Cikk oldal
2011-12-14

Nem lesz áremelkedés

Januártól áfamentes lesz a balatoni engedély
 Áfamentesek lesznek a balatoni területi horgászengedélyek januártól, részben ennek köszönhetően nem kényszerül jegyáremelésre a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNP), viszont ezért csak januártól lehet megvásárolni az akciós horgászengedélyeket – tájékoztatta Füstös Gábor vezérigazgató az MTI-t.
Eddig 25 százalékos áfa terhelte a balatoni horgászjegyeket, viszont a horgászszervezetekhez hasonlóan a hajdani Balatoni Halászati Zrt. jogutódja, a BHNP nonprofit társaságként működik tovább, ezért változhatnak áfamentessé az engedélyek is.

Nem lesz áremelkedés

A Balaton ökológiai egyensúlyáért, a haltelepítésekért és a halőrzésért felelős BHNP költségvetésének több mint kétharmada, közel 400 millió forint származik évente a horgászengedélyek értékesítéséből.
Füstös Gábor kifejtette, az áfamentesség révén megtakarított pénz segítségével őrizheti meg a társaság a gazdasági egyensúlyát, hiszen míg korábban igen, idén a válságra való tekintettel nem kaphatott állami finanszírozást a kiemelt közfeladatai elvégzésére, köztük a veszteséges busahalászatra és a halelhulláskor keletkező tetemek eltávolítására. A halőrzésben közelmúltban végrehajtott eszközfejlesztést is az áfamentessé válásnak köszönhetően tudták meglépni – tette hozzá.

A vezérigazgató a horgásztársadalom türelmét és megértését kérte amiatt, hogy az áfamentesség bevezetése okán a jövő évi engedélyeket csak januártól lehet megvásárolni, így az akciós jegyek nem kerülhetnek a karácsonyfa alá. Ezért a 10 százalék körüli kedvezményt biztosító akciós területi engedélyeket nemcsak a szokásos ideig, január közepéig, hanem január 27-ig lehet majd vásárolni, továbbá "kárpótlásul" két nagy, februári és márciusi horgász-szakkiállításon (a FEHOVÁ-n és a HIT csarnokbeli horgászexpón) is kaphatóak lesznek.

Forrás: nol.hu
Szólj hozzá:
chronos#1 2011. 12. 14., 20:05A birka" balatoni ezt is megértette volna.-tájékoztatás nélkül is-. Meg a veszteséges busahalászatot több századszor is. 100millió évi támogatásért sztem mindenki elhalászgatna,meg dögöt szedegetne....
összes hozzászólás megtekintése »
Kiemelt termékek
Shimano Catana CX TE 5 horgászbot
Shimano Catana CX TE 5 horgászbot
Az új Catana 5-ös akciójú botja egy erős, merev bot, melyet szinte bármilyen horgászathoz használhatunk. A könnyű, erős bottest, nagyon érzékeny spiccel párosul, kidolgozottsága gyönyörű. Ezzel a bottal nyugodtan...
Blue Fox BFDSV Deep Super Vibrax villantó
Blue Fox BFDSV Deep Super Vibrax villantó
Eredeti ár: 1190 Ft.
Akciós ár: 790 Ft.

Ezt a típust fűzfalevél alakú krómozott kanál, nyújtott réz test, rozsdamentes acél tengely, speciálisan hajlított szemek és éles VMC horog jellemzi, mely ellenáll a kihajlásnak...
Shimano Alivio CX Specimen horgászbot
Shimano Alivio CX Specimen horgászbot
Az új Alivio bojlis sorozat kétrészes modelljei 3,6 és 3,9 méter hosszban készülnek, 2,5; 2,75; illetve 3 librás változatban. A családot 3,6 méter és 3,9 méter hosszúságú Marker (jelzőúszós) valamint a 3,6 méteres 5,5 librás Spod (etetőrakétás) változat teszi teljessé. Mindemellett a sorozat felrúgja...
A compó a magyar vizek orvoshala. Onnan kapta ezt az elnevezést, hogy a bőrén lévő nyálkahártya más halak sérüléseit képes begyógyítani, amennyiben azok nekidörgölik testüket.