Izaak Walton már 1653-ban, a „Tökéletes horgász” című művének a 9. fejezetében  a következő tanácsot adta: „Amennyiben egy tésztát éven át a horgászathoz szeretnél használni, akkor keverd össze méhviasszal és mézzel, tűz előtt gyúrd azt össze kezeiddel, majd formálj belőle golyókat  és éven át fognak tartani.” Így megszületett a történelem első „halgolyója”. Rendben, be kell vallani, nem főzték hanem tűznél szárították.

Izaak Walton az 1653-ban megjelenő könyvében elsőként tanácsolta a tészta mézzel és méhviasszal történő formálását

Általában a bojli (az angol to boil szóból ered, azaz főzni) feltalálását az angol Fred Wilton nevéhez kötik. Ő egy angol dokkmunkás volt, aki már a 60-as évek végén készített gumiállagú golyókat pontycsalinak. 1972-ben írt egy cikket a British Carp Study Group-ba, amiben már a magas proteintartalmú főtt tésztagolyók készítését ecsetelte:”A tésztát keverjük be tojással és miután kicsit megfőztük, képződik egy kéreg, amely megakadályozza hogy a keszegfélék szétrágják.”Wilton pontycsalijai a mai értelemben még nem voltak igazi bojlik, csak egy vékony gumijellegű kérgük volt, a magjuk még puha és lédús volt. Fred Wilton fejlesztette ki a sokat vitatott HNV-teóriát (high nutritive value, azaz magas tápérték) és feltehetőleg Angliában az elsők között keverte a tésztáját tojással össze, majd főzte azt ki. Fred elmélete arra épült, hogy a pontyok ösztönösen ízlelik egy csali tápértékét. A horgászújonc - csak 1964-ben kezdte a horgászatot - a magas proteintartalmú horgászcsalik ötletét egy újságcikk alapján találta ki, amely ausztrál nyulakról szólt. Felfedezték tudósok, hogy a nyulak a táplálékuk ásványanyag tartalmát ki tudják ízlelni, úgy gondolta a pontyok is biztos tudják ugyan ezt.


Wilton legfontosabb alapanyagai különböző tejfehérjék voltak, amelyeket növényi fehérjékkel és az akkoriban ismert etetőanyag-keverékekkel kombinált. A horgot még teljesen belenyomta a bojliba, a hajszálmódszer még sehol sem volt. Az első kísérletei elég elkeserítők voltak. Csak ritkán tudta kapás után megakasztani a halat, mivel csak nagyon nehezen jött ki a horog a gumikemény golyóból.


De a bojlit nem Fred Wilton találta fel. Más híres pontyhorgászt érte az a tisztelet, hogy elsőként említse meg az angol horgászsajtóban. 1968-ban jelent meg James A Gibbinson könyve „Carp” címmel melyben a következő mondat állt: „Amikor kis halak játszanak a csalival, akkor tésztagolyókat használok, amelyeket néhány másodpercre lobogó vízbe mártok. Ezáltal egy gumiszerű kéreg képződik rajtuk.” Gibbinson ezeket a bojli elődöket „dough-balls”-nak nevezte azaz tésztagolyók. Tehát Fred Wilton Gibbinson ötletét csak továbbfejlesztette, és kiegészítette proteintartalmú alapanyagokkal és tojással.

Jim Gibbinson

1978-79 telén Kevin Maddocks, Len Middleton és Keith Gillings pontyhorgászok egy figyelemreméltó  kísérletet végeztek: Sekély vízben megfigyelték, hogy olyan vízen, ahol rendszeresen horgásznak, a pontyok a szabadon fekvő csalikat minden gyanú nélkül felvették, míg a horgon lévő csalihoz hozzá se nyúltak. A kísérlethez 1 kilós pontyokat helyeztek egy nagy medencébe, majd többször megfogták őket bottal és visszahelyezték őket a vízbe. Azt akarták elérni, hogy úgy  reagáljanak mint az igazi angol pontyok. A csali és az etetőanyag egyaránt kukorica volt.

Az eredmény: A gyanakvóvá vált pontyok már nem vették fel a horgon lévő kukoricát, de óvatos szívással ellenőrzik a szemeket. A halak igazán nem a horogtól féltek hanem inkább a merev előkezsinórtól. Kevin, Len és Keith cérnával és pamutszállal kísérleteztek jelentősebb siker nélkül. Míg Len Middletonnak egy korszakalkotó ötlete született: Branda (Kevin Maddocks felesége) hajából kitépett egy hosszú hajszálat. Az egyik végére felkötött egy kukoricaszemet a másik végére a horgot, kb. 3cm távolságra. Már az első kísérletnél beszívta az óvatos kísérleti-ponty a horgot és a kukoricaszemet egyaránt, a kifújása már nem volt ilyen egyszerűen lehetséges- megszületett a „hair rig”. Az első éles bevetésen Lenny 234 pontyot fogott amelyek közül 47 db 20 font felett volt! 1981-ben megjelent az első cikke erről a módszerről a „Coarse Angler”-ben, amely Anglia szerte felfordulást okozott.

Kewin Maddock és Len Middleton 1981-ben történt bejelentése a hajszálelőkés módszerről óriási felfordulást okozott Angliában

A hajszálas módszer kifejlesztése nélkül valószínűleg a bojli a süllyesztőben végezte volna, mivel a Wilton-féle megoldás nem volt hatékony, csak ritkán akadt meg a hal.
Viszont csak a hajszálnak köszönhetően ez a kemény ponty-golyó nem hódított volna világszerte. Rod Hutchinson tökéletesítette a szuperbiztos pontycsapdát. Kifejlesztette a „Bolt Rig”-et az önakasztós módszert, nagy fix ólommal. A pontyoknak csak be kellet szívniuk a bojlit a hajszálon és megakasztották önmagukat, ez egy igazi sikertörténet ami a mai napig töretlenül folytatódik.

Az első gyári bojlikat 1977-ban a „Phillips Yeast Products” nevű cég hozta ki a piacra a „Hi-Pro” név alatt. Az első kész bojlikat Garry Savage „fejlesztette” ki. Állítólag Savage valahogy hozzájutott Wilton titkos receptjéhez. Röviddel ezután Duncan Kay és Geoff Kemp is elkezdett bojlikat készíteni. A 80-as évek elején Clive Dietrich és Malcom Winkwort az összetett „Richworth” név alatt hozott a piacra fagyasztott bojlikat. Az első hosszútávon tartósított bojlikat (shelf life boilies) a „Crafty Catcher” nevezetű cég kínálta a horgászboltokban.

1977-ben piacra került az első bojli: Philips Yeast Product - Hi-Pro

A világ többi részén már sokkal előbb leírták a horgászkönyvekben ezt az ötletet, hogy adjunk a tésztagolyónak egy rugalmas kérget. A francia Raoul Renault már az 1930-as években horgászott tésztakockákkal, amely kenderlisztből és Gummi arabicum-ból állt. Ezeket a kockákat tűznél szárította ki, mielőtt felkötötte egy masnival a horogra. Renault feltalálta az ősbojlit anélkül, hogy főzné, és e mellé még a hajszáljellegű önakasztós módszert. Biztosan ő is olvasta Izaak Waltont.

1930-ban Raoul Renault már szárított kockacsalival horgászott, a horog öblébe rögzítve

Berlinben már az ötvenes években kísérleteztek főtt pontycsalikkal, amelynek a tésztájába került bőven tojás is. Alfred Esch-nek nevezték az úriembert, már akkoriban 15-20 percig főzte a felkockázott tésztát sós vízben. Az 1930-as években lehetett német újságban azt az ötletet olvasni, hogy főzzük rövid ideig a tésztagolyókat így kivédhetjük a keszegtámadásokat.

1952 szeptember 9, a világ talán leghíresebb pontya, és elejtője: Clarissa, és Richard Walker