Cikk oldal
2012-01-25

Új csónakkal mennek busára

Új csónakkal mennek busára


Bővíti a busahalászathoz használt, elöregedett csónakparkját a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. A társaság asztalosai most két újabb vízi jármű elkészítésén dolgoznak. Az új csónakok masszívabbak, és nagyobb a teherbíró képességük, mint a hagyományos társaiknak.

Az elöregedett csónakokat cseréli le a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. Az asztalosok már hetek óta dolgoznak a kb. 5-6 méter hosszú, új vízi járművek építésén.

Visi Lajos, asztalos:
- Most kb. a munka felénél járunk, jelenleg palánkozunk, majd szintbe lesz gyalulva, csiszolva és végül műgyantázva a csónakok külseje. A külső munkálatok után a belső burkolat fog elkészülni.

A társaság műhelyében egyelőre két csónakot gyártanak, amelyeket busahalászathoz fognak használni.

A tervek szerint idén 180-200 tonna busát halásznak ki, amelyet tovább értékesítenek. Az enyhe időjárás miatt jelenleg is tart a halászat, most négy csónakból vetik ki a hálókat - magyarázza Turcsányi Béla. A két új csónak abban különbözik társaitól, hogy masszívabb építésű, erősebb a szerkezete, erre ugyanis nagy szükség van busahalászatnál.

Turcsányi Béla, halgazdálkodási igazgató, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.:
A készülő csónakok általános balatoni ladikozásra alkalmatlanok. Sokkal inkább alkalmasak 5-6 mázsa kihalászott hal tárolására és kikötőbe szállítására. A ladikokat a halászhajó után vontatják. Szélsőséges időjárási körülmények között, akár enyhe jeges vízen is helyt kell állniuk.

Az új csónakok legkorábban tavasszal állnak szolgálatba.

Forrás: Somogy TV, Híradó
Szólj hozzá:
Rebel#1 2012. 01. 26., 19:09A többit : "privátban"
Rebel#2 2012. 01. 26., 19:08Kategorikusan kimerem jelenteni : Nem használhatod....
chronos#3 2012. 01. 26., 13:10Tudja valaki mitől halradar, egy halradar?-nekem is van egy víz alatti felderítő eszközöm.nincs ráírva ,hogy halradar .Használhatom???
chronos#4 2012. 01. 26., 13:05"Az enyhe időjárás miatt jelenleg is tart a halászat, most négy csónakból vetik ki a hálókat"
Gratulálok,gondolom víz alatti felderítő eszközt egyáltalán nem használnak ,ahogy mi sem tehetjük(horgászok) a vermelő halak érdekében.A busára hivatkozva mi mindent meglehet tenni "ma" a Balatonon!!!
1bence8#5 2012. 01. 25., 20:56A busát az amurt és az angolnát is szedjék ki a tóból és megint jó lesz a Balaton (kb.5 év múlva) .Azért annyira tiszta víz mert nincs benne plankton a plankton meg a táplálék lánc egyik alappillére.Az amur meg megette a nádasok nagy észét ezért nincs hova menni a pontynak kagylót enni(és persze az ember is megszüntette a természetes ívó helyeket).Az angolna meg... mindenki tudja.
jazon#6 2012. 01. 25., 20:45Bakker most minek provokálnak. Váááá :(
kcj#7 2012. 01. 25., 17:17Szolgálati célra épített csónakhoz minden esetbe be kell nyújtani terv dokumentációt. Az kevés, hogy az asztalosunkat hátba vágjuk és azt mondjuk, hogy szeretnénk két darab nagy teherbírású csónakot. Feltételezem a tervek meg vannak...
Osimura#8 2012. 01. 25., 13:49Még nem tiltották be a halászatot?
Jupiter#9 2012. 01. 25., 13:28már alig várjuk
összes hozzászólás megtekintése »
Kiemelt termékek
Shimano Catana CX TE 2 horgászbot
Shimano Catana CX TE 2 horgászbot
A Shimano mindig büszke volt arra, hogy ilyen jó ár/érték arányú botokat dobhatott piacra. Az új Catana könnyű, gyors, karcsú, minden bizonnyal sok versenyhorgász használja majd. A teleszkópos botok tömör karbon spiccének megbízható akcióját és érzékenységét jól...
Shimano Hyperloop CX TE 3/CX TE 3 GT horgászbot
Shimano Hyperloop CX TE 3/CX TE 3 GT horgászbot
Ez a botcsalád teljesen új teret nyújt a kezdőnek. Eddig rövid, nehéz botokat volt kénytelen kezelni behatárolt anyagi lehetőségeinek megfelelően. A Hyperloop egy jó bolognai bot, rendkívül jó áron. Jó lehetőség, hogy a kezdő horgász elsajátítsa az úszós horgászat...
Shimano Sienna RD orsó
Shimano Sienna RD orsó
Egy rendkívüli kedvező árú, elegáns kivitelű orsó széria a Shimano Sienna. A méretéhez képest könnyű súly, finom futás, letapadás mentes precíz fék jellemzi ezt az orsót. Két féle méretben...
A süllő ívása márciusban, áprilisban történik. Ikráit a fák vízbe nyúló gyökérzetére rakja le, és a hím kikelésig őrzi őket. Gyakran előfordul, hogy ívása a kedvezőtlen víz- és hőmérsékleti viszonyok miatt elhúzódik. Ez jelentős kárt okozhat a leendő állományban, hiszen az akkor már leívott keszegek ivadékai „kinőnek” a süllő szájából, vagyis nincs mivel táplálkoznia.