Cikk oldal
2018-01-26

Már a halastavakon is kötelező állami horgászjegyet váltani

Már a halastavakon is kötelező állami horgászjegyet váltani

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy 2018. január 1-jétől már a halgazdálkodási létesítményeken, halastavakon történő horgászat esetén is kötelező állami horgászjegyet vagy turista állami horgászjegyet váltani. Az engedélyváltás elmulasztása súlyos szankciókat von maga után. A vonatkozó jogszabályok ismeretének hiánya senkit sem mentesít az előírások betartása alól.


A hatályos jogszabályok alapján hazánkban horgászati tevékenységet halgazdálkodási vízterületen és halgazdálkodási létesítményben kizárólag állami horgászjegy vagy turista állami horgászjegy birtokában lehet folytatni. Ennek hiányában a jogosulatlan horgászat halvédelmi bírság kiszabását és a horgászjegy váltásától történő eltiltást vonja maga után.

Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen (víztérkóddal rendelkező vizek) az állami vagy turista állami horgászjegy mellett a halgazdálkodásra jogosult által kiadott területi jegy megváltása is szükséges, és – a jogszabályi előírásokon túl – a halgazdálkodásra jogosult által meghatározott feltételek betartása is kötelező.

Nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen (nincs víztérkódja és nem halastó) az állami vagy turista állami horgászjegy birtokában lehet horgászni, illetve onnan elvinni csak idegenhonos halfajokat lehet. A Nébih felhívja a horgászok figyelmét, hogy a jogszabályban előírt kötelezettségek betartása alól a magántulajdonban lévő úgynevezett „horgásztavak” (nem összekeverendő a halastóval) sem mentesülnek!

A halastavak esetében (szintén nincs víztérkódja), amennyiben nem egyértelmű, hogy a horgászni kívánt víz nem nyilvántartott vízterület vagy halastó, az üzemeltetőtől kell felvilágosítást kérni, hogy a létesítmény rendelkezik-e FELIR azonosítóval. A FELIR azonosító megléte a haltermelési létesítmények esetében kötelező.

A megtévesztő, túlzottan kecsegtető hirdetéseket érdemes kétkedve fogadni. Javasoljuk, hogy a bizonytalanságok eloszlatása, valamint a jogsértések, szankciók elkerülése érdekében kérdéseiket juttassák el az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre!

Szólj hozzá:
nagyvarad1#1 2018. 01. 27., 13:27A halgazdálkodást irányító központi maffia újabb lépése Orwell 1984 látomás felé.
Már a fagyasztódat is kiforgathatja az inkvizíció. Borítékolom,hogy rövidesen a honvédség fog fellépni a szabálytalankodó horgászokkal szemben,miközben a négyes metróból közel 300 milliárd elsikkasztott összegét is kifizettetik vele,velünk.
Elképesztő asszimmetria uralkodik a törvénykezésben és az igazságszolgáltatásban..
összes hozzászólás megtekintése »
A márna ikrája és az angolna vére mérgező, elfogyasztva hasfájást, hányást és erős fejfájást is okozhat.