A „Régiók egymásért” versenysorozat második állomása volt a Tihanyi Belső-tavon megrendezett forduló. A 9 csapat részvételével rajtoló verseny rendkívül küzdelmes volt, emellett hihetetlen fordulatokat hozott.

Így utólag elemezve a történteket, bátran kijelenthető, hogy hatalmas szerepe volt az alkalmazott végszerelékeknek, az etetési technikának és a dobással illetve behúzással történő horgászatnak. Az alábbi sorok nem kizárólag a verseny eredményeiről fognak szólni, sokkal inkább megpróbálom azokat a fontos dolgokat felvázolni, melyek a sikeres horgászathoz szükségeltettek a Tihanyi Belső-tavon.

A tó partjára érkezve rendkívül kellemes környezettel találtuk szembe magunkat, aminek fényét emelte a Tihanyi Bencés Apátságra néző csodálatos panoráma, illetve a vízterületet körülölelő háborítatlan élővilág. Számtalan őshonos madárfaj, ragadozók és békés állatok színesítették az ott töltött három napot. A 28 hektár kiterjedésű tó vulkáni kráterből keletkezett, melyen később agyagos réteg rakódott le, így megtartva a felgyülemlett vizet. A tó két szélső részét változó vastagságú, 10-60 centiméteres márgás-agyagos, illetve iszapréteg borítja. A vízterület középrésze már ennél sokkal érdekesebb. A szemközti nádfaltól mintegy 50-70 métert kinyúlóan sóderréteg található, körülbelül 100 méteres szélességben. Itt a vízmélység 50-80 centiméter között váltakozott. A sódernyelv minden oldala lankásan vált iszapos talajjá, így ezeket a részeket meghorgászó párosok, köztük a mi csapatunk is változatos haltartó helyeken tudta elhelyezni a horog mellett felkínált csalit. A horgászatot nehezítették a sódernyelv lankás oldalain található szikladarabok, melyek közé könnyedén beakadhatott az ólom, sőt a pontyok döntő többsége tudatosan kereste a zsinórmarasztaló akadókat. Számunkra is ez a vízrész hozta meg a sikert, számtalan kisebb méretű amurt illetve pontyot sikerült horogra kerítenünk, azonban a legnagyobb pontyunk egy 6,46 kg-os rendkívül hosszú pikkelyes volt. A parttól 30-50 méterre hasonlóan nagy méretű kövek nehezítették több csapat számára is a horgászatot. A pontyok után ejtsünk szót az amurokról is, hiszen a növényevők is beleszámítottak az eredménybe. Véleményem szerint a vízben a kisebb amurok mellett számtalan kapitális példány is él, de sajnos ebben az időszakban a megfogásuk szinte lehetetlen volt. Az első napon még a kisebb példányok szívesen keresték a táplálékot a nádszélekben és a sóderes fenéken, de a hirtelen jött lehűléssel együtt a torpedók étvágya is alább hagyott, de szívesen jártak ki „napozni” a sekélyebb részekre. Az etetések alkalmával rendkívül sok nagyméretű példányt láttunk megriadni, ami alátámasztja az előbb leírt sorokat.

Fantasztikus, szinte leírhatatlan Tihanyi panoráma fogadott minket

Egy másik fontos szempont volt a vízen történő közlekedés. Előfordult, hogy mind a 9 résztvevő csapat a vízen tartózkodott csónakjával, így figyelembe véve az akár 50 centiméteres vízmélységet is, a halak messze elkerülték az etetett helyeket és csak órákkal később tértek vissza táplálkozni, amikor már nyugodt volt számukra a víz. Rendkívül érdekes volt az a tény, hogy a mellettünk horgászó csapat az utolsó nap reggelétől kezdődően már nem ment vízre és kizárólag partról történő dobással juttatta be a végszerelékeket. Ez azért volt különösen jelentős dolog, mert az utolsó néhány órában több kapást sikerült elérniük, mint az azt megelőző három napban! Így utólag visszatekintve talán ez lehetett volna az egyik megoldás a jobb eredmény elérésének érdekében. A csapatok egybehangzó véleménye szerint több idő szükségeltetett volna ahhoz, hogy egy-egy nagyobb példány horogra kerüljön. A kisebb pontyok mohósága, a rendkívül változatos időjárás, és a folyamatos csónakos forgalom ellenére egyéni véleményem szerint is még néhány nap kellett volna ahhoz, hogy a kapitális példányok is óvatlanul közeledjenek az etetésen felkínált csali mellé.

A verseny folyamán szakszerű és pontos mérlegelés folyt

A legnagyobb pontyunk ez a 6,46 kg-os nyurga volt

A több helyen előforduló extrém vastagságú iszapréteg szinte magától értetődően „követelte” a horog mellett felkínált csali lebegtetését. Az Tihanyban első helyen végzett Hal-Ász Carp csapata is ezt a módszert alkalmazta, döntően teljes előkehosszban (20-30 centiméter). A nagyobb iszaprétegeken az akár 1 méteres (!) előkehosszban történő lebegtetést is alkalmazták, ami szintén sikert hozott! Erős túlzásnak hangzik, azonban a partról történő dobás velejárója volt a ólom iszapba fúródása, amire  a megoldást ez jelentette. A Peca.hu csapatának a mérlegelhető, 2500 gramm feletti egyedsúlyú pontyokat is  a lebegtetés hozta meg. Nálunk annyival volt érdekesebb a dolog, hogy a mindössze 50 centiméteres mélységben elhelyezkedő sódernyelven szinte kizárólag a néhány centiméterre (2-5 cm) meglebegtetett csali vált sikeressé.

A nyerő végszerelék: BIL288-as horog 6-os méretben, 14 mm-es lebegő bojlival, mely szinte csak a horgot emelte el a fenéktől

Ez felveti azt a kérdést is, hogy a horogra került pontyok céltudatosan a hajszálelőkén elhelyezett bojlit szerették volna felvenni, vagy akaratlanul, a horog köré szórt pellet illetve aprómagvak rengetegében véletlenül szippantották-e fel a csalit? Ez a pontyzsákban tárolt halak ürítéséből kiderült: a horog köré szórt aprómagvakat találtuk a sűrű szövésű zsákban, így valószínűsíthetően az utóbbi történt. Természetesen a vízben található természetes táplálék is előkerült, de nem a várt apró méretű kagylókat, hanem a nagyobb tavi kagylók megemésztett húsát találtuk a zsákban.

Néhány 3 kg feletti gyönyörű pikkelyzetű ponty is megörvendeztetett minket…

…melyek természetesen visszakerültek otthonukba

Szembetűnő volt az a tény, melyet mellettünk több csapat is megerősített, hogy az édes ízzel rendelkező csalik felülmúlták a halas jellegű csalogatóanyagokat. Számunkra az ananásztól kezdve a banánon át az eperig, szinte mindegyik fantasztikusan működött meglebegtetve, de a néhány nagyobb ponty mellett a kisebbek folyamatosan előnyben részesítették. Nem úgy a halas jellegű bojlikat, melyekre rendkívül kevés kapás érkezett. Az etetésünket is az édes ízekhez igazítottuk, így az aprómagok és pelletek is hasonló aromásítást kaptak.

A 9 résztvevő csapat a több száz kilogramm kisebb ponty mellett több mint 188 kg értékelhető pontyot fogott, 3,3 kg-os átlagsúlyban, melyek döntő többségében tükörpontyok voltak. A két forduló alapján az első helyet a mindkét alkalommal ezüstérmet szerző Halfarkasok szerezték meg, míg a második helyen a Hal-Ász Carp Team végzett, a bronzérmet pedig Hal-Ászok csapata szerezte meg. A Tihanyi fordulóban a Szőke Carp Team vegyespárosa terelte szákba a legnagyobb pontyot, egy 7,8 kg-os tükörponty személyében. Halkan tenném hozzá, hogy szinte bármikor a horgászhelyük felé pillantottam, szinte mindig a vízen voltak csónakjukkal, tehát rendkívül „nagy munkát” végeztek.

A Tihanyi forduló első helyezettje a Hal-Ász Carp Team

Az összetettben az élen végző Halfarkasok csapata

A csapatok és a szervezők boldogan álltak össze egy fotó erejéig

Úgy érzem, hogy összességében a többiek nevében is elmondhatom, hogy rendkívül kellemes hangulatú verseny zajlott Tihanyban, ami sokkal inkább a barátságról, nem pedig a napjainkban „divatos” rivalizálásról szólt. A csapatok, ha kellett tanácsaikkal segítették egymást, és megbeszélték a fogási körülményeket, de természetesen mindenkinek megvolt az „apró” titok, melyet a verseny lefújásáig őriztek…

Írta: Csákány Attila
Fényképezte: Csákány Attila, Gergely András, Haraszkó Csaba