Cikk oldal
2012-02-07

Változhat a pontytilalom, erdőbe menekülő rapsicok

Változhat a pontytilalom, erdőbe menekülő rapsicok


A Balatoni Limnológiai Intézet szakvéleménye is alátámasztja immár a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kérelmét a pontyfogási tilalom feloldására. Amint megkapja az engedélyt a társaság a hatóságtól, azonnal értesíti a horgászokat.

Lesz-e pontytilalom a Balatonon 2012-ben? – az egyik leggyakoribb kérdés horgászberkekből. A zrt. azt szeretné, ha az idén sem lenne.
A társaság halászai egyébként busás fogással zárták a „jég előtti szezont”, a Balaton jegesedését megelőzően két nap alatt több mint félezer darab, összesen nyolcezer kiló hal akadt a hálóikba.
– A hideg, a szél, és a már kellően lehűlt víz is hozzájárult ahhoz, hogy halászaink ilyen nagy mennyiségű busával térhettek vissza a siófoki kikötőbe – tájékoztatott Füstös Gábor vezérigazgató. – A busán kívül mindössze néhány amur került a hálóba, süllőt, pontyot egyetlen darabot sem fogtunk.

Füstös Gábor hozzátette: menekülő orvhalászokkal, illegális hálófelszedéssel és a megszokott ellenőrzésekkel tarkított hetet tudhattak maguk mögött halőreink is még a jég beállta előtt. A Nyugati-övcsatorna balatonújlaki szakaszán két rapsicot buktattak le, amint épp zsákba pakolták a rabul ejtett halakat. Kilenc csukát, nyolc busát, pontyot, fogast és kárászt zsákmányolt az a két orvhalász, akiket eredményes megfigyelő akció után sikerült lebuktatni. A rapsicok az őröket látva menekülőre fogták, hálót, autót, kerékpárt hátrahagyva futottak a közeli erdőbe. Halőreink az általuk használt hálót felszedték, az illetékes rendőrkapitányság pedig megkezdte a nyomozást az ügyben.

Forrás: sonline.hu
Szólj hozzá:
jazon#1 2012. 02. 07., 17:56Helyes. Ha ez mind igaz nagyon elégedett vagyok :D
összes hozzászólás megtekintése »
Kiemelt termékek
Trakker SLX V2 sátor
Trakker SLX V2 sátor
Armo rendszerű sátor - MK2 dizájnnal és felszerelhető teljes moszkító panellel.
A csomag tartalmaz még téli ponyvát és kereszttartó rudazatot - mindezt hihetetlen áron és Trakker minőségben!
Shimano Catana BX Trout GT horgászbot
Shimano Catana BX Trout GT horgászbot
A gyakorlati teszteknél bebizonyosodott, hogy ezt a bottípust kiválóan használhatjuk match horgászat során is. A bottest speciális kúpossága és a békazáras orsótartó ezeket a botokat kiegyensúlyozottabbá teszi a parafanyeles matchbotoknál. A burkolat nélküli nyelet használva...
Shimano Alivio Barbel horgászbot
Shimano Alivio Barbel horgászbot
Az alapszintet képviselő Alivio Barbel tervezésénél a gazdaságosság volt a fő szempont. XT30 karbonból készült, egy klasszikus, 1,5 librás és egy erős, 1,75 librás modellel. Mindkettőt két spicctaggal, egy Avonnal és egy két rezgőspiccet befogadó Quiver taggal szállítjuk. A Shimano Hardlite...
Mivel a halak szájában nyelv helyett csak egy nyelvcsonk található, csak nagyon kevés ízlelőbimbó helyezkedik el. Ezzel szemben bizonyos halfajoknál az ízek észlelésére a bajuszszálakon található számos receptor felel. Ilyen például a ponty is, melynek bajuszszálai mellett a hasán is találhatók ízlelőbimbók. A legtöbb hal így a ponty is, különbséget tud tenni a sós, édes, savanyú és keserű ízek között.