Cikk oldal
2009-12-15
Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy egyeztetésre kérte a feleket a szaktárca államtitkára, de ez úgyfest, hogy nem jött össze.Gráf József megerősítette
A 2009-es Tisza-tó saga a végéhez ér lassan...
Gráf József miniszter megerősítette a korábbi állásfoglalásokat, és közleményben tudatta, hogy a minisztérium 2010-től a Tisza-tavi kft-t tekinti a vízterület halászati hasznosítójának.
Az FVM tehát végleg letette a garast az új kezelő mellett, de ezzel korántsem tekinthető befejezettnek az ügy, mivel egyrészt a Mohosz továbbra is bíztatja a jegybizományosokat arra, hogy tőle vásároljanak jövőévi területi jegyeket, másrészt, az illetékes szakhatóság döntése - a halászati jog bejegyzése - megtámadható bíróságon, és ezzel vélhetően a Mohosz élni is fog. Ennek azonban halasztó hatálya nincs, így bármi is legyen egy későbbi pernek a végkimenele, 2010 január elsején az alábbiak értelmében csak a kft jegyei tekinthetők érvényesnek.
A 2010-től halászati hasznosítóként jegytett kft az alábbi tájékoztatást adta ki:
A Tisza-tó halállományának növelése és horgászatának fejlesztése a térség elemi érdeke. A tulajdonos magyar állam képviseletében eljáró Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) 2000-ben pályázatot írt ki a Tisza-tó halászati (horgászati) hasznosítására. A pályázaton a helyi összefogással létrejött, mai nevén Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. (Nkft.) nyert.
Birtokba azonban – a korábbi hasznosító jogszabályoktól eltérően számított, irreálisan magas kártalanítási igények miatt – mindaddig nem léphetett, amíg egy 2008. évi alkotmánybírósági döntés nem tisztázta, hogy a kártalanítás nem előfeltétele a birtokba lépésnek. A határozat megjelenését követően az FVM és a Tisza-tavi Sporthorgász Nkft. módosította a korábbi szerződést, megállapítva, hogy a vízterület jogos halászati kezelője 2010. január 1-jétől az Nkft.
A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) peres eljárás keretében megkísérelte az újabb szerződés érvénytelenítését, ám keresetét a bíróság jogerős határozata elutasította. Tehát 2010-től kizárólag a Tisza-tavi Sporthorgász Nkft. jogosult területi horgászengedélyeket kiadni a Tisza-tóra. Ez az FVM honlapján jelenleg is olvasható, kiegészítve azzal, hogy „Az egyéb szervezetek által esetlegesen kiadott területi engedélyek érvénytelenek.”
Az FVM honlapján olvasható a minisztérium Jogi Főosztályának forrásmegjelölésével 2009.12.15.-én 09:33-kor kiadott közlemény:
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter közleménye a Tisza-tóra érvényes területi engedélyek kiadásáról
A Tisza-tavon, mint állami tulajdonban lévő vízterületen a halászati jog a Magyar Államot illeti meg. A Magyar Állam nevében a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jogosult a halászati jog gyakorlásával kapcsolatban jognyilatkozatot tenni, illetve annak hasznosításáról dönteni.
A fentieknek megfelelően tájékoztatjuk a horgászokat, hogy 2010. évre a Tisza-tóra érvényes területi engedélyeket csak és kizárólag a Tisza-tavi Sporthorgász, Természetvédelmi és Környezetvédelmi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Sporthorgász Kft.) jogosult kiadni.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megállapította, hogy a Magyar Állam nevében eljáró Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Sporthorgász Kft. között 2002-ben létrejött haszonbérleti szerződés érvényes. A szerződés – 2009 októberében történő módosítása értelmében – 2010. január 1. napján lép hatályba, mely azt jelenti, hogy ettől az időponttól a Tisza-tó új haszonbérlője a Sporthorgász Kft.
A MOHOSZ, mint korábbi haszonbérlő megtévesztő nyilatkozatokat ad ki a Tisza-tó hasznosítására vonatkozóan. A halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 14. § (3) bekezdése értelmében a haszonbérlő követelheti az általa létesített, el nem vihető halászati berendezéseknek, létesítményeknek, valamint az okszerű gazdálkodás mértékéig a hasznos beruházásoknak az értékét. Amíg ez az elszámolás nem történik meg, a régi haszonbérlő birtokban marad. Az Alkotmánybíróság 460/E/2000. sz. határozatában megfogalmazott jogértelmezés szerint a birtokban maradás kizárólag a halászati berendezésekre, létesítményekre vonatkozik, azonban a vízterületre, illetve az abban található halállományra nem.
A fentiekre tekintettel a MOHOSZ az általa létesített berendezés (Tisza-tavi irányfény) birtoklására jogosult, azonban a halállomány és a vízterület vonatkozásában az új haszonbérlő, azaz a Sporthorgász Kft. jogosult a birtoklásra, illetve a halászati hasznosításra. A 2010. évre érvényes területi engedélyeket csak a Sporthorgász Kft. jogosult kiadni.
Budapest, 2009. december 14.
Gráf József s.k.
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
aranyhal6#1 2009. 12. 16., 13:49Köszönöm az EGYÉRTELMŰ tájékoztatást ,én az elsőt is értettem de a "gyengébbek kedvéért" igen fotos az ismétlő megerősítés.Még mindig sok az étetlen horgászkolléga aki nehezen hiszi el ,hogy az ŐSmohosznak VÉGE.Valahol,meg is értem Őket,azt nevelték beléjük évtizedeken keresztül.AKI NEM VELÜNK AZ ELLENÜNK !ez volt a mohosz álláspontja,ezért adta a Tiszatavi ter.jegyet KÉTSZERES áron azoknak akik NEM az ő tagjai.


