Engedély nélkül halászott a három férfi a Sebes-Körösön – a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség orvhalászat vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat három férfival szemben, mivel kerítő halászhálóval fogtak ki 15, közel 9 kg súlyú, különböző fajtájú halat a Sebes-Körös egyik szakaszán.

A vád szerint a három, Komádiban élő férfi 2020. augusztus 22-én, 15 óra körüli időben Újiráz község közelében, egy horgászegyesület területén, engedély nélkül együtt halászott a Sebes-Körösön.

Két vádlott a vízben állva tartotta a 7 méter hosszú és 1,2 méter széles kerítő halászhálót, míg harmadik társuk a vízben lévő bokrokat mozgatta.

Ezen tevékenységük során a vádlottak kifogtak 15 darab, kb. 9 kg súlyú őshonos fajtájú halat.

A horgász egyesület hivatásos halőre észlelte a tevékenységüket, őket tetten érte, ezért a vádlottak a kifogott hallal együtt el akarták hagyni a helyszínt.

A halak elpusztultak, így a vádlottak a horgász egyesület sértettnek több, mint 76.000 forint kárt okoztak. A sértett képviselője a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon lefolytatott eljárás során polgári jogi igényt terjesztett elő, kérte az okozott kár megtérítését.

Az illetékes kormányhivatal a szükséges okmányok nélküli halászat és őshonos halfaj jogosulatlan kifogása miatt a vádlottakkal szemben 190.000 Ft halvédelmi bírságot szabott ki.

A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottak ellen a Berettyóújfalui Járási Ügyészség orvhalászat vétsége és kisebb értékre elkövetett lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság mindhárom vádlottat bocsássa próbára és az elkövetéshez eszközül használt kerítő hálót kobozza el, továbbá a sértett képviselője által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el.

A vádlottak tettenérését követően a kifogott halakról készült fotók az alábbi linken tekinthetők meg: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orvhalaszok-a-rendorok-halojaban-0#1

A kiemelt kép illusztráció
Forrás: ugyeszseg.hu

Megosztás
Kategória: Hírek