Cikk oldal
2011-12-30
100 millió forintos uniós fejlesztés valósult meg a Tisza-tavon
![]() |
A „Védett területek átjárhatóságának biztosítása a Tisza-tavon” elnevezésű projekt a Tisza-tó Tiszavalki-medencéjében október végén kezdődött. A fejlesztés az egyik legfontosabb állapot, a belső terek közötti kapcsolat helyreállítását, azaz az átjárhatóságot kívánta biztosítani az érintett medence két kiemelten fontos vízfelülete, a Nyárád-ér és a Szartos Holt-Tisza medre között.
A tározó több mint 30 éves üzemelése során ugyanis kialakultak olyan folyamatok, amelyek komoly károsodásokat okoztak a tározó vízi ökológiai állapotában. A kivitelezési munkák során a Nyárád-ér és Szartos Holt-Tisza által határolt sekély vizű, kedvezőtlen vízminőségű területen kedvező változást értek el a kotrással kialakított csatorna megvalósításával.
Ez összeköttetést biztosít a frissebb vizet szállító Nyárád-ér és a lassan eutrofizálódó Szartos között, hiszen bevonja az összeköttetést biztosító csatorna menti vízfelületeket is a vízforgalomba. A csatorna mély vonulata révén friss víz érkezik a Nyárád-érből a Szartos, és közvetlen környezetének víztereibe.
Ezáltal elkerülhető a nyári, szélsőségesen meleg időjárás esetén kialakuló oxigénhiányos állapot. A téli kisvizes időszakban a kotort nyomvonalon biztosítottá válik az itt élő vízi szervezetek vándorlása a halágyként szolgáló Szartos holt-mederből a friss vizet biztosító Nyárád-ér irányába. A kivitelezés során kikotort csatorna kitermelt anyagának egy részéből egy csér-szigetet alakítottak ki, amely a madárvilág számára nyújt új életteret. A 106 millió 233 ezer forint értékű, teljes mértékben Európai Uniós forrásból megvalósult fejlesztést a Békés Drén Kft. végezte.
A projektről bővebben: http://keop312.komplextiszato.hu/
Forrás: kotikovizig.hu
Toto#1 2012. 01. 01., 15:11Én is valami 5milliárd fölötti projektről hallottam.
Ebben sok dolog benne van.
Állítólag kemény kotrás is lesz benne, illetve fejlesztések, stb....
Ebben sok dolog benne van.
Állítólag kemény kotrás is lesz benne, illetve fejlesztések, stb....
ttlake#2 2011. 12. 31., 17:03Ez csak az első és a legkisebb költségvetésű lépés a Tisza-tó részleges vízügyi rehabilitálása során.Az irány jó, az eredményt majd az idő igazolja. Ismereteim szerint 5 milliárd Ft körüli vízügyi rehabilitáció fog megvalósulni az elkövetkező években. Ennek során az öblítő csatornák környékét kívánják megkotorni, illetve számos kubikot csatornákkal össze fognak kötni a nagy vízfelületekkel. Ezáltal a vízleeresztés időszakában a halak akadály nélkül juthatnak el a vermelő helyekre. Apropó, vermelőhelyek is kialakításra kerülnek, a kitermelt iszapból pedig vadvédelmet is szolgáló szigeteket alakítanak ki. Ezeken a szigeteken megtelepednek a növények és remélhetőleg majd a horgászok is. A Tisza-tó síkvízi, csekély mélységű tároló, amely folyamatos gondozást igényel, most úgy tűnik nem csak beszélnek róla, hanem tesznek is érte.
És igen egyetértek az előttem hozzászólókkal, van gazdája a Tisza-tónak, olyan, amelyik nem csak dumál, nem csak a hasznot szedi, hanem tesz is érte.
A 24. órában történt meg a hasznosító személyében a változás és már most a második évben érzékelhető a horgász eredményekben is a fejlődés. Most már a második évben "hiányzik az állománymentő halászat" és láss csodát a halak mentés nélkül jobban és többen vannak ...
És igen egyetértek az előttem hozzászólókkal, van gazdája a Tisza-tónak, olyan, amelyik nem csak dumál, nem csak a hasznot szedi, hanem tesz is érte.
A 24. órában történt meg a hasznosító személyében a változás és már most a második évben érzékelhető a horgász eredményekben is a fejlődés. Most már a második évben "hiányzik az állománymentő halászat" és láss csodát a halak mentés nélkül jobban és többen vannak ...
langusz#3 2011. 12. 30., 17:34Hál isten. De, hogy valóban jó lesz ez a művelet majd az idő eldönti. Mindenesetre végre van igazi gazdája a tónak és vigyáz is rá határozott halőrökkel.
kopaszkukac11#4 2011. 12. 30., 13:44Mióta értelmes emberek kezében a Tisza tó elég sok a pozitívum!
Vagy rosszúl látom?
Vagy rosszúl látom?



