Cikk oldal
2010-03-23

Orpb 2010 per egy

Karcsú volt a kezdet az idei sorozatban a zalai porondon
Mindenki tudta, hogy a tavalyi bugaszegi nyitányt nem lehet felülmúlni, ennek szellemében végül is elfogadható, mondhatni általános eredmény született: a fél mezőny fogott, a másik fele meg nem.

Orpb 2010 per egy

A zalaszentmihályi háborítatlan tó nem ontotta a horogra a ragadozókat, csuka például alig akadt, ahhoz képest, hogy ezek a tőzeges vizek jellemzően csukásként vannak elkönyvelve. Megoszlanak a vélemények, hogy miért találkoztak inkább süllőkkel a versenyzők, pont kétszer annyival, mint csukával. Csöre Gábor kettes feletti fogasa is csukázás közben jött, ez lett a verseny legnagyobb hala is egyúttal, ám ez is csak a sokadik helyre volt elég.

Orpb 2010 per egy

Nyert Szeghy Tibor / Kőszály Csaba kettőse, akik öt kiló feletti eredményükkel kimagaslottak a mezőnyből. Második a Lengyel László / Nagy Sándor páros, harmadik Leták Gábor és Romek György lett, mindkét egység három kiló felett fogott, akárcsak a negyedik helyezett Csörgő Milán / Antal Gábor duó.

Orpb 2010 per egy

A meleg front és hideg front közötti két nap, pont ívás után időzítve tehát nem a legszerencsésebben játszott közre a fogás tekintetében.
Érdekes tapasztalás, hogy akik fogtak, általában többet fogtak, akik nem, azok pedig jószerével nem is érintettek halat.

A részletes eredmények ITT olvashatók (excel).
Szólj hozzá:
szapi#1 2010. 11. 04., 10:11Itt megtalható a leveleki forduló és a végeredmény http://www.halfogok.hu/cikkek/orszagos-rapala-pergeto-bajnok sag-2010/orpb-eredmenyek
lumpenspinner#2 2010. 10. 31., 18:45Insu! Nekem tetszett.Végre láttam hattyút élőben,ülhettem a csónakodban úgy,hogy nem kellett eveznem, ehettem,ihattam,és szurkolhattam a többieknek.:) Mi a francnak ehhez hal?

U.i.:A zátonyra futást azért még gyakorolnod kell,hogy elégedettségem teljes legyen.:)
zanderjoe#3 2010. 10. 31., 09:17Szevasztok!
Lesz beszámoló az Orpb-ről? Jó lenne egy összefoglaló, mi is történt idén! Jó sok képpel! :))
zs#4 2010. 10. 30., 20:46szerintem jól sikerült, szinte mindenki fogott. a szerencsésebbek többet is. :))
Insulator#5 2010. 10. 30., 20:18Háááát...
Tök jól indult, de egyetlen halat sem sikerült fognunk az idén.
Társam elfoglaltsága imatt nem jutottunk már el az utolsó 4 versenyre, de lehet ha megyünk különdíjjal zárjuk a bulit. (acsapatakinemfogotthalat)
spinnerer#6 2010. 10. 30., 08:50Tudsz róla valamit, vagy, hogy milyen volt idén?
Köszi.
Insulator#7 2010. 10. 30., 08:36Most van a záróforduló....
Wattila#8 2010. 03. 25., 22:52Hamarabb:)
sanyabird#9 2010. 03. 25., 16:54Sziasztok! Köszönjük a gratulációkat! Max respect a szervezőknek, a támogatóknak és a helyszín tógazdájának( szerintem itt még fogunk jókat pecázni:)). Ismét a megszokott profizmussal találkozhattunk a szervezésben.Mégegyszer Köszi!:)
Találkozunk a Nagybivalyoson májusban v. akár hamarabb:)
Nagy Sanya
Wattila#10 2010. 03. 25., 11:36Gyuri! Képek vannak persze, bővebb beszámolót is ír Misi, én pedig megpróbálom a képeket összekombinálni vmi "szokásos" formában:)
Csak még azt nem tudjuk, hogy ide kerül fel, vagy Misiékhez:(
összes hozzászólás megtekintése »
Kiemelt termékek
Energo Team lékfúró
Energo Team lékfúró
Eredeti ár: 20500Ft
Akciós ár: 10500Ft

Átmérő: 10 cm
Shimano Antares BX Feeder horgászbot
Shimano Antares BX Feeder horgászbot
Az Antares BX Feeder bot a Shimano felsőkategóriás feeder botja. Gyártásához XT250LRC karbont (alacsony műgyantatartalmú karbon), illetve bioszálat használnak a gerincesség érdekében, valamint mindegyik Antares feeder bot Fuji Alconite gyűrűkkel, Fakövület (Fossil Wood)...
Shimano Baitrunner ST orsó
Shimano Baitrunner ST orsó
Eredeti ár: 19990 Ft.
(10000-RA típus)
Akciós ár: 16990 Ft.

Eredeti ár: 18990 Ft.
(6000-RA típus)
Akciós ár: 15990 Ft.

A klasszikus grafitszürke orsók, ezüstszínű XT-7-es dobbal rendelkeznek. Az ST sokkal komolyabb használati értékkel rendelkezik, mint ahogy az egy ilyen alacsony árfekvésű Baitrunner orsótól elvárható lenne. A zsinór csévélése tökéletes, a Varispeed rendszernek köszönhetően. Nem kell...
A hang a vízben 1400-1500 métert tesz meg másodpercenként.