Cikk oldal
2009-09-24
Az év utolsó pergető versenyére kerül sor a Bugaszegi-tavon, ahol tavasszal épp az ORPB első (második) fordulójával vette kezdetét a versenyszezon.Egy utolsó verseny Bugaszegen
November 14., szombat
A Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület már tavasszal elhatározta, hogy az év második felében is rendez pergető versenyt, részben azzal a szándékkal, hogy újfent lehetőséget teremtsen egy halban gazdag viadal számára, részben azért, hogy visszajelzést kapjon, hogyan alakult a csukák mérete és mennyisége a tavaszi és nyári hónapok alatt.
Arra csak kevesen mertek gondolni, hogy egész évben pergetőhorgászok járják majd a tavat, és a folyamatosan, akár nyári rekkenő hőségben fogott csukák révén állandó információval szolgál a víz.
Mindazonáltal mégiscsak egy verseny eredményt lehet összevetni egy korábbi verseny eredményével, ezért igazán érdekes napnak ígérkezik az a november közepi szombat.
A szervezők elmondták, hogy a jelesebb versenyeken már túl már nagyon nehéz volt megfelelő időpontot találni, de egy ilyen késő őszi nap még ideális lehet a csukázáshoz.
Mivel korábban rengetegen érdeklődtek, hogy lesz-e egy utolsó verseny, arra számít az egyesület, hogy hamar összejöhet a 36-os nevezési létszám. Az egyesület 13 csónakot tud biztosítani.
Ezen a napon a 6:46-kor kel a Nap, az első forduló 8-kor tehát már jócskán világosban indul és tart 11-ig, míg a második 13-16h között kerül megrendezésre – a 16:10-es naplementére remélhetőleg minden csónak kiér majd. A fordulók között ebédre is hivatalosak az indulók, és egy kis meglepetést is tartogatnak a szervezők.
A felhívás ill. versenykiírás ITT olvasható.
willy#1 2009. 12. 28., 14:29Szia toecksimbo!
Nem kap, hanem kapott. A verseny még november 14.-én volt, arra szólt a szabadkártya - hogy miért, most nem részletezném, a versenyben érintettek ezt tudják. Az ominózus, általad is felemlített eset ez után történt, decemberben, sokunk döbbenetére.
Üdv: Willy
Nem kap, hanem kapott. A verseny még november 14.-én volt, arra szólt a szabadkártya - hogy miért, most nem részletezném, a versenyben érintettek ezt tudják. Az ominózus, általad is felemlített eset ez után történt, decemberben, sokunk döbbenetére.
Üdv: Willy
richeypi#3 2009. 09. 24., 20:04Üdv!Kérdezném ,a Big Pike-on elsőből lett második csapat (Karsai, Kovács)nevében,hogy mi ezt vigaszdíjul nem vehetjük igénybe?
willy#4 2009. 09. 24., 15:46Csak emlékeztetőül: a Tóth István - Stefanics Zoltán párosnak a Big Pike verseny díjkiosztását követően az egyesület szabadkártyát ajánlott fel a következő versenyére.
Üdv: Szári Zsolt
Üdv: Szári Zsolt


