Cikk oldal
2011-12-02

Még mindig karácsonyi halfogyasztó a magyar

Még mindig karácsonyi halfogyasztó a magyar


Az éves magyar halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka esik a karácsonyi ünnepek idejére - mondta Németh István, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Hozzátette: ebben az évben olcsó és széles választékú lesz a karácsonyi halkínálat, a haltermelők gyakorlatilag a múlt évi árakon adják az általuk megtermelt halat.

A hal a nagy élelmiszer-áruházakban várhatóan olcsóbb, míg a piacokon némileg drágább lesz. Például a ponty kilója a hipermarketekben 500-600 forint, míg a piacokon 700-900 forint körül lehet. Erre a halra jut a magyar halfogyasztás mintegy 75 százaléka.

Jelenleg mintegy 23 ezer hektáron folyik tógazdasági haltenyésztés az országban. Magyarországon az egy főre jutó fogyasztás évente átlagosan 4,2-4,5 kilogramm feldolgozott hal, ami élősúlyban számolva több mint 5 kilogramm. Az Európai Unióban ugyanakkor az átlagos halfogyasztás ennél lényegesen magasabb, fejenként évi 22 kilogramm.

A Magyarországon megtermelt halmennyiség mintegy 65-70 százalékát belföldön értékesítik, a többit exportálják, főként az unió országaiba, például Németországba, Ausztriába, Olaszországba, Belgiumba, de visznek ki magyar halat Lengyelországba és Romániába is.

A magyar halágazat éves bruttó termelési értéke 13-13,5 milliárd forint - közölte Németh István.

Forrás: MTI / fogyasztok.hu
Szólj hozzá:
Kiemelt termékek
Shimano Antares BX Feeder horgászbot
Shimano Antares BX Feeder horgászbot
Az Antares BX Feeder bot a Shimano felsőkategóriás feeder botja. Gyártásához XT250LRC karbont (alacsony műgyantatartalmú karbon), illetve bioszálat használnak a gerincesség érdekében, valamint mindegyik Antares feeder bot Fuji Alconite gyűrűkkel, Fakövület (Fossil Wood)...
Shimano Exage FB orsó
Shimano Exage FB orsó
Eredeti ár: 28990 Ft
Akciós ár: 19990 Ft (6000FB)

A „megbízható, hűséges” Exage FA után az Exage sorozat teljesen megújul az FB modellel. Ezek a modellek olyan jellemzőkkel rendelkeznek, mint a dupla hajtókar, a Zink Diecast meghajtórendszer, a CAP típusú hajtókar. Anodizált, hidegen sajtolt tartalék dobbal szállítjuk...
Ecofish csalizó asztal
Ecofish csalizó asztal
10780 Ft helyett
7545 Ft

-  univerzális asztal minden helyzetre
- minimális helyfoglalás
- csúszásgátló perem, stabil talp

Az úszóhólyag számos halfajnál nagy szerepet kap a hallásban. A vízben terjedő hanghullámok rezgéseit a bőrön és izomzaton kívül az úszóhólyag is érzékeli és felerősítve továbbítja azokat a belső fülhöz (labirintszerv). A másik nagyon fontos funkciója, hogy a hal vízben történő lebegését, süllyedését, illetve emelkedését is ennek a szervnek a segítségével szabályozza.