Cikk oldal
2010-03-09

Megtelt tábla a Mohoszos KK-n

A szövetség Könnyűpergető Kupájára elfogytak a nevezési helyek
A SHE-k Vas Megyei Szövetségének tájékoztatása szerint az általuk megrendezésre kerülő hagyományos tavaszi pergető versenyre, a MOHOSZ Könnyűpergető Kupájára,a beérkezett nevezések száma a mai napon meghaladta az idei versenyre rendelkezésre álló létszám keretet.

Megtelt tábla a Mohoszos KK-n

A mai napig beérkezett nevezéseket elfogadták, a befizetések beérkezése után tájékoztató levelet küldenek minden versenyzőnek.
A vasiak bizakodnak, hogy jövő évtől ismét a Gyöngyös-patak lukácsházi szakaszán, tehát már a meghosszabbított pályán kerül sor a rendezvényre, mely minden versenyzőnek lehetőséget fog adni a versenyen történő indulásra.

A Könnyűpergető Kupa nem azonos a parti pergetők országos bajnokságával, melyet szintén rendezett már a vasi, ill. a nógrádi szövetség. A bajnokság viszonylag körülményes lebonyolítása miatt nem tülekednek a horgászszervezetek a rendezés jogáért, tavaly el is maradt.
A vasiak egyedi versenyszabályai eltérnek a bajnoki rendszertől, amit a Mohosz így bajnokságként nem tud elfogadni. Ennek áthidalására rendezik meg kupaként az – úgy néz ki – egyetlen országos partipergető/könnyűpergető rendezvényt.
Szólj hozzá:
vbali#1 2010. 03. 12., 19:23eenzsol!
Kicsit félreérted!
Az O.B. megrendezéséről írtam.
Ez a verseny nem O.B.
eenzsol#2 2010. 03. 12., 18:08Lehet a MOHOSZ megbízta őket, azért ők rendeznek.
Én még nem indultam, nem is fogok. Nem bírom a verseny alatti kötöttségeket, ráadásul a verseny során a Pornóapáti szakaszon tilos a vízbe menni, és van vagy 3 m magas part...
vbali#3 2010. 03. 09., 16:42Az azért hozzáfűzném hogy tudomásom szerint a MOHOSZ feladata lenne megrendezni a a Parti Pergető OB.-t és nem a különböző horgászszervereteké!!!
Az más kérdés hogy lassan már magunknak rendezzük meg az O.B.-kat mert egyébként nincs megrendezve!
Idén nem ez lesz az egyetlen parti pergető rendezvény!!!!
Egy horgászcikk gyártó által rendezendő ill.
általunk kiírt 3 fordulós parti pergető verseny is lesz.
Koligabi#4 2010. 03. 09., 15:08Szervusztok!

Meglehet tudni hogy hol lehet megnézni a nevezők listáját?
Persze csak akkor ha készül, készült ilyen!

Üdv:
összes hozzászólás megtekintése »
Kiemelt termékek
Shimano Exage FB orsó
Shimano Exage FB orsó
Eredeti ár: 28990 Ft
Akciós ár: 19990 Ft (6000FB)

A „megbízható, hűséges” Exage FA után az Exage sorozat teljesen megújul az FB modellel. Ezek a modellek olyan jellemzőkkel rendelkeznek, mint a dupla hajtókar, a Zink Diecast meghajtórendszer, a CAP típusú hajtókar. Anodizált, hidegen sajtolt tartalék dobbal szállítjuk...
Energo Team lékfúró
Energo Team lékfúró
Eredeti ár: 20500Ft
Akciós ár: 10500Ft

Átmérő: 10 cm
Shimano Catana CX TE 5 horgászbot
Shimano Catana CX TE 5 horgászbot
Az új Catana 5-ös akciójú botja egy erős, merev bot, melyet szinte bármilyen horgászathoz használhatunk. A könnyű, erős bottest, nagyon érzékeny spiccel párosul, kidolgozottsága gyönyörű. Ezzel a bottal nyugodtan...
A süllő ívása márciusban, áprilisban történik. Ikráit a fák vízbe nyúló gyökérzetére rakja le, és a hím kikelésig őrzi őket. Gyakran előfordul, hogy ívása a kedvezőtlen víz- és hőmérsékleti viszonyok miatt elhúzódik. Ez jelentős kárt okozhat a leendő állományban, hiszen az akkor már leívott keszegek ivadékai „kinőnek” a süllő szájából, vagyis nincs mivel táplálkoznia.