Cikk oldal
2008-10-19
Milyen pontyozóhorgot válasszunk?
Hayabusa A-tól Z-ig
A horog, amely tulajdonképpen „egy kis fémdarab”, talán a legtöbb horgászmódszer egyik legfontosabb kelléke, hiszen az a része felszerelésünknek, amely eldönti, hogy kapcsolatba kerülhetünk-e a halakkal.
A horog őseink egyik legrégebbi találmánya, amely a legkülönlegesebb anyagokból készült: pattintott kovakőből, csontból, kagylóhéjból, illetve napjainkban kovácsolt, edzett fémekből. A horog a horgászat egyik legfontosabb kelléke, mert sok múlik rajta (is), hiszen szerelékünk utolsó eleme, ami a halakkal biztosítja a megfelelő kontaktust. Sokszor úgy tűnik, mintha a horgok száma végtelen lenne, hiszen egymást követően jelennek meg az újabbnál újabb modellek. Sokan azonban csak egy egyszerű kelléknek tekintik, és nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, holott nem árt odafigyelni rá. Ebben az esetben sem a különböző speciális jelzőkkel ellátott horgok a legjobbak. Ezért a horog különböző „részeivel” sem árt tisztában lennünk, így nézzük most át részletesen mi miért és hogyan van kialakítva, illetve milyen tulajdonsággal bír.
Horoghegy
A horog részeként a hegy az, mely talán a legfontosabb. A horoghegy legfontosabb funkciója, hogy minél kisebb erő hatására behatoljon a halak sokszor kemény állkapcsába, a porcos, csontos részekbe is. Tehát még a tűnél is hegyesebb horgok azok, melyek megfelelőek lehetnek erre a célra. Természetesen a nagyobb méretű pontyok horgászatánál ez ugyanilyen fontossággal bír. Az egyenes hegykiképzésű horgokat nyílt vízen, szinte bármilyen csali felkínálásánál alkalmazhatjuk, a meghorgászott távolságtól függetlenül. Ívelt hegy esetén a horoghegy egyenletes ívvel befelé hajlik az öbölívtől fokozatosan történő szűkítéssel. Ebben az esetben a szakáll szélesebb, de az enyhén ívelt hegy átütőképessége is rendkívül jó, így bármilyen kemény porcon, csonton áthatol. A hegy enyhén befelé történő hajlásának köszönhetően célszerű az akadós, bokros területeken, illetve a folyóvízen történő horgászatnál.
Horgászat előtt mindig érdemes ellenőriznünk, hogy megfelelő-e a horog élessége. Erre a legegyszerűbb módszer, a körmünkön történő próba. Ha a körmünkhöz érintve megcsúszik a horog, akkor célszerű újat használnunk, viszont ha nyomot hagy, akkor tökéletes az élessége. Ezt mindenképpen tartsuk szem előtt, mert akár álmaink hala is múlhat rajta. Természetesen horgászat közben is tompulhat a horog hegye, ezért minden egyes kapás után ellenőrizzük.
Horogszakáll
A szakáll nélküli horgok esetében tudjuk a legnagyobb átütőerőt elérni - egyben a pontyok számára sem olyan kellemetlen érzés -, de itt a fárasztás során fokozottan ügyelni kell arra, hogy köztünk és a megakasztott ponty között állandó, feszített kontaktus legyen. A szakállal rendelkező horogtípusoknál a kisméretű szakáll biztosabban tartja a halat, de bevágásnál a hal szájába történő behatoláshoz már nagyobb erő szükséges. A véglet a nagy méretű szakállkiképzésű horog, mely ugyan szinte 100%-os tartást eredményez, de ehhez az is szükséges, hogy megfelelően megakadjon, aminek lényegesen kisebb az esélye, mint a kisméretű szakállal rendelkező típusoknál.
Horogöböl
A horog öble többféle lehet, de a legkedveltebb formák a ponty horgászatára az oldalirányban, és egyben befelé hajló horgok. Ezek mind rövid, mind pedig hosszúszárú változatban népszerűek. Természetesen a horogöböl mérete az egyik leglényegesebb tulajdonság. Szerepe, hogy mekkora húst tud átfogni a ponty szájában. A rövid szárú horgok lényegesebben nagyobb húst tudnak tartani, viszont nehezebben hatolnak be, míg a hosszúszárú változatoknál a fordítottja jellemző.
Horogszár
A hosszúszárú horgok behatolási szöge 18-25°, tehát kis túlzással kijelenthető, hogy a bevágáskor felhasznált erő a hal szájához szinte veszteség nélkül jut el, de az átfogott, tartott szájrész viszonylag kicsi. Ellenben a rövidszárú horgok behatolási szöge hozzávetőlegesen 40°, így a bevágáskor felhasznált erőből ugyan kevesebb jut el a hal szájához, de ha sikeres az akadás, az átfogott hús sokkal nagyobb, mint a hosszúszárú horgoknál. Így lényegesen biztosabb tartást eredményez. Általánosságban kijelenthető, hogy nyílt vízen célszerű a hosszabb szárú horgokat alkalmazni, még a nehezebb pályákon a biztos tartást eredményező rövidebb szárú változatokat.
Horogfej
A horogfej a horog azon része, mely csak két alaptípusban elérhető: lapkás, és füles változatban, hiszen az alapvető funkciója az, hogy biztonságosan, sérülés és csúszásmentesen megtartsa a különböző kötéseket. Itt igazából a különbség az előke rögzítésének módját határozhatja meg, de alapvetően az erősebb, nagyobb terhelést elviselő horgokat füles változatban gyártják. A pontyhorgászok számára döntően a füllel ellátott horgok a megfelelőek, mert segítségükkel készíthetőek el a különböző speciális előkék. Itt sem árt szem előtt tartani az eldolgozást, a megmunkálást, hiszen a legapróbb egyenetlenség hatására is sérülhet az előkezsinór.
Hayabusa pontyozó horgok kavalkádja
A Karbon 80 horgokat a Hayabusa Fishing Hooks Company egyedülálló módon állítja elő. A Karbon 80 horgok, annak a csúcstechnológiának az eredményei, amit a horoggyártási eljárás, valamint a kémiailag történő élesítés ad. A különleges eljárás során ezek a horgok nagyszerű horogerőt és kiváló rugalmasságot kapnak. A kémiai élezésnek köszönhetően a horog áthatol a kemény porcokon, csonton és még a legkeményebb állkapocs sem jelent akadályt. A Hayabusa horgok gyártása során rendkívül könnyű alapanyagokat használnak, így az óvatosan táplálkozó pontyok is lényegesen könnyebben felszippantják.
Hayabusa BEK562
A hosszú szárral rendelkező, megnyújtott hegyű horog rendkívül könnyű, szintén vegyi eljárással élezett horog. A visszahajlított fül segítségével a különböző kötéseket nagyon stabilan tudjuk elkészíteni. Elsősorban lebegtetett vagy kisúlyozott csalikhoz érdemes használnunk. A hihetetlenül könnyű súlya elősegíti a csali beszippantását, sőt erősen horgászott vizeken óriási szerepe van. Ellentétben a vastagabb húsú, nehéz horgokkal itt a többször megfogott pontyok sem fognak gyanút. A pengeéles hegynek köszönhetően, egy jól elkészített előkével az akadása tökéletes.
Hayabusa BIL288
A Hayabusa BIL288-as horgokkal a hajlított szárának, egyenes és hosszú hegyének köszönhetően rendkivül jó akadást érhetünk el. A BIL288-as horog, rövid szárának köszönhetően nagyszerű horogerővel és emellett kiváló rugalmassággal rendelkezik. A horog füle kellően nagy átmérővel rendelkezik, így bármilyen átmérőjű fonott vagy monofil előkével használható. Fás, akadós, kövezett terepen is nyugodtan használhatjuk azzal a tudattal, hogy a horog hegye mindig éles marad.
Hayabusa H1
Egy rendkívül egyszerű formájú, egyenes szárral rendelkező horog, amely azonban kimagasló használati érétkű. Az egyenes szár és fül a különböző fémkarikák rendkívül sokrétű alkalmazását teszi lehetővé. A hosszabb szárnak köszönhetően az a horogtípus alkalmas a nagyobb méretű és a dupla csalik használatához, sőt a füzérszerű, 3-5 darabból álló csali kombinációt is nagy biztonsággal felkínálhatjuk a segítségével. A jól megtervezett formának köszönhetően a csali felszippantását köbvetően könnyedén csúszik a halak szájába.
Hayabusa K1
A K1-es horgok esetében úgy tűnik, hogy a rövid szárú, széles öblű horgok a bojlis pontyhorgászok nagy többségének kedvencei. Gyakran én is rövid szárú, széles öblű horgot használok, és inkább a görbe, mint az egyenes hegyűeket részesítem előnyben, mivel úgy hiszem, hogy egy széles öblű, egyenes horoghegyűvel nem érhetünk el olyan jó és biztos akadást. Ezt a horogtípust előszeretettel alkalmazhatjuk a bokros, akadós vizeken, de vízinövényekkel benőtt részeken is számtalanszor bebizonyította kiválóságát. A széles öblének köszönhetően nagyobb méretű bojlival történő csalizásnál is kiválóan bevált. Az K1-es horgok közül a pontyozók leginkább a kettes, négyes és hatos méreteket részesítik előnyben.
Hayabusa M1
A M1 széria jellemzője a rendkívül érdekes, két helyen megtört forma, amely fantasztikus erővel párosul. A száránál erősen megtört horog ugyan nagyobb sebet ejt a halak száján, de szinte 100 %-os akadást érhetünk el vele. Fontos megjegyezni, hogy ez a speciális horog a legtökéletesebb működését pop-up és kiegyensúlyozott csaliknál mutatja meg. Bátran alkalmazható keményebb terepeken is. A hosszú, görbített szár a csali felszippantását követően azonnali akadást biztosít, döntően az alsó szájrészben.
Hayabusa P1
A Hayabusa P1-es horog szintén egy jól megtervezett alakú horog, amely ha jól beakad, akkor a mélyen hajlított szárának, egyenes hegyének és a keskenyebb horogöblének köszönhetően biztosan tartja a halat. Sok horgásznak tetszett az „agresszív szög”, amelyet ez a horogalak biztosít, amikor csomómentes kötéssel (knotless knot) használjuk. A görbített szára miatt könnyebben befordul a hegye a hal szájába. Ez természetesen csak egy vélemény, de a 10 fokkal behajlított fül segít növelni ezt az esélyt. A horogszár és a hegy itt is kovácsolt a fokozott erősség érdekében. A hegye rendkívül hegyes és a legkisebb nyomásra áthatol a keményebb, porcos részeken is. A P1 úgy tűnik, hogy süllyedő és lebegő csalikhoz egyaránt remekül használható, de egy kiváló pop-up horog azokra az alkalmakra, amikor rögtön meg kell akasztani a pontyot, mikor az a szájába vette a csalit. Az egyenes, tűhegyes hegy alkalmassá teszi erre. A P1 mérettől függően alkalmas a különböző átmérőjű csalik használatához.
Hayabusa P2
A Hayabusa P2-es horgokat a hosszú szára miatt a „Blowback rig”-es (horogszáron fémkarika) horgászathoz ajánljuk. A P2 hasonlóan a többi társához kovácsolt horogöböllel és hosszú pengeéles heggyel készül. A hosszú szára ellenére nagyon erősnek tűnik. A biztos akadás érdekében a horogszáron szilikoncsővel vagy fém karikával vezessük a hajszálelőkét. A P2 süllyedő és lebegő csalikhoz, valamint hóemberes csalizáshoz egyaránt kiválóan használható. A viszonylag nagy átmérőjű és 10 fokban hajlított fül széles lehetőséget biztosít a horogelőkék terén.
Hayabusa W1
A Hayabusa W1 a száránál erősen meghajlított és oldalirányba kihajtott horog, amely igen nagy behatolási erővel rendelkezik. A hosszú, görbített szár szinte azonnali akadást tesz lehetővé, könnyedén áthatol a keményebb részeken is. Ideálisan használható lebegő, hóember illetve kisúlyozott csalik esetében. A visszahajlított fül számtalan különböző előke elkészítését teszi lehetővé.
Természetesen a Hayabusa pontyozó horgainak száma ezzel nem ért véget, de úgy gondoljuk ezek azok a modellek, amelyek szinte bármilyen csali felkínálást lehetővé tesznek és bármilyen körülmény között megfelelően használhatóak a nagyponty horgászat során.

|

![]() |
| A Karbon 80 horgok rendkívül jó horogerővel és rugalmassággal rendelkeznek |
Hayabusa BEK562
A hosszú szárral rendelkező, megnyújtott hegyű horog rendkívül könnyű, szintén vegyi eljárással élezett horog. A visszahajlított fül segítségével a különböző kötéseket nagyon stabilan tudjuk elkészíteni. Elsősorban lebegtetett vagy kisúlyozott csalikhoz érdemes használnunk. A hihetetlenül könnyű súlya elősegíti a csali beszippantását, sőt erősen horgászott vizeken óriási szerepe van. Ellentétben a vastagabb húsú, nehéz horgokkal itt a többször megfogott pontyok sem fognak gyanút. A pengeéles hegynek köszönhetően, egy jól elkészített előkével az akadása tökéletes.
![]() |
| A Hayabusa BEK562 horogprofilja |
![]() |
| A BEK562 könnyű súlyának köszönhetően ideális a kisúlyozott csalik használata során |
Hayabusa BIL288
A Hayabusa BIL288-as horgokkal a hajlított szárának, egyenes és hosszú hegyének köszönhetően rendkivül jó akadást érhetünk el. A BIL288-as horog, rövid szárának köszönhetően nagyszerű horogerővel és emellett kiváló rugalmassággal rendelkezik. A horog füle kellően nagy átmérővel rendelkezik, így bármilyen átmérőjű fonott vagy monofil előkével használható. Fás, akadós, kövezett terepen is nyugodtan használhatjuk azzal a tudattal, hogy a horog hegye mindig éles marad.
![]() |
| A Hayabusa BIL288 horogprofilja |
![]() |
| A BIL288 a fás, akadós terepen történő horgászat elsőszámú horga |
Hayabusa H1
Egy rendkívül egyszerű formájú, egyenes szárral rendelkező horog, amely azonban kimagasló használati érétkű. Az egyenes szár és fül a különböző fémkarikák rendkívül sokrétű alkalmazását teszi lehetővé. A hosszabb szárnak köszönhetően az a horogtípus alkalmas a nagyobb méretű és a dupla csalik használatához, sőt a füzérszerű, 3-5 darabból álló csali kombinációt is nagy biztonsággal felkínálhatjuk a segítségével. A jól megtervezett formának köszönhetően a csali felszippantását köbvetően könnyedén csúszik a halak szájába.
![]() |
| A Hayabusa H1 horogprofilja |
![]() |
| A H1 speciális, nyújtott formája révén előnyösen használható a dupla vagy füzérszerű csalizásnál |
Hayabusa K1
A K1-es horgok esetében úgy tűnik, hogy a rövid szárú, széles öblű horgok a bojlis pontyhorgászok nagy többségének kedvencei. Gyakran én is rövid szárú, széles öblű horgot használok, és inkább a görbe, mint az egyenes hegyűeket részesítem előnyben, mivel úgy hiszem, hogy egy széles öblű, egyenes horoghegyűvel nem érhetünk el olyan jó és biztos akadást. Ezt a horogtípust előszeretettel alkalmazhatjuk a bokros, akadós vizeken, de vízinövényekkel benőtt részeken is számtalanszor bebizonyította kiválóságát. A széles öblének köszönhetően nagyobb méretű bojlival történő csalizásnál is kiválóan bevált. Az K1-es horgok közül a pontyozók leginkább a kettes, négyes és hatos méreteket részesítik előnyben.
![]() |
| A Hayabusa K1 horogprofilja |
![]() |
| A K1 rendkívül széles öble a nagyobb méretű csalik alkalmazásánál kiváló lehet |
Hayabusa M1
A M1 széria jellemzője a rendkívül érdekes, két helyen megtört forma, amely fantasztikus erővel párosul. A száránál erősen megtört horog ugyan nagyobb sebet ejt a halak száján, de szinte 100 %-os akadást érhetünk el vele. Fontos megjegyezni, hogy ez a speciális horog a legtökéletesebb működését pop-up és kiegyensúlyozott csaliknál mutatja meg. Bátran alkalmazható keményebb terepeken is. A hosszú, görbített szár a csali felszippantását követően azonnali akadást biztosít, döntően az alsó szájrészben.
![]() |
| A Hayabusa M1 horogprofilja |
![]() |
| Az M1 széria két helyen megtört formája hihetetlenül jó akadást biztosít, elsősorban a lebegő vagy kisúlyozott csalik alkalmazása során |
Hayabusa P1
A Hayabusa P1-es horog szintén egy jól megtervezett alakú horog, amely ha jól beakad, akkor a mélyen hajlított szárának, egyenes hegyének és a keskenyebb horogöblének köszönhetően biztosan tartja a halat. Sok horgásznak tetszett az „agresszív szög”, amelyet ez a horogalak biztosít, amikor csomómentes kötéssel (knotless knot) használjuk. A görbített szára miatt könnyebben befordul a hegye a hal szájába. Ez természetesen csak egy vélemény, de a 10 fokkal behajlított fül segít növelni ezt az esélyt. A horogszár és a hegy itt is kovácsolt a fokozott erősség érdekében. A hegye rendkívül hegyes és a legkisebb nyomásra áthatol a keményebb, porcos részeken is. A P1 úgy tűnik, hogy süllyedő és lebegő csalikhoz egyaránt remekül használható, de egy kiváló pop-up horog azokra az alkalmakra, amikor rögtön meg kell akasztani a pontyot, mikor az a szájába vette a csalit. Az egyenes, tűhegyes hegy alkalmassá teszi erre. A P1 mérettől függően alkalmas a különböző átmérőjű csalik használatához.
![]() |
| A Hayabusa P1 horogprofilja |
![]() |
| A Hayabusa P1 minden körülmény között alkalmazható süllyedő és lebegő csalikkal egyaránt |
Hayabusa P2
A Hayabusa P2-es horgokat a hosszú szára miatt a „Blowback rig”-es (horogszáron fémkarika) horgászathoz ajánljuk. A P2 hasonlóan a többi társához kovácsolt horogöböllel és hosszú pengeéles heggyel készül. A hosszú szára ellenére nagyon erősnek tűnik. A biztos akadás érdekében a horogszáron szilikoncsővel vagy fém karikával vezessük a hajszálelőkét. A P2 süllyedő és lebegő csalikhoz, valamint hóemberes csalizáshoz egyaránt kiválóan használható. A viszonylag nagy átmérőjű és 10 fokban hajlított fül széles lehetőséget biztosít a horogelőkék terén.
![]() |
| A Hayabusa P2 horogprofilja |
![]() |
| A hosszú szárnak köszönhetően a P2 kiválóan alkalmas a hóemberes csalizáshoz |
Hayabusa W1
A Hayabusa W1 a száránál erősen meghajlított és oldalirányba kihajtott horog, amely igen nagy behatolási erővel rendelkezik. A hosszú, görbített szár szinte azonnali akadást tesz lehetővé, könnyedén áthatol a keményebb részeken is. Ideálisan használható lebegő, hóember illetve kisúlyozott csalik esetében. A visszahajlított fül számtalan különböző előke elkészítését teszi lehetővé.
![]() |
| A Hayabusa W1 horogprofilja |
![]() |
| A W1 visszahajlított fülének köszönhetően rengeteg különböző előkevariáció elkészítésénél használható |
Természetesen a Hayabusa pontyozó horgainak száma ezzel nem ért véget, de úgy gondoljuk ezek azok a modellek, amelyek szinte bármilyen csali felkínálást lehetővé tesznek és bármilyen körülmény között megfelelően használhatóak a nagyponty horgászat során.
Írta: Bujáki Géza és Csákány Attila
Fényképezte: Csákány Attila
Fényképezte: Csákány Attila
CsakanyAttila#2 2008. 12. 14., 16:23Kedves Flokker!
Köszönöm, és örülök, hogy a H1-es horog neked is jól működött.
A személyes találkozás miatt küldtem neked egy privát üzenetet, ha úgy érzed valamiben tudok segíteni, akkor nyugodtan keress fel.
Üdv,
Attila

Flokker#3 2008. 12. 10., 14:19Kedves Attila!
Nagy élvezettel olvasom a cikkeit, köszönöm ezúttal is az érdekes-értékes információkat! A H1 horgot én is beszereztem, az egyik legjobb horog, amit használtam!
Személyesen lehetne önnel valamilyen módon találkozni?

CsakanyAttila#5 2008. 11. 18., 12:08Szia!
Nyílt vízre az egyik kedvencemet, a P2-t ajánlanám, de emellett a H1 is nagyon jó lehet. Különösen azért, mert a H1 mellé akár 2 db 10-12 mm-es bojlit is felhelyezhető (ilyen időszakban a kisebb méretű csali lényegesen fogósabb), és rendkívül jó akadást biztosít. Legutóbbi horgászatomon a H1 6-os méretben, 2db 10mm-es bojlival csalizva rendkívül sok kapást eredményezett, és kivétel nélkül biztosan akadtak.
Még egy tipp: egy kedves barátom a napokba járt Móron, és a bokrokhoz közeli helyek adták a legtöbb pontyot, lehet, hogy célszerű lenne nektek is ezt meghorgászni. (itt volt a legnagyobb halmozgás is, valószínűleg a pár fokkal melegebb víz miatt)
Igen, a Maxonban biztosan találsz minden Hayabusa horogból.

carpteam32#6 2008. 11. 17., 15:57Szia Attila!
Hétvégén mennénk Mórra horgászni, szerinted oda milyen horgot lenne érdemes használni? Nem írok márkát, de angol horog és sok leakadásunk volt múlt héten. Jó lenne ha a héten tudnál válaszolni, mert a Maxonban meg is venném, gondolom van minden Hayabusából.
Előre is kössz!