Cikk oldal
2011-12-27
Szárazon maradtak az ivadékgondozó halastavak a Balatonon
A horgásztavak forgalma megduplázódott
A tavalyinál 15-20 százalékkal több horgászengedélyt sikerült eladni a Balatonnál az idén, a horgásztavak forgalma megduplázódott, gondot okoz viszont, hogy a térségben rég nem látott csapadékhiány miatt kiszáradt több halastó – számolt be Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) vezérigazgatója. A balatoni haltelepítésekhez szükséges ivadékgondozást, szaporítást, teleltetését szolgáló halastavak egy részét az őszi lecsapolás után nem sikerült újra feltölteni.
Az aszály a Balaton vízgyűjtőjét, azon is leginkább az irmapusztai halastavakat tápláló Tetves-patakot sújtja. Míg a cég buzsáki egységének tavait sikerült újra feltölteni, az irmapusztai hét halastóból hat szárazon áll. Emiatt az elmúlt hetekben az idei évre tervezettnél 37 tonnával több kétnyaras pontyot telepítettek a Balatonba.
A legidősebb halászok sem láttak még ekkora aszályt a Balaton vízgyűjtőjén – fogalmazott Füstös Gábor az MTI-nek. Elmondása szerint a legrosszabb esetben meg kell majd vásárolni a Balatonba telepítendő halmennyiség hiányzó részét. Ha pedig amúgy is üresek maradnak a medrek, előbb megkezdik a halastavak pár éven beül amúgy is esedékes rekonstrukcióját, amely javuló termőképességnek köszönhetően 3-4 év alatt megtérülő beruházásnak ígérkezik.
A vízhiány a Balatont is sújtja, így tavasz óta nem tudták megnyitni a Sió-csatorna zsilipjét, emiatt a tavalyi mennyiség egy százalékára csökkent a korábban jelentős bevételeket hozó angolnafogás. A kiemelt feladatnak számító busahalászat is sikertelenebb volt idén a korábbi éveknél. A hosszan tartó jégborítás miatt késve indult szelektív halászattal 130 ezer kiló busát tudtak kifogni az immár halradarral is ellátott halászhajók.
![]() |

Forrás: agromonitor.hu
chronos#1 2011. 12. 29., 20:54Mert ha valóban busára akarnának halászni,azért menne az!
A 2012-es év nekik is rövidebb lesz egy hónappal /ápr/.Vagy csak álmodom?-az ívó süllőt csak a horgászoktól kell védeni mert az összes horgászik rá mi?
Nem kell azt a busát b@sztatni,megoldja majd a természet szépen lassan-vagy egyszerre. Amúgy is veszteséges,a turizmus meg homályba vesző illúzió.Így legalább megszűnne a horgász-halász ellentét is,és látnánk a nonprofit valódi, névhez illő szándékát, az őshonos halak védelmét