Cikk oldal
2019-09-06

Olyan algainvázió volt a Balatonon, hogy a főszezon is veszélybe került

Olyan algainvázió volt a Balatonon, hogy a főszezon is veszélybe került

Hajszálon múlt, hogy egy rendkívüli algainvázió nem tette tönkre a balatoni főszezont - írja a Balatontipp. A tó nyugati végétől augusztus második felében indult folyamatban az a legijesztőbb, hogy nem tudni, mi és miért történt, illetve várható-e esetleg hasonló.

A lapot az augusztusi ünnepek után keresték meg többen is azzal, hogy a kilencvenes éveket idéző módon bezöldült a Balaton vize. Az alga a hónap végére Tihanyig jutott.

A Balatontipp megkereste a Tihanyi Limnológiai Intézetet, ahol Vörös Lajos professzor azt mondtam hogy nagyon régen nem látott események zajlanak, ami az algát illeti. Miközben az algák mennyiségét jellemző szám, az a-klorofil koncentráció az elmúlt húsz évben egyszer sem haladta meg a literenkénti negyven mikrogrammot, augusztus 26-án száz mikrogrammot mértek a Keszthelyi-öbölben.

Szerző: 168 Óra
Forrás: 168ora.hu
Szólj hozzá:
A csukaivadék, amikor eléri a 20 mm-es hosszt az addig kerekesférgekből és planktonszervezetekből álló étrendje jelentősen megváltozik. Átvált ragadozó életmódra. Amennyiben nem elég sikeres az erre az időszakra eső pontyfélék ívása, a csukák közti kannibalizmus jelentős méreteket ölthet.