Kolbai Danabaer kazah önkormányzati tisztviselő nagyon szeretne meginni egy hideg sört tóparti lakóhelyén, Aralvárosban. A gond csupán az, hogy a tó nagyon messze van a kikötővárostól, amely egykoron az egyik legforgalmasabb halfeldolgozó központ volt a világon.

Az Aral-tó, amely valaha a világ négy legnagyobb tavának egyike volt 68 ezer négyzetkilométeres területével, az 1960-as évek óta folyamatosan zsugorodik. Amikor még a Szovjetunióhoz tartozott, vizét gyapotföldek öntözésére szivattyúzták ki. A mértéktelen iparosítás azonban nemcsak vizet szívott el, hanem a növényvédő szerek használatától keletkezett, mérgező porból álló veszélyes üledéket is hátrahagyott.

Jelenleg az Aral-tó területe mindössze tíz százaléka az eredetinek, és az egykoron partján lévő, halászatból élő falvak és városok a túlélésért küzdenek. Bár a halászoknak állított szobrok a helyükön vannak, és néhány elhagyott hajó is található a régi kikötőben, a tó ma már 20 kilométerre van Aralvárostól, korábbi nevén Aralszktól.

Ma már csak néhány halászhajó roncsa emlékeztet a halászatra

A világűrből is látható

Ami történt, az az egyik legnagyobb ember okozta ökológiai katasztrófa, és a világűrből is látható.
Mindennek ellenére azért van ok a reménykedésre. Egy gátnak köszönhetően, amely a Világbank finanszírozásában a tó északi részén, Aralváros közelében épült, a tó 2005 óta kezdi visszanyerni korábbi nagyságát. Nemrég bejelentették a rehabilitáció második szakaszát, amelynek eredményeként a víz az utolsó 20 kilométert is megtéve „hazatér”. „Remélem, hogy 2013-ban már vízparton ihatok meg egy sört a városomban!” – mondta Danabaer a The Daily Telegraph című brit lapnak.

Az Aral-tó 1973-ban és napjainkban

Az újjászületés mindazonáltal nem megy könnyen. Újságírók egy csoportja, amelynek tagjai egy, a kazah kormány által szervezett körúton vettek részt, különböző – 2013 és 2020 között változó – becsléseket hallott arra vonatkozóan, hogy mikor tér vissza a tó Aralvároshoz.

Az első dolog, amelyet az újságírók a legközelebbi repülőtértől megtett tízórás autóút után szerettek volna megtekinteni, a „hajótemető” volt, de kérésükre elmondták, hogy az már nem létezik. A vashulladék túl értékes volt ahhoz, hogy hagyják a sivatagban heverni, és manapság a turisták, akik sokszor több ezer mérföldet tesznek meg az egykori Selyemút nyomvonalán, már csak néhány fémdarabot látnak.

A kazahok inkább az első, a sivatagban új tavat teremtő gátat akarják megmutatni. A történet egyike a tóval kapcsolatos ritka kedvező fejleményeknek. A Szir-Darja folyón 2005-ben emelt gát helyreállította az Aral-tó északi részének egy darabját, ahol ha kis méretekben is, de halászat folyik. A környező falvaknak újból van bevételük, és hagyományos kazah vendégszeretettel tárják szem elé frissen szerzett gazdagságukat.

Karatemben a helyiek ragaszkodtak hozzá, hogy díszebédet adjanak a vendégek tiszteletére, mielőtt eldicsekedtek az aznap reggeli nagy halászzsákmánnyal. Ők a szerencsések közül valók. Az újságírók hallottak olyan falvakról, amelyek valaha halászatból éltek, de sosem fogják viszontlátni a tengert, és számukra csak a szegénység marad. Akmaral Utemisora helyi pedagógus szerint az Aral környékén élők „még mindig a tóról álmodnak”. Úgy gondolja, hogy a víz 2015-re tér vissza.

A korábbi vízszintet nem lehet helyreállítani

Az igazság csak később hangzott el. A repülőgéppel két órányira lévő, gépkocsin tíz órás úttal elérhető Almatiban, az Aral-tó Megmentésére Alakult Nemzetközi Alapnál (IFAS) elmondták, hogyan épül az új gát, és honnan szerzik hozzá a megépítéséhez szükséges pénzt. A rehabilitáció második szakasza azonban épp csak elkezdődött, és a legkorábban 2018-ban fejeződhet be.

Ha a víz vissza is tér Aralvárosba, akkor is a tó északi részének csak egy kis szelete kel életre. Az Aral déli része Üzbegisztánhoz tartozik, ahol kevesebb a pénz, mint Kazahsztánban és csekélyebb a lelkesedés is, hogy helyreállítsák a tavat. Mi több, többen aggódnak, hogy az üzbégek változatlanul szivattyúznak ki vizet a tó megmaradt részéből öntözés céljára.

„A jelenlegi körülmények között az Aral-tó korábbi vízszintjét nem lehet visszaállítani – közölték az IFAS-nál. – Nem kétséges azonban, hogy a hatékonyabb vízfelhasználás és vízgazdálkodás jelentősen javíthatna a helyzeten, és a teljes kiszáradás felé mutató trend visszafordíthatóvá válna.”

Nem is annyira az Aral-tó helyreállítása a lényeg, hanem inkább a térségben élők életének javítása és annak megakadályozása, hogy a baj még nagyobb legyen. Danabaernek talán tovább kell várnia, mint gondolja, de az a sör egész biztosan nagyon finom lesz.