Az Antarktiszhoz közel bizarr ökoszisztémát találtak a kutatók a tenger mélyén: a talajt jetirákok tömege borította, ezenkívül feltehetően egy új polipfajt is sikerült lefényképezni egy távirányítású tengeralattjáróval.


Az élet néhány forró, tenger alatti forrás köré csoportosul, amelyek vize 380 Celsius-fokosan lép ki az óceánba – ez forróbb, mint az olvadt ólom. Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Alex Rogers vezette nemzetközi kutatócsoport eredményei a PLoS Biology című folyóiratban jelentek meg a Stern internetes kiadásának ismertetése szerint.


A csapat mérőműszerekkel és kamerákkal felszerelt tengeralattjáróját az East Scotia hátság térségében, Dél-Amerika déli csücskétől keletre, az Antarktisztól északra 2600 méter mélységig engedte le. A képek többek között úgynevezett fekete füstölők jelenlétéről tanúskodnak. Ezekből a több méter magas kürtőkből forró, ásványi anyagokban dús, feketés víz áramlik, amelyet a felszín alatti magma melegít. Amikor a víz érintkezik a fagypont körüli óceánnal, kiválnak az ásványok, ezáltal nőnek a kürtők. A hidrotermális források közelében mindig specializált életformák alakulnak ki.


A kutatók 2,4 kilométeres mélységben mintegy ezer halovány jetirákot láttak, amelyek szőnyeg gyanánt simultak a tengerfenékre. E rákcsoportnak eddig mindössze két faját ismeri a tudomány. A sziklákat sok helyütt mikroorganizmusok vastag rétege lepte. Rogers szerint az, hogy mit nem találtak, éppoly meglepő, mint felfedezéseik. A más óceánok hidrotermális forrásainál észlelt állatok közül ugyanis számos nem fordul elő az újonnan leírt antarktiszi ökoszisztémában. Ilyenek például a férgek, a kagylók, egyes rákok és garnélák. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a fekete füstölők körüli életközösségek sokkal sokszínűbbek, mint azt eddig feltételezték.


A mélységben egy eddig ismeretlen, hétkarú ragadozó tengeri csillagot is sikerült kamerával megfigyelni. Egy nyeles tengeri makkokkal teli mezőn haladt, a „tájat” csészecsigák és tengeri rózsák tarkították. A sötét mélységben az élőlények nem hagyatkozhatnak a nap fényenergiájára, csak kémiai energia áll rendelkezésükre, hogy szénhidrátjaikat és más, létfontosságú anyagaikat felépítsék – ez a kemoszintézis. A kemoszintézist használó baktériumok képezik e messzemenőkig elszigetelt ökoszisztémák alapját.