Cikk oldal
2011-12-27
Jó nagyot húztak a balatoni orvhalászok
![]() |
Az ünnepek előtt kifejezetten „szezonját élte” a hallopás, A zsákmány egy részét a balatoni éttermek asztalán kell keresni.
Vasvilla, háló, GPS – régi és új technikákkal is lopják már a halat a Balatonból. Az orvhalászok évente több százmillió forint kárt okoznak a halállományban. A rapsicokat nem könnyű tetten érniük a halőröknek. A horgászok szerint a lopott zsákmány egy részét a balatoni éttermek asztalán kell keresni. Az ünnepek előtt kifejezetten „szezonját élte” az orvhalászat.
Nem válogatnak az orvhorgászok a Balatonon, mindent visznek, bár eleinte a nemeshal-állományt gyérítették. A technika legújabb vívmányainak segítségével évente több százmillió forint kárt okoznak. Infratávcsővel, halradarral, GPS-szel térképezik fel a halrajokat, majd száz méternél is hosszabb hálójukat az éj leple alatt vetik ki azokra. A Balatoni Halászati Rt. 2004 és 2007 között negyven kilométernyi hálót kobozott el a tilosban járóktól. Tavaly több mint tíz kilométernyi hálót szedtek ki a tóból a halőrök. „Ezzel a hálómennyiséggel a Siófok–Balatonfüred közötti vízterületet le lehetne fedni” – mondja Vörös Sándor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vagyonvédelmi vezetője. Idén májusban két kilométernyi hálót szedtek ki a tóból.
Az idén előfordult, hogy negyvenkétezer forint értékben 34 kiló pontyot rabolt két orvhorgász a Keszthelyi-öbölben. Az idei csúcstartó azonban egy balatonvilágosi rapsic volt, akinek az ötszáz méter hosszú, százötven centiméter széles hálójában harminckétezer forint értékben találtak pontyot, fogast és keszeget. Vörös Sándor összehasonlításként hozzáteszi: egy kilométeres hálóval egy nap alatt nyolc mázsa halat is ki lehet emelni a tóból. „A háló azonban még az ártatlanabb módszerek közé tartozik” – teszi hozzá, és már mutat is egy házilag gyártott vasvillát a raktárnyi felszerelés között.
„Felmelegítették és kihegyezték szigonnyá” – mutatja az állatkínzó eszközt a szakember. Ennek segítségével biztos a siker. Ezt az eszközt egy hosszú nyéllel ellátva a befolyóknál alkalmazzák, főleg a nagyobb halakat célozzák meg vele. A siófoki raktárban kutakodva egy damil is előkerül, amelyen tíz centiméterenként tíz darab hármas horog található. Ezeket felfűzik egy botra, és ezzel kotorják a vizet, majd a horgok beleakadnak a halak bőrébe, és így húzzák ki őket. Idén is többször volt rá példa, hogy a busákat a befolyóknál ezzel a módszerrel „fogták”. Ám nincs vége az orvhorgászok által használt eszközök bemutatójának. Előkerül egy fanyélre erősített kampó is, majd feltűnik, hogy a raktár fele zsákokkal van tele. Kérdésemre Vörös Sándor elmondja: azok telis-tele vannak hálóval, ez csak az idei, eddig elkobzott hálómennyiség. Hiába találják meg az eszközt, ha az elkövető nincs meg. Mindössze tizenkét halőr dolgozik a tavon, de ők nemcsak az ellenőrzést végzik, hanem a haltelepítést, lehalászást is. Nehéz tetten érni a garázdákat. Amint meglátják a közeledő halőrt, azonnal eliszkolnak. Vörös Sándor szerint törvénymódosítással is segíteni kellene munkájukat. „Ha valakinél ott van a vízparton a háló, célszerű lenne szigorúan elszámoltatni, ha kell büntetni, mert jelen esetben nem tudunk mit kezdeni, nem tiltja semmi a háló birtoklását” – teszi hozzá.
Nemcsak a halállományban okoznak nagy kárt az orvhalászok, hanem eszközeikkel a vízi járműveket is megrongálják. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. igazgatója azt mondja, az orvhorgászok miatt több hajójuk is megsérült már. „A több száz méteres háló, ha beleakad a hajócsavarba, letöri vagy elferdíti azt, ezáltal a hajó mozgása instabillá válhat – teszi hozzá. – Ilyenkor búvárral kell megvizsgáltatni, vagy partra kell emelni a sérült hajót. Ennek a javítási költsége sok százezer forintot tesz ki.” A horgászokat is felháborítja a halfosztogatás a Balatonon, hiszen ők egész évben szabályosan, drága jeggyel horgásznak. Az éves, part menti felnőtt engedély 26 ezer forintba kerül, míg a tó teljes felületére érvényes horgászengedély hatvanezer forint. Az egyik balatonboglári pecás elmondja: nagyüzemi hallopás folyik ma a Balatonon, maffiaszerűen megy az egész, megvannak a bejáratott helyek, hogy melyik étteremnek adják el a rapsicok a lopott halat.
Javult a halőri munka hatékonysága
A gazdasági válság óta növekszik az illegális halászok és horgászok száma Magyarországon. Amíg 2010-ben összesen 12 610 méter illegális halászhálót emeltek ki a Balatonból, az idén már októberig begyűjtötték ezt a mennyiséget. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. adatai szerint tavaly hatvanhárom horgász területi engedélyét vonták be, az idén októberig már 87 horgásztól vették el a területi engedélyét szabályszegések miatt. Az intézkedések száma a halőri munka hatékonyságának növekedését is jelzi. Szakemberek szerint a megfelelő technikával ellátva egy húsz-huszonöt fős halőri gárda már elegendő lenne a Balaton és Kis-Balaton térségének védelmére.
Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: magyarhirlap.hu
Fotó: magyarhirlap.hu
maugli75#1 2012. 01. 01., 21:24A közép tiszán még ennyi halőr sincs. És nincs befagyva sem. Viszont többezres kormoráncsapatok járőröznek... a vermelő halakat háborgatják. és csak nézzük ahogy felzabálják az életünket. ááá hagyjuk
kariba55#2 2011. 12. 30., 20:00Ti ezt elhiszitek? 12 halőr van szolgálatban a Magyar-tengeren? Hatalmas terület,ha nem lesz hatékonyabb az ellenőrzés,mi marad a tisztességes,engedéllyel horgászó sporttársak számára? Van ott hal, csak meg kell védeni!!!
chronos#3 2011. 12. 29., 20:24Az a legjobb, mikor azt állítják: 100milliót lopnak ki évente !
3-4éve 800millióról beszéltek,mára már alább adtak.
Ott állnak minden rabsic mellett és számolnak
3-4éve 800millióról beszéltek,mára már alább adtak.
Ott állnak minden rabsic mellett és számolnak
kutas#4 2011. 12. 28., 18:31"az idei csúcstartó azonban egy balatonvilágosi rapsic volt,....hálójában harminckétezer forint értékben találtak pontyot,fogast és keszeget"
Ha a piaci árat nézzük,akkor ez elenyésző mennyiség.(persze ez is valami)
Talán meg kellene nézni,hogy kinek a kezébe adták a Balatont!!!
Véleményem szerint a Balatont azok szidták,akik keszeget is alig fogtak (helyiek?)
Én és baráti társaságom 10-15 éve egy nyomorult picker-feeder bottal jártunk a Balcsira.Fejenként 8-10 ponty (1-4kg) alatt soha nem fejeztük be a pecát!(a keszegekről ne beszéljünk) Szerintem a halőrzésen kívűl ez egy "felfújt téma" Ha valaki ismeri a Füstöst személyesen(írhattam volna kis betűvel is),akkor nagyon is nyilvánvaló,hogy a PÉNZ BESZÉL...
Ha a piaci árat nézzük,akkor ez elenyésző mennyiség.(persze ez is valami)
Talán meg kellene nézni,hogy kinek a kezébe adták a Balatont!!!
Véleményem szerint a Balatont azok szidták,akik keszeget is alig fogtak (helyiek?)
Én és baráti társaságom 10-15 éve egy nyomorult picker-feeder bottal jártunk a Balcsira.Fejenként 8-10 ponty (1-4kg) alatt soha nem fejeztük be a pecát!(a keszegekről ne beszéljünk) Szerintem a halőrzésen kívűl ez egy "felfújt téma" Ha valaki ismeri a Füstöst személyesen(írhattam volna kis betűvel is),akkor nagyon is nyilvánvaló,hogy a PÉNZ BESZÉL...
jazon#5 2011. 12. 27., 21:06Azért az örvendetes,h talán kezdik komolyabban venni a dolgot a Balatonnál. Amit Chuck mondott az sem hülyeség. Minél több embert hatóságot kellene bevonni a munkába. A jelenlegi halőrállomány elég kevéskének mondható. Reméljük a minél nagyobb figyelem egyre inkább ráirányítja a problémakomolyságára a figyelmet. Talán elindult egy pozitív irányú változás és meg sem áll az optimálisnak mondható szintig.
dropshot01#6 2011. 12. 27., 20:46Sajnos ez az egész szélmalomharc marad a rabsicokkal szemben,ha nem változik
a felállás...
a felállás...
RAGARDA66#7 2011. 12. 27., 20:05Nem értem hogy ezen miért kell spórolni! Ott kellene lenni erre pénznek!
tisza444#8 2011. 12. 27., 17:07"Mindössze tizenkét halőr dolgozik a tavon, de ők nemcsak az ellenőrzést végzik, hanem a haltelepítést, lehalászást is."
Ez valami vicc????
Egy ekkora vízen 12 halőr?
Ha ez igaz, akkor ez nagyon megdöbbentő!!!!
Az a csoda, hogy még van benne hal...
Egyszerűen ez komolytalan!
Ez valami vicc????
Egy ekkora vízen 12 halőr?
Ha ez igaz, akkor ez nagyon megdöbbentő!!!!
Az a csoda, hogy még van benne hal...
Egyszerűen ez komolytalan!
Chuck#9 2011. 12. 27., 16:10"Mindössze tizenkét halőr dolgozik a tavon, de ők nemcsak az ellenőrzést végzik, hanem a haltelepítést, lehalászást is."
Talán engedni kellene, hogy más hatóságok is ellenőrizzenek. Pl: közterület-felügyeletek.
De félnek kiengedni a hatalmat a kezükből sajnos.
Talán engedni kellene, hogy más hatóságok is ellenőrizzenek. Pl: közterület-felügyeletek.
De félnek kiengedni a hatalmat a kezükből sajnos.
RAGARDA66#10 2011. 12. 27., 15:31-száz méternél is hosszabb hálójukat az éj leple alatt vetik ki azokra.-
Estleg alvás helyett az éj leple alatt is kellene figyelni az illetékeseknek!
Estleg alvás helyett az éj leple alatt is kellene figyelni az illetékeseknek!



