Cikk oldal
2011-12-05
Többszázezer tenyésztett lazac szabadult el Norvégiában
Ökológiai veszélyek a tenyésztésben
Mintegy hétszázezer lazac szabadult ki a héten két norvégiai akvakultúrából – írja a írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása. Az állatok hibás hálóknak köszönhetően juthattak ki az élővizekbe, ahol tetemes ökológiai kárt okozhatnak.
A norvég természetvédelmi szövetség attól tart, hogy a szökevények Dél-Trondelag vidékén, ahol a károk bekövetkeztek, megzavarhatják a vadlazacok ívását, és veszélyeztetik azok genetikai tisztaságát.
A meglépett lazacok száma nagyjából megfelel az elmúlt három év folyamán összesen kiszabadult állaténak. Ez év februárjában már egyszer elúszott a most érintett két lazacnevelde egyikéből 175 ezer tenyészhal – idézi az MTI a hírt. A vállalkozást csupán pár napja ítélték mintegy ötszázezer eurónyi (150 millió forint) környezetvédelmi bírságra.
A természetvédők szerint immáron nyilvánvaló, hogy a kereskedelmi lazactenyésztés ellenőrizhetetlenné vált. A szervezet ezért a norvég kormány beavatkozását követeli. A természetvédelmi szövetség elnöke, Lars Haltbrekken úgy nyilatkozott egy rádiós interjúban, hogy a norvégiai lazactenyésztés nagyságrendjét sürgősen csökkenteni kell.

![]() |

Forrás: agromonitor.hu
spin#1 2011. 12. 05., 18:43Nem értem ezeket a természetvédőket.De szerintem ők sem értik magukat. Ne halásszanak természetes vizekben. Ez eddig OK. Ne is tenyésszenek halat. Na ezt már nem értem. Akkor ne egyen senki halat? Ők vajon mit esznek? Füvet legelnek vagy mi?
kangoo#2 2011. 12. 05., 15:51nálunk is elszabadulhatna néhány százezer db ponty vagy süllől pl. a Balatonba :)