Nekem is minden tapasztalatom pozitív, sokat vásároltam már ott. Talán azt lehet felhozni ellenük, hogy az valóban előfordult már, hogy mikor én odamentem a pénztárhoz, eltűnt mindenki, mint az aranyóra és ott álltam, néztem ki a fejemből 10 percig, a biztonsági őr is felszólt már vagy háromszor, de sehol egy lélek:-)) No ebbe beleszaladok minden második alkalommal:-) Ettől eltekintve jó kis üzlet érdemes elmenni..
Én is több akalommal kerestem föl a Maxxon-t, változatos összevélménnyel, de megosztom veletek amit fontosnak tartok. A biztonsági őrök valóban rossz érzést keltenek, mert valóban járőröznek, és figyelnek, ezt az ember nem szereti. De az is igaz, hogy rengeteg apró termék van ami gond nélkül landolhat a belső zsebekben, illetve vannak nagyon értékes dolgok, amiknek rongálását észre kell venniük. Ezenkívül elég rendesen be lehet kamerázva a helység, mert van külön kameraszobájuk a plexi mögött. Az eladókkal kapcsolatban is vegyesek az érzéseim. Egyfelől hagyják az embert, hogy az önkiszolgálás élményével, mindent végigfogdoshassanak, másfelől ha valamit akarsz tőlük, akkor neked kell megkeresned őket:) Összességébe viszont azt el tudom mondani, hogy mindegyik gyakorlott horgász, ismerik az árukészletüket és ha megkéred őket tényleg mindent el tudnak mondani a termékekről. Egy másik dolog ami nekem szintén nagyon jó érzés volt, hogy amikor próba közben megsérült a kezemben egy bot, akkor azt levették az állványról, és mint ha mi sem történt volna készségesen ellenőrizték azt a pálcát amit el akartam vinni. A biztonsági őr is észlelte a dolgot, és nagyon kulturáltan viselkedett, szóval ha elrettentőnek is tűnik a bolt politikája néha, tapasztalatból mondom, hogy a céluk a lopás elkerülése.
Az árukészlet pedig szerintem pompás. Mindig vannak nagyon jó akcióik, nyilván az a lényeg, hogy a horgászok gyakran járjanak oda, hogy belenyúlhassanak a tuti akciókba, és így tulajdonképpen az egész árukészletet átfésüljék. Nagyáruházas feelingje van, de kicsinyesség abszolút nem jellemző rájuk.
Sziasztok...én most készülök elősször menni a Maxonba főként azért mert baromi messze van. Mondjuk ahogy olvasgatom a véleményeket inkább azok rossz tapasztalatokról tesznek bizonyságot nem pedig jókról de egy próbát biztos megér. Én eddig a Horgászmester hb-ban várároltam szerettem mert az eladók kedvesek és előzékenyek voltak...de sajnos a közelmúltban bezárt vagy elköltözött...nemtudom ...szeretném ha valaki aki ismerte vagy járt oda informálna erről h mi történt az üzlettel előre is köszönöm
üdv:Tibi
Remélem a következő vásárlási szándékomkor a Petyáéhoz hasonló udvarias kiszolgálásban lesz részem vagy többet leshetik, hogy mikor megyek vásárolni hozzájuk.
Üdvözlet
Én a fordítottját tapasztaltam egy jó héttel ezelőtt.
Bementem barátnőmmel,és az a szokásunk,hogy mindent végignézünk,megfogdosunk stb.. Bent voltunk úgy másfél órát,ezalatt négyszer jöttek oda hozzánk,kérdezvén segíthetnek-e. Négyből kétszer mondjuk ugyanaz az eladó volt :))
Sokszor olvasom itt a negatív véleményeket,és mindig csodálkozom, mert én ezeket eddig nem tapasztaltam,sőt ellenkezőleg.. Két éve kb. kézbe vettem egy pergetőbotot,ami egy kisebb suhintásra eltört. Nemhogy problémáztak,hanem még az eladó kért elnézést,és szó nélkül szaladt el egy másik ilyen botért.. Úgyhogy részemről az eladókkal kapcsolatban semmilyen panaszom nincs.
Biztonsági őrséggel kapcsolatban sem tapasztaltam,hogy engem vagy bárkit követnének..Nekik alapban feladatuk a sorok közti "őrjáratozás", és ha valami gyanus dolgot észlelnek,akkor az a dolguk,hogy erről 100%-ig megbizonyosodjanak,utána járjanak, majd tettenérést követően megfelelő intézkedéseket megtegyék. Az nem vagyonvédelem,ha csak ül ott fent a pultban és bámul, mint boci az új kapura. Ezt recepciósnak hívják..
Árak színvonaláról annyit,hogy valóban nem a legolcsóbb bolt,de ezt a választékkal szerintem ellensúlyozzák. Emellett néhány más bolthoz képest így is versenyképesek. És azért azt ne feledjük,hogy nem webáruházakhoz kell hasonlítani.. Bár nem lenne rossz egy Maxon webpiac..
A fentiekkel nem azt akarom mondani,hogy az előző negatív hozzászólásokban nem lehet valóság,hanem hogy nem biztos,hogy az mindennapos vagy általános helyzet.
Utólag mindenkinek Kellemes Ünnepeket,és halszagban gazdag Újévet !
Az árukészlet pedig szerintem pompás. Mindig vannak nagyon jó akcióik, nyilván az a lényeg, hogy a horgászok gyakran járjanak oda, hogy belenyúlhassanak a tuti akciókba, és így tulajdonképpen az egész árukészletet átfésüljék. Nagyáruházas feelingje van, de kicsinyesség abszolút nem jellemző rájuk.
-Egyetlen kérdésem lenne,bár lehet hogy hülye kérdés.
-A Maxon-nak van web áruháza is,vagy csak boltja van?
-Mert csak egy email címet találtam és sajnos én sem egy saroknyira lakom a bolttól.
-Ha netán valaki tudna egy web elérést hálás lennék ha megosztaná velem.
-A válaszokat előre is nagyon köszönöm mindenkinek.