Cikk oldal
2020-02-14

Sikeresek a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások

<a href='./uploads/files/original_20200214.jpg' target='_blank'>Fotó: Fekete István</a>
Fotó: Fekete István

A tapasztalatok és visszajelzések alapján a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások sikeresek, az elmúlt néhány évben a horgászlétszám több mint 150 ezer fővel bővült, mára meghaladva az 560 ezer főt - mondta el Nagy István agrárminiszter a 27. FeHoVa keretében rendezett VII. Nemzeti Horgászsport Gála és Támogatói Banketten.

A tárcavezető kiemelte, hogy a hal rendkívül értékes megújuló természeti erőforrásunk, míg a horgászat a fenntartható gazdálkodás időtálló, történelmi korokon átívelő jó példája, amelyhez az agrártárca a legideálisabb feltételeket kívánja megteremteni a harmadik évezred kezdetén is. Hozzátette: hazánkban 2016. január 1-jétől lehetővé vált, hogy a vízterületek halgazdálkodási jogát kijelölés útján adja  haszonbérbe az állam a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (MOHOSZ).

Nagy István szerint a MOHOSZ mára tartósan Magyarország egyik legnagyobb hálózatos felépítésű civil szervezetévé vált.
A tárcavezető elmondta: a kormány célja, hogy a magyar családok asztalán minél gyakrabban legyen egészséges és ízletes magyar hal. Hozzátette: az egy főre jutó hazai halfogyasztás 2013 óta több mint 30 százalékkal növekedett, 5,1 kilogrammról 6,7 kilogrammra. A növekedés főként az agrártárca halgazdálkodással és horgászattal kapcsolatos intézkedéseinek, a halfogyasztást népszerűsítő kampányainak köszönhető, illetve annak, hogy 2018. január 1-jétől a hal és haltermékek ÁFÁ-ja 27 százalékról 5 százalékra csökkent.

Fotó: Fekete István
Fotó: Fekete István

A gála keretében harmadjára díjazták az év horgászsportolóit és kiválóságait.

(AM Sajtóiroda)

Forrás: kormany.hu
Szólj hozzá:
A csukaivadék, amikor eléri a 20 mm-es hosszt az addig kerekesférgekből és planktonszervezetekből álló étrendje jelentősen megváltozik. Átvált ragadozó életmódra. Amennyiben nem elég sikeres az erre az időszakra eső pontyfélék ívása, a csukák közti kannibalizmus jelentős méreteket ölthet.