Cikk oldal
2010-02-11

2010 Rapala Bajnokság

A 2010-es Országos Rapala Pergető Bajnokság március 21-én rajtol, Zalaszentmihályról. Mint látható, ez rögtön egy új helyszín, de a várpalotai forduló és az ország másik végén lévő Leveleki-víztározó köre sem szerepelt még a sorozatban.Két tiszai, továbbá dunai, balatoni, velencei-tavi etapokon is lehet majd mérkőzni.A dunai forduló helyszínétől függően kijelenthető, hogy a 2009-es bajnoksággal ellentétben idén nem lesz versenyhelyszín a Balaton-Tiszbecs vonaltól délre.

2010 Rapala Bajnokság


A regisztrációs lap innen letölthető: REGISZTRÁCIÓS LAP

A nevezési díj minden fordulóban 6000 Ft/ fő/ fordulóA fordulók időpontjai és helyszínei:

Március 21.
Zalaszentmihály
NÉVSOR

Május
Várpalota
Június
Balaton
Július
Tiszabecs
Augusztus
Velencei-tó
Szeptember
Duna
Október
Tiszafüred
November
Levelek

A kiírás itt olvasható:

2010 Országos Rapala Pergető Bajnokság 

Versenyszabályok:

1.A bajnokság csapatverseny, melyre 2 fős csapatok nevezhetnek. A csapattagok fogásai összeadódnak.
2.A fordulóból a csapatok által elért 6 legkisebb helyezési szám számít a bajnokság összetett helyezéseinek kiszámításához.
3.A fentiek alapján a nevező csapatoknak minimum 6 fordulón eredményesen részt kell venniük, hogy az eredményeik alapján az összetett bajnoki címet elnyerhessék.
4.A fordulókban az első három helyezett csapat, valamint a legnagyobb halat fogó versenyző lesz díjazva.
5.A minimum 6 fordulót eredményesen teljesítő csapatok közül kerül ki a pergető bajnokság összetett I. II. III. helyezett csapata, melyek külön díjazásban részesülnek.
6.Mérlegelés után a halakat vissza kell engedni!
7.A fordulók szabályai mindig az adott vízhez igazodnak, a versenyek időtartamai eltérhetnek egymástól.
8.A rajtszámokat sorsolással döntjük el.
9.A horgászhelyeket, a rajtszámoknak megfelelően emelkedősorban 10mp és időközönkénti indulással lehet elfoglalni.
10.A verseny ideje alatt jól látható helyen kell elhelyezni a Rendezőség által kiadott rajtszámot a csónakon. Bármely reklámhordozó viselése, elhelyezése csak a rendezőség előzetes engedélyével megengedett. Ilyen jellegű kérést legkésőbb a nevezéskor kell közölni!
11.A versenyen halradart használni az adott helyszín kiírása alapján lehet.
12.A verseny ideje alatt csak lekötött csónakból szabad horgászni ettől eltérni csak az adott forduló kiírása szerint lehet. Versenyen a csónakok közötti távolság minimum 25m kell legyen. A part vagy a nádas 2m megközelíthető, kizárólag a leakadt műcsali kiszabadítása érdekében szabad közelebb menni. A verseny ideje alatt a csónakból kiszállni csak a bírák engedélyével lehet, ekkor a csapat egyik tagja sem horgászhat.
13.A magyar horgászrendben engedélyezett bármilyen pergető módszer megengedett. (A műcsali fölé egy darab műlégy köthető.) Csak a szabályosan fogott (nem kívülről akadt!) ragadozó halakat számítanak bele az eredménybe. Ezeket kíméletesen, élve kell tartani a mérlegelésig. Mérlegelés után minden halat vissza kell engedni! Az elpusztult halakat nem mérik le, azok a versenybe nem számítanak!
14.A versenyen használható bot hossza maximum 300 cm.
15.A versenybe beszámít a csuka, süllő, harcsa, balin, sügér, kősüllő, domolykó, garda, jászkeszeg, valamint a fekete sügér fogása. A kifogott egyéb halakat megfogás után haladéktalanul vissza kell helyezni a vízbe!
16.Értékelés, pontozás a fordulókban: A 15. pontban felsorolt hal súlya dekagrammonként 1 pontot ér. A forduló sorrendje az így szerzett pontok alapján dől el.
17.Pont- (helyezés) egyenlőség esetén a több halat fogott csapat a kedvezményezett. Azonos darabszám esetén a legnagyobb hal súlya dönt.
18.Az összetett bajnokság (ORPB) sorrendjének meghatározására: a csapatok az egyes fordulókban elért 6 legalacsonyabb helyezési száma összeadásra kerül, és az így összeadott helyezési számok alapján lesz meghatározva a Rapala Pergető Bajnokság összetett sorrendje. A legkisebb helyezési számmal rendelkező csapat nyeri el a Rapala Pergető Bajnoka címet.
19.Azonos helyezési szám esetén az egyes fordulókban szerzett kisebb helyezési számmal rendelkező csapat a kedvezményezett.
20.A csónakban a versenyzőkön kívül más személy nem tartózkodhat.
21.A versenyzők a versenyen saját felelősségükre vesznek részt. A rendezőség a versenyen esetlegesen történő balesetekért és keletkezett károkért felelősséget nem vállal.
22.A versenybe csak a verseny helyszínén és időtartama alatt fogott halak számítanak.
23.A versenyeken a pontyzsák használata kötelező, szájbilincset használni tilos! A mérlegeléskor a mérlegelők a halakat megvizsgálják, és amennyiben vitára okot adó jeleket tapasztalnak azokon, úgy ezeket a halakat a verseny végéig maguknál, illetve a parthoz közel élve tartják. Ezek sorsáról a Rendezőség dönt a verseny végén. A verseny közben elpusztult halat a versenyzők kötelesek haladéktalanul a mérlegelőknek átadni! 
24.Jogorvoslat: A verseny folyamán észlelt, vélelmezett szabálytalanságokat a rendezőség megadott telefonszámán haladéktalanul jelezni kell. Amennyiben a megtett intézkedés a jelzéssel élő, vagy az érintett versenyzőnek, csapatnak nem megfelelő, akkor jogában áll ezt óvásként, a verseny végétől számított 30 percen belül írásos formában benyújtani. A tanú(k) megjelenéséről az érdekelt félnek kell gondoskodnia. Óvást az adott verseny rendezői és a Rapala Eurohold Zrt. képviselőinek csapata bírálja el. Az óvás elbírálását követően a további jogi út kizárt.
25.A verseny rendezősége „Nagyfokú helytelen magatartásként” értékeli, és a versenyből kizárja azt a versenyzőt, illetve csapatot, mely a környezetét, a vizet szennyezi, gondatlan magatartásával kárt okoz, vagy a többi versenyzőt veszélyezteti, illetve, nem tesz meg minden tőle elvárhatót a halak védelme, megóvása érdekében.
26.A Rendezőség nem köteles automatikusan minden nevezést elfogadni. Az egyes fordulókon maximálisan indítható csapatok számát az adott helyszínek függvényében határozza meg a Rendezőség.
27.A Rendezőség a változtatás jogát fenntartja!

Versenyhelyszínek (a versenykiírások a kép alatti szövegre kattintva letölthetők):

<a href='./uploads/files/orpb__zalaszentmihaly.doc' target='_blank'>Zalaszentmihály</a>
Zalaszentmihály
Várpalota
Várpalota

Balaton
Balaton
Tisza, Tiszabecs
Tisza, Tiszabecs

Velencei-tó
Velencei-tó
Duna
Duna

Tisza, Tiszafüred
Tisza, Tiszafüred
Levelek
Levelek
Szólj hozzá:
Wattila#1 2010. 03. 15., 20:28Szép vagy Insi:))))
Andi! Kék a szeme, arca csupa...?:)
Insulator#2 2010. 03. 15., 19:41És most???
Insulator#3 2010. 03. 15., 19:32Na milyen vagyok????
nrj1971#4 2010. 03. 15., 19:17Misi bakker leestem az ágyról úgy röhögtem :DDDD
fishman#5 2010. 03. 15., 19:05Apropó:Robi! Azt hallottam, hogy a Laci azt mondta a hátad mögött....
:):):):)
domjanandrea#6 2010. 03. 15., 18:50LOL még csak az egyik szeme lila :)))
fishman#7 2010. 03. 15., 18:46Ez az Watti! Otthon összevesztek már csak a Lacival kell hogy összekapjanak!:)
nrj1971#8 2010. 03. 15., 18:20Ati, mi is szeretünk benneteket, az Andi sem úgy gondolta, majd elbeszélgetek vele... :)))
A csalikban még bízom azért :)
nrj1971#9 2010. 03. 15., 17:53Bö-bö akkor mégsem én vagyok a hüle, és azaza tóóóó
FerJani#10 2010. 03. 15., 16:50Csak szólok,hogy a SzentSándor kimaradt!
összes hozzászólás megtekintése »
Kiemelt termékek
Marttiini Lapp Knife ujjvédős lapp tőr
Marttiini Lapp Knife ujjvédős lapp tőr
A sarkvidéki környezet évszázadok során alakította ki a rénszarvas pásztorok hagyományos tőrtípusait. A lapp tőrök a tűzgyújtáshoz, a hús szeleteléséhez és a favágáshoz nyújtottak segítséget. A pengék és tokok képein a lapp motívumok láthatóak. Bőr tokban, erezett...
Cannelle 732-es Megaflex előke
Cannelle 732-es Megaflex előke

A 732-es előkére szerelve a tökéletes megakasztást hivatott szolgálni az a VMC 9902-es Ryder (CutPoint) kétágú horog, melynek ágai egymással 90 fokos szöget zárnak be. Hi-Carbon anyaga kör keresztmetszetű, színe pedig - illeszkedve az előke anyagához - bronz. A Megaflex 732-es...

Shimano Nasci FA orsó
Shimano Nasci FA orsó

A Nasci FA a jól bevált Technium FB sorozat Japán piacra gyártott változata. Csapágyszámuk megegyezik (3 darab SA-RB +1 görgős csapágy), de csapágyazásuk eltér annyiban, hogy a Technium hajtókarának túloldalán található golyóscsapágy a Nasciban a...

Az amúr (Ctenopharyngodon idella) eredeti elterjedése a Jangce és a Sárga-folyó volt. A XX. században kezdték telepíteni világszerte ennek köszönhetően nemcsak Európába, hanem a tengerentúlra is eljutott. Hazánkban az első regisztrált amúr telepítés 1968-ra datálódik, melynek helyszíne a tatai Cseke tó volt.