Cikk oldal
2019-05-15

Nemzetközi orvhalász- és csempészbandára csaptak le a hatóságok

Magyar szervek is részt vettek az akcióban
Illusztráció
Illusztráció

Emberi fogyasztásra alkalmatlan halat csempésző nemzetközi orvhalászbandára csaptak le a a román, az olasz, a spanyol, a francia és a magyar hatóságok.

A rendőrség közleménye szerint az öt országban összesen 150 helyszínen hajtottak végre házkutatást, hogy felgöngyölítsék a bandát, amely Bukarest mellett tizenhárom romániai megyében terítette az emberi fogyasztásra alkalmatlan, csempészett halat.

Az orvhalászok a spanyol, az olasz és a francia vizeken fogták ki a zsákmányt, olyan szakaszokon, ahol tiltott a halászat, mivel szennyezett a víz, így a halak emberi fogyasztásra alkalmatlanok. A zsákmányt aztán állat-egészségügyi iratok nélkül tárolták, majd hamis iratokkal, erre a célra létrehozott román cégek közreműködésével szállították Romániába.

A rendőrségi akció során a román hatóságok 30 tonnányi emberi fogyasztásra alkalmatlan halat foglaltak le és semmisítettek meg – írja a Főtér.

Forrás: 168ora.hu
Szólj hozzá:
A csuka szinte egész évben táplálkozik, kivétel ez alól az ívás illetve a fogváltás időszaka, mely a nyári hónapokban esedékes. Ez a fiziológiai folyamat egy hónapig tart és teljes böjtre kényszeríti ezt az egyébként falánk ragadozót. Ennek ellenére a csuka hazánk egyik leggyorsabban fejlődő hala, ideális esetben akár 200 nap alatt is elérheti a 45-50 cm-es hosszt.