Fórum
Rendezés
Találatok száma/oldal
pecas702010. 03. 13. 09:20:50
pecas70
Igazából itt még nem fejtettem ki a véleményemet.

Szóval a kft. azt állítja, hogy vétlen külső akasztás esetén a horgász azzal "deklarálja", hgy az akasztás nem volt szándékos, hogy a halat visszaengedi a vízbe. Ha nem így tesz, az szerintük gereblyézés. A gondolatot tovább folytatva ami gereblyézés az a btk. szerínt megvalósítja az állatkínzás bűncselekményté. No itt van a bi bi, ugyanis ez a bűncselekmény (annek ellenére, hogy tevéssel, illetve mulasztással is el lehet követni) csak szándékos elkövetés esetén büntethető. Magyrul azt kell bizonyítani, hogy a külső akasztás szándékos volt. A bizonyítás pedig azt terheli aki ezt állítja.
Tehát itt sántít az érvelés.
Mondhatta volna a kft. azt, hogy a kívülről akadt halat tilos megtartani. Hgy miért ? Csak ! Azért mert így döntöttek.
Viszont mindkét esetben fel kell válllalnia a bizonyítás nehézségeit.
Nem lett volna egyszerűbb a tilalmi körben hagyni pl. a busát, illetve a pontyot ??? Ha ilyen halat találtak volna valakinél, akkor a birtoklással nyilvánvaló a szabálysértés ténye.

Szóval nem a külső akadás mellett kívánok érvelni, hozzáteszem a mohosz országos horgászrendje illetve etikai kódexe tartalmaz ere vonatkozó szabályokat, de a nem körültekintő szabályozással a vízkezelő a saját dolgát nehezíti meg.
ttlake2010. 03. 13. 00:24:05
pecas70
Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét. Nekem az adott kérdésben más a véleményem.

A Btk. 266/B. § (2) bekezdése alapján állatkínzás vétségét követi el, aki a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik, vagy horgászik.

E törvényi tényállás keretszabály, a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény tölti ki a tartalmát

A Hht. 23. § (1) bekezdése alapján tilos a hal fogásához minden olyan fogási eszköz, illetve mód alkalmazása, amely a halállományt és élőhelyét károsíthatja.

A Hht. 23. § (2) és (3) bekezdése, valamint 24. §-a ezen általános (bármely eszközre, illetve módra fennálló) tilalom alapján, és nem pedig az alóli kivételként, bizonyos eszközök, módszer használatát, illetve bizonyos eszköz adott helyen való használatát kifejezetten is megtiltja, illetve szabályozza.

A Hht. 23. § (1) bekezdéséből következően a Btk. 266/B. § (2) bekezdése szempontjából annak van jelentősége, hogy egy adott halfogási eszköz, vagy mód alkalmas-e a halállomány, illetve annak élőhelyének károsítására. Amennyiben igen, akkor az ilyen eszköz, mód használata az állatkínzás bűncselekményét megvalósítja.
pecas702010. 03. 12. 10:17:32
pecas70
Ezt a kérdést mielőbb tisztázni kell, mert a kft. nagyon sok öngól fog magának rugni.
pecas702010. 03. 12. 10:16:23
pecas70
Nem regisztráltam még, de az biztos, hogy a külső akadásos dologgal kapcsolatban más a véleményem.
ttlake2010. 03. 11. 21:13:28
Pecas70
úgy látszik tényleg csak ketten maradtunk. A többiek elmentek már horgászni:))

Én regisztráltam a kft. honlapjára, így mindig megkapom a hírlevelet. A tájékoztatásuk szerint első körben a regisztráló érdeklődőknek és a partnereiknek küldik ki az új híreket, infókat, és csak ezt követően rakják fel azokat a honlapra. A fórum helyett küldik a hírleveleket, illetve válaszolnak a regisztrált felhasználók kérdéseire e-mailen.
pecas702010. 03. 11. 07:55:56
pecas70
Köszi tt!

Olvastam este. Érdekes, hogy nem a kft. hanem a Tiszató honlapján. Igen meglepődnék, ha csak ez az egy per lenne folyamatban, bár a tájékoztatásból sem következik ez egyenesen.
Ha jól látom már csak kettejn rágjuk ezt a témát, bár a hírek szerint sok ezer, meber érdekelt benne.
Nem értem, hogy a kft. honlapján miért nincs fórum. Ott élből lehetne a felmerülő problémákról tájékoztatást adni.
ttlake2010. 03. 11. 06:58:46
pecas70
tegnap jelent meg a kft. MOHOSZ közleményre adott válasza:

A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. reagálása a MOHOSZ 2010. március 4-i közleményére

A horgászok érdekeit szem előtt tartva üdvözöljük a MOHOSZ felhívását, amellyel az általa a Tisza-tóra jogosulatlanul kibocsátott különböző területi engedélyek, illetve, az un. háromszektoros országos, a Tisza-tó vonatkozásában jogtalanul kibocsátott engedély használatának beszüntetésére, visszaváltására hívja fel a horgászokat, mert ezzel számos, jóhiszeműen eljáró és az érdekképviseleti szervben megbízó horgász nem kerül a MOHOSZ miatt a továbbiakban méltatlan helyzetbe.

A Sporthorgász Kft. már számos alkalommal kinyilvánította azon álláspontját, hogy a halászati jog gyakorlására Magyar Állammal megkötött szerződés alapján 2010. január 01.-től 15 évig kizárólag a kft. jogosult. A halászati jog a hatósági nyilvántartásba, az Országos Halászati Adattárba bejegyzésre került, és a kft. által alkalmazott halőrök nyilvántartásba vétele megtörtént.

A MOHOSZ számára - az FVM által - a halászati törvény szerint megfizetendő kártérítés összegszerűségének megállapítása iránt folyik 2003 óta peres eljárás- ez az un. alapper, amelynek azonban a halászati jogra nincs kihatása A március 2.-i bírósági tárgyaláson a MOHOSZ a Kft. és az FVM között létrejött szerződés érvényességét vitató keresetétől - másik két keresettel egyetemben - elállt, ami azt jelenti, hogy a kft. halászati jogát már nem vitatja.

Társaságunk a kártérítés összegével kapcsolatosan következetesen azt képviseli, hogy a bíróság által megállapított, a MOHOSZ-t a halászati törvény szerint megillető kártalanítást fogadja el.

Ugyanakkor a Sporthorgász Kft. által foglalkoztatott halászati őröket ért rágalmakat visszautasítjuk, munkatársaink minden esetben a jogszabályok és a társadalmi érintkezés szabályait betartva végezték, végzik munkájukat. Álláspontunk szerint a MOHOSZ-nak nem a kft.-től, a kft. halőreitől kell megvédeni a horgászokat, hanem az általa folytatott helytelen gyakorlattól, amely közvetlenül és közvetve számos kárt okozott a Tisza-tavi horgászoknak.

Egyúttal tájékoztatni szeretnénk a Tisza-tóra látogató horgászokat, hogy a Sporthorgász Kft. honlapján (www.sporthorgasz.eu), a hírek aktualitások között 2010. február 23.-i dátummal találhatók meg a jegyértékesítők alfabetikus, illetve települések szerinti alfabetikus listája. Egyben várjuk a jegyértékesítésben érdekelt további jelentkezőket.

Tiszafüred, 2010. március 9.



Hegedüs Gábor
ügyvezető igazgató
Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.
www.sporthorgasz.eu
pecas702010. 03. 09. 08:15:37
pecas70
Látom tt.te már előrébb jársz a dolgok megfejtésében. Az a gond, hogy mindkét fél csak csepegtetni az információt. Miért nem lehet leírni, hogy milyen eljárások vannak folyamatban,illetve ezeknek mi a fejleménye ? Persze tudom, hogy erre történtek lépések, de nem teljeskörűen. Kinek lenne az érdeke pl. ha nem éppen a kft-nek, hogy a birtokvédelmi kérelem áttételéről illetve elutasításáról beszámoljon. Gondolom a másik fél ezután birtokvédelmi pert fog kezdeményezni. ( Ha nem tette már meg)
Az illetékes mgszh. leveleiről annyit, hogy egy hatóság a megnyilvánulkásait nagytöbbségben határozati, vagy végzésbeni formában teszi. Így van logika abban, hogy a mohosz elnöke hatósági határozatként fogta fel az mgszh levelét. Amennyiben ez valóban így van(lenne) akkor lényeges a végrehajthatóság kérdése.
Ugynaez vonatkozik a halászati jogosultságot bejegyző határozatra.
Ne érts félre nem kavarni akarok, de engem kicsit konkrétabban is érdekelnének a részletek.

Ez a békás történet jóóó. :)
ttlake2010. 03. 08. 22:08:16
pecas70
Az alapper egy dologról szól – a tudomásom szerint – a kártalanítási összegről. A MOHOSZ – ugyancsak tudomásom szerint – három keresetet is visszavont a március 2-i tárgyaláson, amelyek a szerződés érvénytelenségének megállapítását célozták.

A Tiszafüred város közjegyzője előtt kezdeményezett birtokvédelmi eljárást – érintettség miatt – áttették Karcagra, ahol - szintén tudomásom szerint – a helyi jegyző elutasította.

Ismerek néhány nyugdíjas MOHOSZ-os halőrt, megmutatták a Heves Megyei MGSZH által kiküldött levelet. Szó sem volt benne a halőrök megbízásának visszavonásáról, csak arról tájékoztatták őket, hogy a MOHOSZ halászati joga a Tisza-tavon megszűnt, ezért felhívták a figyelmüket, hogy 2009. december 31-től számított 30 napon belül a jogszabályi előírások miatt le kell adniuk a hatósági igazolványaikat és a szolgálati naplót. A MOHOSZ jogi egyetemi dékánja ezután fellebbeztette meg a szerinte határozatnak minősülő levelet, amelyet II. fokon az MGSZH elutasított.

Ezután küldött ki az MGSZH egy határozatot, amelyben a dokumentumok azonnali leadására szólította fel a MOHSOZ halőreit. Ezt követően pedig a halászati őrök lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságokhoz fordultak a dokumentumok begyűjtése érdekében.

Szerintem eldőltek a dolgok, nem most, már régebben, inkább az mondható, hogy a MOHOSZ felkötötte a nyakába a szalvétát a béka megevéséhez.
ttlake2010. 03. 08. 22:08:15
pecas70
Az alapper egy dologról szól – a tudomásom szerint – a kártalanítási összegről. A MOHOSZ – ugyancsak tudomásom szerint – három keresetet is visszavont a március 2-i tárgyaláson, amelyek a szerződés érvénytelenségének megállapítását célozták.

A Tiszafüred város közjegyzője előtt kezdeményezett birtokvédelmi eljárást – érintettség miatt – áttették Karcagra, ahol - szintén tudomásom szerint – a helyi jegyző elutasította.

Ismerek néhány nyugdíjas MOHOSZ-os halőrt, megmutatták a Heves Megyei MGSZH által kiküldött levelet. Szó sem volt benne a halőrök megbízásának visszavonásáról, csak arról tájékoztatták őket, hogy a MOHOSZ halászati joga a Tisza-tavon megszűnt, ezért felhívták a figyelmüket, hogy 2009. december 31-től számított 30 napon belül a jogszabályi előírások miatt le kell adniuk a hatósági igazolványaikat és a szolgálati naplót. A MOHOSZ jogi egyetemi dékánja ezután fellebbeztette meg a szerinte határozatnak minősülő levelet, amelyet II. fokon az MGSZH elutasított.

Ezután küldött ki az MGSZH egy határozatot, amelyben a dokumentumok azonnali leadására szólította fel a MOHSOZ halőreit. Ezt követően pedig a halászati őrök lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságokhoz fordultak a dokumentumok begyűjtése érdekében.

Szerintem eldőltek a dolgok, nem most, már régebben, inkább az mondható, hogy a MOHOSZ felkötötte a nyakába a szalvétát a béka megevéséhez.
 
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 tovább »