Cikk oldal
2012-01-25

Megfúrják az Antarktisz egyik tavát

A jégpáncél alatt négyszáznál is több tavat fedeztek fel
Megfúrják a Déli-sarkvidék három kilométeres jégrétege alatt rejtőző Ellsworth-tavat a Brit Antarktiszi Kutatóprogram (BAS, British Antarctic Survey) tudósai.

Megfúrják az Antarktisz egyik tavát

A hatodik kontinenst borító jégpáncél alatt négyszáznál több tavat fedeztek fel, amelyek sok ezer éve el vannak vágva a külvilágtól, így mindegyikük egyedülálló biológiai környezetet alkot. A jég alatti tavakban létező életformáknak alkalmazkodniuk kellett a teljes sötétséghez, a szegényes tápanyagkínálathoz, a vízoszlop magas nyomásához és a légkörtől való elzártsághoz – olvasható az Edinburghi Egyetem honlapján. A jég alatti tavak egyike a hatalmas Ellsworth, amelynek hossza eléri a 12 kilométert, szélessége 3 kilométer, mélysége pedig 150 méter. Ez a tó lesz az első, amelyet a BAS kutatócsoportja – Martin Siegertnek, az Edinburghi Egyetem professzorának a vezetésével – megfúr. A Déli-sarkvidéken a kutatások a rövid nyári szezonra korlátozódnak, amely novembertől január végéig tart. A kutatók 70 tonna berendezést szállítottak most a tóhoz, az érdemi munka viszont jövő nyárra, azaz novemberre marad, amikor a brit szakemberek forró vizet használnak majd fúrófolyadékként a három kilométeres jégpáncél áttöréséhez.

Megfúrják az Antarktisz egyik tavát

„Mikroorganizmusokat remélünk találni, hiszen vízről van szó, a vízben pedig általában élet is van” – hangsúlyozta Siegert. Bármilyen, a tóban élő mikroorganizmus szokatlan módon fejlődhetett és alkalmazkodhatott a rendkívüli körülményekhez. A kutatók reményei szerint így a mikroorganizmusoknak köszönhetően többet megtudhatnak arról, hogy hogyan fejlődött az élet a Földön, a tavi üledék pedig a bolygó múltbéli éghajlatáról árulkodhat.

Forrás: MTI
Szólj hozzá:
jazon#1 2012. 01. 27., 07:49Értem hát :D
Olajfaó baktériumokat.
Magnum97#2 2012. 01. 25., 20:48Olajban élő mikróbákat Jazon,érted???..:)
jazon#3 2012. 01. 25., 20:43Mikrobákat keresnek....
....jah meg egy kis olajat gondolom:D
varju#4 2012. 01. 25., 10:11csak nehogy találjanak vírus "micro organizmusokat" ...mert ue a hidegvízben hibernálódhattak azt majd jön a megint egy globális betegség lá.pl:AIDS...bár lehet hogy ez csak egy science fiction...???!!!
összes hozzászólás megtekintése »
Kiemelt termékek
Energo Team ROD POD ALU RP-070
Energo Team ROD POD ALU RP-070
Eredeti ár: 24200 Ft
Akciós ár: 17500 Ft

A LaserFish cég által gyártott három botos RP-70-es rod pod minden igényt kielégít. Összeszerelése szinte gyerekjáték. A legnehezebb terepen is biztonsággal lerakható, ugyanis jóformán minden része teleszkópos, így nem jelenthet gondot a sziklás, mocsaras, vagy a meredek partszakasz. Váza a legmodernebb eljárással, speciális alumíniumból készült, ellenáll minden külső fizikai terhelésnek és természetesen nem rozsdásodik.
Shimano Biomaster 8000 XT-B orsó
Shimano Biomaster 8000 XT-B orsó
Eredeti ár: 49990 Ft.
Akciós ár: 39990 Ft.

Az új Biomaster XT-B az egyedülálló II. generációs Shimano nyeletőfékes dobbal készül, amellyel könnyedén kapcsolhatunk át a nyeletőfékes üzemmódból a korábbi fékbeállításhoz – ezt a pontyos és nagyhalas horgászok értékelik...
Shimano Exage FB orsó
Shimano Exage FB orsó
Eredeti ár: 28990 Ft
Akciós ár: 19990 Ft (6000FB)

A „megbízható, hűséges” Exage FA után az Exage sorozat teljesen megújul az FB modellel. Ezek a modellek olyan jellemzőkkel rendelkeznek, mint a dupla hajtókar, a Zink Diecast meghajtórendszer, a CAP típusú hajtókar. Anodizált, hidegen sajtolt tartalék dobbal szállítjuk...
Mivel a halak szájában nyelv helyett csak egy nyelvcsonk található, csak nagyon kevés ízlelőbimbó helyezkedik el. Ezzel szemben bizonyos halfajoknál az ízek észlelésére a bajuszszálakon található számos receptor felel. Ilyen például a ponty is, melynek bajuszszálai mellett a hasán is találhatók ízlelőbimbók. A legtöbb hal így a ponty is, különbséget tud tenni a sós, édes, savanyú és keserű ízek között.