Cikk oldal
2012-01-05
Kormoráncsapatok dézsmálják a Balaton halállományát
![]() |
Aggodalmakkal indul az új esztendő a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél (BHNp), amelynek már nemcsak a szárazság és az orvhalászok okozta nehézségekkel kell szembenéznie, de a tó halállományát jelentősen fosztogató kormoráncsapatokkal is - számolt be Füstös Gábor az állami tulajdonú társaság vezérigazgatója.
![]() |
A halgazdálkodók tapasztalatai szerint nőtt az egyedenként akár napi egy kilogramm halat is elfogyasztó kormoránok száma a Kis-Balaton és a Balaton környékén. Ezek a madarak télen könnyebben zsákmányul ejtik a hideg vízben inaktívvá váló halakat, így ellenük a jégborítás lenne a legjobb védelem. A BHNp így már nemcsak csapadékot remél az új esztendőtől az aszály miatt szárazon maradt halastavaiba, hanem mielőbbi jégpáncélt is a Balatonra - fogalmazott Füstös Gábor.
A válság óta növekvő orvhalászat és orvhorgászat ellen egyre erélyesebben fellépő társaság tavaly a korábbi éveknél több területi engedélyt vont be, és több illegális halászhálót gyűjtött be, mint a korábbi években. A halőrök az év során összesen 4570 horgászt ellenőriztek, akik közül az előző évinél 70 százalékkal többnek, 109-nek (köztük 6 külföldinek) vonták be az engedélyét, leginkább több-botos horgászat, illetve méreten aluli halak kifogása miatt. Összesen 25 orvhalászt értek tetten, és a korábbi évnél 25 százalékkal több, mintegy 15 kilométernyi illegálisan lerakott, állított hálót, valamint 1250 darab pottyantót, illetve sorhorgot gyűjtöttek be.
Míg a korábbi években a halászati felügyelők átlagosan 10 ezer forintos bírságot szabtak ki, addig az elmúlt évben a halászati szabályszegések miatt kirótt büntetések átlagos mértéke elérte a 30 ezer forintot. A halőrök munkáját segítette az is, hogy precedensértékű, hajóelkobzással és börtönbüntetéssel is járó bírósági ítélet született orvhalászok ügyében. Új jelenségnek számított az elmúlt évben, hogy többször is megrongálták a cég halászhálóit, ami jelentősen hátráltatta a zrt. kiemelten közhasznú tevékenységét, a szelektív busahalászatot. A vezérigazgató szerint nem lehet tudni, hogy akciók mögött az orvhalászok bosszúja, vagy a tájékozatlan, a halászokat még mindig ellenségnek tekintő horgászok állnak-e.
Tavaly 12 halőr teljesített szolgálatot a Balatonon, illetve a Kis-Balatonon, akiknek a számát idén szeretnék növelni. A halőrzés hatékonyságának javításáért együttműködési szerződéseket kíván kötni a BHNp az ország más természetes vizeinek halászati jogosultjaival, hogy halőri "csereprogrammal" tartsanak akciókat, így is növelve az ellenőrzésekbe bevont halőrök számát.
Az idei év fontos feladatának tekinti a cég vezetése a szelektív busahalászat intenzitásának növelését, hiszen ez nemcsak az ökológiai egyensúly fenntartása miatt elengedhetetlen, hanem a horgászok érdekeit is szolgálja. A busa ugyanis őshonos halfajokat szorít ki a Balatonból - mondta Füstös Gábor.
Forrás: MTI / metropol.hu
tisza444#1 2012. 01. 06., 12:29Mindenki tudja mennyi kárt csinálnak a kormoránok, született már elég tanulmány is.
Radikálisan el kellene kezdeni gyéríteni.
Nem tudom mire és meddig akarnak várni.
Ha nem lesz hal úgyis éhen döglenek majd egyszerre....
Radikálisan el kellene kezdeni gyéríteni.
Nem tudom mire és meddig akarnak várni.
Ha nem lesz hal úgyis éhen döglenek majd egyszerre....
jazon#2 2012. 01. 05., 22:59Ehhez csak annyit tennék hozzá,h az Egerészölyvet idén levették a védett fajok listájáról mivel azzal sározták be,h védett fajokat is megeszik. Hát uram bocsá biztos néha eszik védett fajokat is de nem ez a jellemző.
Sokak szerint azért tették ezt mert így (tudomásom szerint) Európában egyedülálló módon lehetne ragadozó madárra vadászni. Így sok külföldi jönne ide vadászni. Azért esett épp erre a madárra a választás mert ennek van a legnagyobb hazai populációja.
Hát ehhez sem fűznék hozzá semmit.
A kormoránt én sem sajnálom félre ne értsetek. Simán megharmadolnám a populációt. Teljesen nem irtanám ki.
Sokak szerint azért tették ezt mert így (tudomásom szerint) Európában egyedülálló módon lehetne ragadozó madárra vadászni. Így sok külföldi jönne ide vadászni. Azért esett épp erre a madárra a választás mert ennek van a legnagyobb hazai populációja.
Hát ehhez sem fűznék hozzá semmit.
A kormoránt én sem sajnálom félre ne értsetek. Simán megharmadolnám a populációt. Teljesen nem irtanám ki.
szirup#3 2012. 01. 05., 20:46Sajnos a kormoránok egész Európában gondot okoznak. Volt olyan folyószakasz amit teljesen kiraboltak- ez igaz az orvhalászokra is. Mindkettóvel szemben keményen kellene fellépni a kormoránokat pl. kilőni- ja a védett madarakat zavarja a lövés hangja, jó kifogás, egyék meg az összes kipuszulás szélén álló halainkat. Az orvhorgászat maffia/milliókról beszélünk/ szinten megy ide nem hétköznapi ember meg rendőr kellene, hanem a "csukjások-TEK".
csimiz#4 2012. 01. 05., 16:26Szerintem a halőrcsere nem egy rossz gondolat! Minden víznek meg van a maga halőre, és a halőrök barátai.. Ezzel az akcióval talán lehetne a halőr barátok számát kicsit csökkenteni. Itt nálunk az RSD-n, ez egy igen komoly probléma.
jazon#5 2012. 01. 05., 12:01Szegény embert még az ág is....
A halőrállományt véleményem szerint nem "diákcsere" programmal kellene javítani. Bevonni több embert a dologba, hatóságokat, önkénteseket is ne adj isten vagy mit tom én. Pusztuljanak az orvhalászok és orvhorgászok végre.
Nem a több bottal van a probléma hanem a méreten aluli hallal illetve a kvóták be nem tartásával.
A kormoránok számát pedig kordában kell tartani bizonyos szinten belül.
A halőrállományt véleményem szerint nem "diákcsere" programmal kellene javítani. Bevonni több embert a dologba, hatóságokat, önkénteseket is ne adj isten vagy mit tom én. Pusztuljanak az orvhalászok és orvhorgászok végre.
Nem a több bottal van a probléma hanem a méreten aluli hallal illetve a kvóták be nem tartásával.
A kormoránok számát pedig kordában kell tartani bizonyos szinten belül.




