Cikk oldal
2019-11-13

Több száz mázsa pontyot telepítettek Csongrád megye horgászvizeibe

Menyhal, kecsege, süllő és compó is került a vizekbe
Több száz mázsa pontyot telepítettek Csongrád megye horgászvizeibe

Csak októberben mintegy 300 mázsa pontyot telepítettek Csongrád megye horgászvizeibe, ahova jutott kecsege és menyhal is. A halállomány-frissítés novemberben is folytatódott, a múlt héten compót, előtte süllőt telepítettek a szakemberek.

Október elején negyven mázsa kétnyaras pontyot telepített a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége a Tiszába, a Marosba, a Hármas-Körösbe és az Akolszögi-Körtvélyesi Holt-Tiszába.
Ennek a duplája került vízbe háromnyarasból az Atkai-Gyálai Holt-Tiszába, az Algyői-fő­csa­tornába és a Maty-éri víztározóba, de jutott belőle a Körtvélyesi Holt-Tiszába is. A hó­­nap közepén újra a kétnyarasok voltak napirenden, ezúttal a Tisza mellékfolyóiba is tettek a 73 mázsa pontyból.

Háromnyaras

– A kihelyezett, szajoli tájfajta kétnyaras pontyok Szarvason, a biharugrai háromnyarasok a szövetség ecsegfalvi tógazdaságának 5. tavában nevelkedtek – tudtuk meg Láda Gás­pártól.
A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségé­nek ügyvezető elnöke hangsúlyozta, a halak ellenőrzött tenyészetből érkeztek, a szállítás után jó állapotban eresztették azokat vízbe. A horgász­egyesületek kezelésében lévő vizekbe tettek háromnyaras pontyot, egyebek között a Sa­­lakos csatornába, a Mártélyi Holt-Tiszába, a csanyteleki Dongéri-csatornába, a földeá­­ki és a csanádpalotai tóba, de jutott a kiszombori vályogosba éppen úgy, mint a deszki tavakba. A legkisebb mennyiség 5, a legnagyobb 40 mázsa volt, az utóbbinak a mártélyiak örülhettek.

Kecsege

A halállományok sokszínűségének megőrzése érdekében menyhal- és kecsegetelepítés is történt a Csongrád megyei fo­lyószakaszokon. A nyári előnevelt állomány vízbe eresztése után jött az őszi kihelyezés is.

Compót telepítenek a Maty-éren. FOTÓ: KARNOK CSABA
Compót telepítenek a Maty-éren. FOTÓ: KARNOK CSABA

– A 300 kilónyi kecsegeszállítmány Homokmégyen nevelkedett, szabadon engedé­sük mintegy ezer darabbal gazdagította a megyei folyók állományát – mondta az elnök. Láda Gáspár hangsúlyozta, a kecsege védelem alatt áll, a horogra akadt példányokat mé­­rettől függetlenül a legkíméletesebben és a leggyorsabban vissza kell engedni a vízbe.
Hozzátette, az ivadék- és nö­­­vendékkihelyezések eredmé­nyeként bízik az állomány erősödésében, ami lehetőséget ad majd a jelenlegi tilalom feloldására.

Menyhal

A menyhalak Bajáról, a Mega­fish telephelyéről érkeztek, a 4800 darabból álló egynyaras tétel tovább gazdagítja és erősíti az állományt, ami megalapozza a legelszántabb pecások téli horgászatát is. Megtudtuk, a menyhal gazdasági jelentősége nálunk kicsi, hiszen aktív időszaka – amely egyben ívási ideje is – kívül esik a fő horgászidényen, ezért célzottan kevesen horgásznak rá. Kapására a folyópartok homokpadjain, leginkább a téli estéken lehet számítani. Ám mivel a menyhal csapatban jár, az első kapás után kis szerencsével többre is számíthat az elszánt pecás.


Compó és süllő

Az állományszínesítő haltelepítés a múlt héten is folytatódott, ezúttal compók érkeztek Bajáról – egy héttel korában pedig a süllő volt a napirenden. – A kétszáz kilogramm kétnyaras compó telepítése a több száz mázsa pontyhoz képest elenyésző mennyiségnek tűnik, de itt a cél nem a zsákmány növelése, hanem a szaporodóképes compóállomány gyarapítása – tudtuk meg Oláh Szabolcs halgazdálkodási referens­től, aki a bajai szállítmány célba érkezéséért felelt.


Szerző: Kovács András
Forrás & fotók: delmagyar.hu
Szólj hozzá:
A horgászorsót a III. századi Kínában találták fel. Európában mégis csak a XVIII. század folyamán kezdett elterjedni. A multipikátoros orsót Kentucky állambeli George Snyder órásmester gyártotta le először. Az állódobú orsó műszaki tervét Alfred Holden Illingworth angol úriember készítette el.