Cikk oldal
2016-12-30

Hirtelen nagyon népszerű lett a regisztrált horgászat

Illusztráció
Illusztráció

Több mint hetvenezerrel nőtt idén a regisztrált horgászok száma Magyarországon. Évente több ezer mázsa halat visznek haza a sporthorgászok, ez adja a magyar halfogyasztás 35-40 százalékát.


Az év elején életbe léptetett változásoknak köszönhetően az idén több mint hetvenezerrel, négyszázezerre nőtt a regisztrált horgászok száma – közölte Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke.

Emlékeztetett: 2016. január elsejétől megszűnt a kereskedelmi célú halászat Magyarország természetes vizein, majd fokozatosan több mint 400 vízterületet vett haszonbérbe a szövetség. Hangsúlyozta, hogy évente több ezer mázsa halat visznek haza a sporthorgászok, ez adja a magyar halfogyasztás 35-40 százalékát.

MTI Fotó: Varga György
MTI Fotó: Varga György

Mint felidézte, az idén január elsejétől forgalomba került az egységes állami horgászati okmány, amely a korábbi állami horgászjegyeket, az érvényesítő bélyegeket, az állami és számos helyen a speciális vízterületi fogási naplókat váltotta fel. Emellett tízezres nagyságrendben váltottak ki 90 napra érvényes turista állami horgászjegyet (TUHIR).

Marad az alapdíj

Szűcs Lajos jelezte: az éves állami horgászjegy alapdíja jövőre 2200 forint marad. Ez azonban önmagában még nem jogosít fel horgászatra, ahhoz az adott vízterületre napi, heti vagy éves területi engedély váltása, valamint érvényes horgászegyesületi tagság is szükséges.

Január elsejétől a szövetségi hozzájárulások is egységesek lesznek és egyesületi tagdíjminimumot vezetnek be, hogy a horgászok a valós, versenyképes szolgáltatások alapján választhassanak egyesületet, vízterületet – fogalmazott.

A területi jegyek ára jövőre “jelentősen nem változik”, ugyanakkor az országos területi jegyekkel, az új dunai és tiszai területi jegyekkel a sporthorgászok az eddiginél több vízen horgászhatnak, és több kedvezményes jegykonstrukció is lesz – részletezte a MOHOSZ elnöke.

A szövetségé lehet a horgászjegy-forgalmazó

A tervek szerint januárban a szövetség többségi tulajdonába kerülhet a legnagyobb magyarországi elektronikus horgászjegy-forgalmazó, amelynek segítségével bővülhet a területi horgászengedélyek internetes, mobilos alkalmazásokkal történő vásárlása 2017-től – mondta.

Tervezik kártyalapú magyar horgászokmány és a hozzá kapcsolódó számos alkalmazás bevezetése is, így egy-két év múlva akár már a fogási eredménynaplót is mobiltelefonos alkalmazás segítségével lehet majd kitölteni – tette hozzá.

13 milliárd a horgászati programra

A mintegy 400 ezer horgászt, 1169 horgászegyesületet és 28 tagszövetséget tömörítő MOHOSZ elnöke emlékeztetett, hogy a kormány 13 milliárd forintot különített el a várhatóan 2017-ben induló, jelentős szolgáltatási beruházásokat és informatikai fejlesztéseket is tartalmazó Országos Horgászati Hálózati Program megvalósítására.

Szűcs Lajos beszámolt arról is, hogy a MOHOSZ tárgyalásokat folytat az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került volt halászokkal. Számukra a halőrzés és a szigorúan ellenőrzött szelekciós, állományszabályozó halászat lehet a folytatás az új halgazdálkodási hasznosító szervezeteknél – mondta.

Forrás: hirado.hu
Szólj hozzá:
jazon#1 2016. 12. 31., 16:32A keményebb büntetések is szerepet játszanak ebben.
összes hozzászólás megtekintése »
Minél keményebb a monofilzsinór anyaga annál kisebb a nyúlása, de nagyobb a szakítószilárdsága. Ellenben minél lágyabb annál nyúlékonyabb, gyengébb a zsinór.