor növekedésével az egyes halak mérete is nő, nem ez az egyetlen tényező, ami a testméretet befolyásolja, ott van pl. a rendelkezésre álló, elérhető táplálék mennyisége, az állomány sűrűsége, stb.
Az átlagsúly növekedése tehát következhet akár az egyedszám csökkenéséből is, már amennyiben a keszeghalászat módszerei nem változtak a vizsgált időszakban, mert ugye az sem egészen mindegy, hogy milyen módon, milyen lyukbőségű hálóval történik a halászat.
ÜDV E
...szal' az a baj,j sajnos aki illetékes annak nem az az érdeke,h a horgászok jól érezzék magukat. Ez teljesen nyilvánvaló. Amíg a vezetőség és a pecások érdeke nem találkozik addig nem lesz az amit szeretnénk. Most mit kell ezen csodálkozni?? Egyeseknek jó ez az állapot, a zavarosban halásznak stb. Mindenféle szinten ez megy kis hazánkban.
Vegye meg mindegyik az engedélyét járjon ki pecázni, fogjon ne fogjon tök mindegy, hisztizzen jártassa a száját kit érdekel. Az a lényeg,h ne csökkenjen számottevően a jegyet és engedélyt vásárlók köre. Az,h elégedetlenkednek és jártatják a lepénylesőt? Kit érdekel amíg megveszik a területit???? Ugyan kit érdekel????
A paduc-jász-szilva tilalommal az a baj, hogy nem a tilalmi időben ívnak ezek a fajok.