Cikk oldal
2017-05-02

Igenis létezik: horogra akadt az újkígyósi harcsaóriás

<a href='./uploads/files/original_20170502.jpg' target='_blank'>Fotó forrása: www.beol.hu</a>
Fotó forrása: www.beol.hu

Az újkígyósi bányató legendás harcsájáról sokan hallottak már, és bizonyára sok horgász álmodozott már arról, hogy az ő horgára akadjon rá. Nos, a közelmúltban ez két horgásznak sikerült is.


A nem mindennapi fogásról Kerekes Zoltán írt hírportálunknak:

– Barátommal, Csatlós Norberttel április közepén mentünk ki harcsázni az újkígyósi homokbányához, a horgászaton mint vendéghorgász vehettem részt. A horgászatot este 20 óra körül kezdtük meg, a szél fújt, kicsit csepergett az eső, a víz csendes volt. Mozdításunk sem volt, de a rossz idő és a csend biztatott, hogy talán lesz valami. Hajnali 2 órakor picit megmozdult a kapásjelző, majd ismét csend. 10 perccel később még életemben nem látott kapás: felragadt a bothoz a jelző és pár másodperc alatt több méter zsinórt húzott le az orsóról. Ezt követően bevágtam neki, éreztem, hogy nagy hallal van dolgom – írta levelében Kerekes Zoltán.

– Ekkor Norbert kioldozta a csónakot, majd a hal vitt minket. A bot „karikába” hajlott fel. Fél óra elteltével mutatta meg magát először az Újkígyóson már legendaként emlegetett harcsa! Ekkor el se hittük, hogy lehetünk ilyen szerencsések, hogy megakasztottuk a nagy harcsát! 45 perc fárasztás után húztam felszínre a halat. A csónakba emelés előtt átadtam a társamnak a botot, a harcsa szájába nyúltam, megpróbáltam beemelni. Elsőre nem sikerült, ekkor döbbentem rá, hogy jóval nagyobb hallal van dolgunk, mint gondoltuk. Ketten húztuk be a csónakba. A halat vízközti eltartós módszerrel, nadálycsokorral sikerült fogni. Soha nem gondoltuk, hogy ekkora harcsát fogunk! Eddig a legnagyobb harcsám 15 kilogramm volt, hát, ezt bőven sikerült túllépni.

És végül a számok: a harcsa 251 centiméter hosszú volt, és 93,2 kilogramm.

Szerző: V.F.
Forrás: www.beol.hu
Szólj hozzá:
MZperX#1 2017. 05. 04., 09:56VOLT!!! 1000 ft/kg áron eladva !!!! (2000 ft napijegy) Ja és egy 3 kg -os is ment. Irtsuk a harcsát tűzzel vassal, sötétség. uhe.hu
összes hozzászólás megtekintése »
Az első ragasztott nádbotot egy amerikai hegedűkészítő mester alkotta meg 1846-ban.