A Biharugrai Halgazdaság Kft. tavaly március óta telepíti a halakat a begécsi és a biharugrai tavakba, ennek köszönhetően a lehalászott mennyiség tavaly 235 tonnára nőtt a megelőző évi negyven tonnáról, az idén pedig már nyereséget várnak – mondta el az MTI-nek Szimon József a társaság ügyvezetője.
Szerencsés évadnyitó peca
A keszthelyi képviselő-testület tagja reagál
Stabil, nem csak mesterségesen fenntartható pontyfajta a balatoni sudár. Többek között ezt is bizonyítja a fajtát érintő, a napokban lezárult teljesítményvizsgálat, amely továbbra is államilag elismert fajtaként tartja nyilván a balatoni sudár pontyot. Társaságunk számára ez azért is fontos, mert a vizsgálat valójában arra is utal: jól működik a tenyésztő szerv.
Komoly gondok lehetnek az évszázad végére
Egy hongkongi természetvédő csoport bejelentette, DNS...
Nem eszi, aki magát valamire tartja
Ásott hal, barramundi, vörös árnyékhal, lapátorrú tok. Az csak sejthető, hogy halakról van szó, de hogy egy részüket már esszük is javában, sőt Magyarországon termelik a halászok, az csak kevesek számára ismert. Pedig a halgazdák ezerrel kutatják, s többségében meg is találják az új utakat.