Aktuális
Minden más a hajszálelőkén
Fűzött csalik a horog mellett
Több évtizeddel ezelőtt Kevin Maddocks, Len Middleton és Keith Gillings elsőként kukoricával kísérletezett a horog mellett lévő csalik felkínálásánál, majd később Angliában már nagy százalékban a mai bojlik elődjeivel horgásztak, óriási sikerrel.
A csalik mennyisége, mérete
Etetés a pontyhorgászatban I. A pontyhorgászat sikerességének egyik eleme a megfelelő horgászhelyen kialakított etetés. Ez minden horgászvíz esetében más-más, állandó szabályok nincsenek. Jó 10-12 évvel ezelőtt egy szoktató etetés egyet jelentett a sikeres pontyfogással, mára azonban kissé átalakult a kép. Nem feltétlenül hordozza magában a pontyok megfogását, a rendszeresen, azonos időpontban elvégzett etetés.
A változatosság varázsa
Aprómagvak pontyoknak II.
A kisméretű magvak mellett a pontyhorgászatban a nagyobb méretű magvakkal is számolnunk kell, hiszen elsősorban az a célunk, hogy változatos falatokat kínáljunk fel a pontyoknak, melyből hoszzú ideig kedvük szerint válogathatnak. Most többen feltehetik a kérdést: Nem elég, ha egyfajta aprómagot használok?
Sok kicsi, sokra megy
Aprómagvak pontyoknak I.
A különböző aprómagvak a ponty horgászata során évtizedekre visszanyúló történelemmel rendelkeznek, elsősorban a kukorica és a búza könnyű beszerezhetősége, és nem utolsó sorban alacsony ára miatt. Napjainkban azonban a bojli és pellet rohamos terjedésének köszönhetően úgy érzem sokan megfeledkeztek róluk, de ennek ellenére ne gondoljuk azt, hogy az aprómagvas etetések ideje lejárt... Sőt!
Egy perctől hat óráig
Minden, amit a pelletről tudni érdemes
Kinek van ideje arra, hogy napokig bíbelődjön a beetetéssel? Miért kell szerény fogással beérnie annak, akinek nincs pelletje? Íme az ideális csali azoknak, akik a nap végére szeretnének olyan elégedettek lenni, mint azok, akik akár egy hétig a parton ücsörögnek...
Az édes sármány gumója
Amit a tigrismogyoróról tudni érdemes
A tigrismogyoró egy apró gumó, amely az úgynevezett édes sármány (Cyperus esculentus) gyökerein alakul ki. Ez a növény a homokos talajon, meleg éghajlaton honos. Számos csoportja létezik. Egyiptomból származik, ahol a Nílus mentén terem. Hasonlít a papiruszsásra.
 
Kiemelt termékek
Shimano Catana CX TE 5 horgászbot
Shimano Catana CX TE 5 horgászbot
Az új Catana 5-ös akciójú botja egy erős, merev bot, melyet szinte bármilyen horgászathoz használhatunk. A könnyű, erős bottest, nagyon érzékeny spiccel párosul, kidolgozottsága gyönyörű. Ezzel a bottal nyugodtan...
Shimano Nexave FB orsó
Shimano Nexave FB orsó
Ezt a népszerű orsót a költségtudatos horgászok számára tökéletesítettük. Egyes jellemzői elődjétől származnak. Az új metálkék-ezüst orsótest csak a kezdet, belsejében a korábbi változathoz képest a futási teljesítményt további 2 golyóscsapágy fokozza, így az orsó 5 golyós- és...
Rapala J Jointed wobbler
Rapala J Jointed wobbler
Kétrészes változata az Original wobblernek, mely szintén balsafából készül. Csuklós kialakításának köszönhetően igen élénk, intenzív mozgású úszó műcsali. Az elsősorban felszíni horgászatra kifejlesztett wobbler tekergő mozgása rendkívül figyelemfelkeltő, nagy eséllyel zsákmányolunk...
A viza íváskor akár 7 millió ikrát is lerakhat, azonban csak 12-18 éves korában éri el az ivarérettséget. Hossza elérheti a 9 métert, súlya pedig az 1500 kilogrammot. Akár 100 éves koráig is élhet.