Cikk oldal
2009-06-29

Három a magyar igazság

Plusz egy a ráadás
Hajnali három óra volt, a lengedező fák sűrű lombkoronái között átszűrődött egy-egy villámlás fénye, jelezve a  vihar érkezését. A sátramba húzódtam, és pillanatok alatt mély álomba merültem. Álmomban egy gyönyörű táj vett  körül, kéklő vizű tavakkal, az idilli környezetben a botjaimra nézve kellemes érzés töltött el, amikor megütötte  fülemet az oly kedves hang...de ne szaladjunk ennyire előre!

Horgászhelyem a szimbolikus tőkével és számomra az év sikercsalijával
Horgászhelyem a szimbolikus tőkével és számomra az év sikercsalijával

Mint minden horgászatom előtt, most is alapos készülődés előzte meg a vízpartra érkezésemet. Kiemelkedett közülük  az etetésre szánt aprómagvak elkészítése, melyhez a legkülönbözőbb méretűeket igyekeztem beszerezni. A keverék  döntő hányadát a köles képezte, melyhez kukorica, búza, hajdina, sárga és zöldborsó, szezámmag valamint repce és kendermag került. A frissen főzött keveréketDynamite Baits Spicy Tuna & Sweet Chilli liquiddel ízesítettem, mert néhány évvel ezelőtt már szép sikereket értem el a csípős ízesítéssel. Miért ne működne most is? - gondoltam magamban.

Másképp mint mások

A Palotási víztározóra érkezésem során, tulajdonképpen adva volt a lehetőség, hogy egy olyan helyen táborozzak le, ami számomra még fehér folt volt ezen a csodálatos vízen. A délelőttöm a víz megfigyelésével telt, ami alapján körvonalazódott, hogy a jelen lévő többi horgász elsősorban koncentrált etetéssel próbálta a pontyokat horogra csábítani. A tavalyi évben én is elsősorban ezt a módszert alkalmaztam Palotáson, mert az eredmények ezt igazolták, de ezúttal másképp jártam el. A friss, ízesített magvakat nagy mennyiségben (20kg), nagy területen (15-20 m2) szórtam el, több szempontot figyelembe véve: az egyik, hogy teljesen másképp csináljam, mint a többiek, illetve a másik, hogy a napok óta tartó rekkenő hőség miatt a pontyok nagyon kevés táplálékot vettek magukhoz. Ahhoz, hogy ez a taktika beváljon, és sikerüljön a nagy területű etetésen pontyokat fognom, már csak egy erős széllel érkező front szükségeltetett.

Kombi végszerelék minden eshetőségre

Mindkét végszerelékem a rendkívül praktikus és kopásálló  fluorkarbon előkéből állt, kiegészítve 5 cm meghámozott Sufix Heavy Skin előkezsinórral, és Hayabusa P2 4-es méretű horoggal. Már bizonyította, hogy a merev rész miatt a kapások száma nőhet, a nehezebb kifújás apropójából. A kombi előkét másodsorban azért alkalmaztam, mert a nagy mennyiségű aprómagvak az amurokat is rendkívüli módon vonzzák, így az erős fluorkarbon szál megfelelő védelmet nyújt. Bár a csípős íz miatt bíztam benne, hogy ezúttal elkerülik a horgaimat, de soha nem árt az óvatosság.

Hámozzuk meg a Heavy Skint 15 cm-es hosszban
Hámozzuk meg a Heavy Skint 15 cm-es hosszban
Kössünk egy kisméretű fület és a felesleget vágjuk le
Kössünk egy kisméretű fület és a felesleget vágjuk le
Helyezzünk az előkénkre egy szilikoncsövecskét
Helyezzünk az előkénkre egy szilikoncsövecskét

Fűzzük át az előkénket a horog fülén
Fűzzük át az előkénket a horog fülén
Húzzuk a csövecskét a horog szárára
Húzzuk a csövecskét a horog szárára
Vágjunk ketté egy 20mm-es bojlit
Vágjunk ketté egy 20mm-es bojlit

Vágjunk ki egy kb. 5mm vastag hengert a pop-up bojliból
Vágjunk ki egy kb. 5mm vastag hengert a pop-up bojliból
Húzzuk  a fűzőtűre a három részből álló csalit ebben a sorrendben
Húzzuk a fűzőtűre a három részből álló csalit ebben a sorrendben
Mérjük ki a távolságot (fél cm) és kössünk egy csomómentes kötést
Mérjük ki a távolságot (fél cm) és kössünk egy csomómentes kötést

Fűzzük az előkénket a fluorokarbon szél fülébe
Fűzzük az előkénket a fluorokarbon szél fülébe
Hagyományos Clinch csomóval rögzítsük
Hagyományos Clinch csomóval rögzítsük
Húzzuk el egymástól a csali részeit
Húzzuk el egymástól a csali részeit

Öntsünk rá Spicy Tuna & Sweet Chilli liquidet
Öntsünk rá Spicy Tuna & Sweet Chilli liquidet
Majd a csalit teljesen fedjük be vele
Majd a csalit teljesen fedjük be vele
Az elkészült kombi előkénk
Az elkészült kombi előkénk


Félbevágott csali, kiegyensúlyozva

A horgokra a Dynamite Baits 20 mm-es chilis bojlija került félbevágva. Miért? Az etetésre egy-egy darabort elszórva egy marék félbevágott bojli került, így szerettem volna nem feltűnően kínálni a pontyoknak. Természetesen itt előfordulhat, hogy a felső félbevágott rész felcsúszik a horog száráig, de éppen ez volt a cél. Az apró kiegészítők, az úszórögzítő, vagy szilikonrögzítő, mely egyben tartotta volna a félbevágott részeket, ezúttal nem került a hajszálelőkére. Az így felkínált csali már az első éjszaka meghozta az eredményt, egy gyönyörű tőponty személyében.

Az aprómagvakat és a bojlit is a Sweet Chilli liquiddel ízesítettem
Az aprómagvakat és a bojlit is a Sweet Chilli liquiddel ízesítettem
Hasonló ízvilág: az egyik a pontyoknak, a másik nekem
Hasonló ízvilág: az egyik a pontyoknak, a másik nekem
A pontyok mindegyike táplálkozott a csípős magvakból
A pontyok mindegyike táplálkozott a csípős magvakból

A következő éjszaka során azonban némák maradtak a kapásjelzők, de a délutáni órákban két szépséges ponty tette tiszteletét. Miközben arra kerestem a választ, hogy miért csak egy jelentkező volt a a két éjszaka során, a nap sugarai érezhetően égetővé váltak. Marad a melegfront, a pontyok pedig nem mutattak túlzott táplálkozási hajlamot a felkínált csalik iránt.

Az első vendégem volt ez a 11 kg-os, rendkívül erős nyurgaponty
Az első vendégem volt ez a 11 kg-os, rendkívül erős nyurgaponty

Az egyik botomon ezért a fekvő csalit kiegyensúlyoztam oly módon, hogy egy 20 mm-es pop-up bojliból kivágott hengert helyeztem a félbevágott részek közé. Több percnyi játék után sikerült megtalálni azt az állapotot, amikor a a horog mellett lévő kombináció a lebegés határán volt. A siker reményében azonnal a vízre szálltam, és elhelyeztem a végszerelékemet az etetés középpontjában.

A másik véglet, egy 17,1 kg-os, rendkívül széles és rövid golyó formájú tükrös személyében
A másik véglet, egy 17,1 kg-os, rendkívül széles és rövid golyó formájú tükrös személyében

A sötét éjszakában

A három megfogott ponty bizakodással töltött el. Lassan beköszöntött az éjszaka, a gyönyörű égbolt szemlélése közben egy hullócsillag futott át a szemem előtt. A mindig izgalmas kívánság során egy nagy pontyot kértem az égiektől. Bár ezidáig kívánságaim kevés meghallgatásra találtak, mégis egy új reményt adott.  Úgy éreztem, hogy a végszerelékek tökéletesek, a csalik kiválóak, mégis valami szemet szúrt: hirtelen túlzottan erős fények törtek az éjszakába. A velem szemben lévő horgászhelyen, egy rendkívül erős fénnyel világították meg a víz felszínét. Tapasztalataim alapján az erős fény zavarja a halakat a táplálkozásban, ezért gondolkodás nélkül csónakba szálltam, és közelítettem a fény felé. Kérésemre a horgászok lekapcsolták a házon lévő „reflektort”, majd a lassú visszaúton a világító bójáimból az elemet kivéve, tértem vissza a horgászhelyemhez.

Leírhatatlan öröm kerített hatalmába...
Leírhatatlan öröm kerített hatalmába...
...hogy az öreg megtisztelt jelenlétével
...hogy az öreg megtisztelt jelenlétével

25,3 kg súlyú gyönyörű tőponty, szeretett vizemből. Hosszú idő után sikerült egy igazan rutinos, öreg pontyot becsapnom
25,3 kg súlyú gyönyörű tőponty, szeretett vizemből. Hosszú idő után sikerült egy igazan rutinos, öreg pontyot becsapnom

Az éjszaka főszereplője

A teljes sötétséget, és a csendet a fák lomkoronáinak komor, mély hangja törte meg egy-egy átszűrődő villámlás kíséretében....és itt érkeztünk el ahhoz a bizonyos pillanathoz. A két éjszakát követő kitartásom után pihennem kellett. A kapásjelzőm hangja azonban horgászálmaimból ébresztett. A sátramból kinézve a kivetkező gondolat futott át rajtam: „Hová tűnt a kapásjelzőm?” Az elektromos kapásjelző mindössze egy csippanással jelezte, hogy a magyar zászló színeivel díszített súly a földön van. Mindig vannak rejtélyek, de ezúttal nem volt idő gondolkozni. A zsinórom feltekerése után nem éreztem súlyt, így bosszankodtam egy mondatod, de ezután a felém úszó ponty súlyát megérezve csónakba szálltam. Az erős szél lecsendesült, a villámlások megszűntek, a fák vigyázzban álltak. Nem volt más hang az éjszakában, csak a csónakom hangja, és az orsóm komótos ciripelése. A lehető leggyorsabban a tó közepére irányítottam csónakomat, így sikerült testközelbe kerülnöm a víz alatti ellenfelemmel. Már ekkor éreztem, ez az éjszaka más, mint a többi. Rendkívül meleg fuvallatok mintázták a víz felszínét, a teljes sötétségben felemelő érzés volt víz alatti barátommal összemérni tudásomat. Minden trükköt bevetett, mely során az etetésre visszatérve két alkalommal kerülte meg a bójámat. Mindkét kísérletét a csónakom ellenkező irányba történő irányításával próbáltam ellensúlyozni. Ezt követően mintha mi sem történt volna, folytatta útját. Statisztának éreztem magam, egy készülő produkcióban. Ekkor még nem sejtettem, mennyi ideje járjuk táncunkat, de amikor először megpillantottam barátomat, éreztem, hogy sikerülni fog. A szákolást követően hosszú ideig a csónakban ültem, a kezeim remegtek a megerőltetéstől, a csillagok ismét megjelentek, egy hulló fényességtől pedig már nem kívántam semmit, csak annyit mondtam: köszönöm!

Az utolsó nekirugaszkodás egy fotónak a búcsú előtt...
Az utolsó nekirugaszkodás egy fotónak a búcsú előtt...
Miközben egy dologra gondoltam: Köszönöm!
Miközben egy dologra gondoltam: Köszönöm!

A lehető legkíméletesebben engedtem útjára
A lehető legkíméletesebben engedtem útjára
Ússz, és élj tovább! Remélem egyszer még találkozunk...
Ússz, és élj tovább! Remélem egyszer még találkozunk...

A partra érve tudatosult bennem, hogy sikerült ismét egy 20 kg feletti pontyot fognom, de a mérlegem 25 kg-os kiosztása kevésnek bizonyult. Ez nem lehet! A reggeli hivatalos mérlegelés során 25,3kg-nál állt meg a mérleg nyelve. Talán magamba fojtottam egy őrült kiáltást, de az érzés szinte leírhatatlan volt. Oly sok órát követően sikerült egy igazán erős, kivételesen okos pontyot fognom, szeretett vizemből. Magamban Rozsomáknak neveztem el az éjszaka főszereplőjét, egyik kedvenc mozifilmem főszereplője után. Erős és gyors volt, miközben megfontoltan minden cselt bevetett. Rozsomák barátom testfelépítése miatt azt gondolom, hogy hamarosan eléri a 30 kg-os súlyhatárt, és csúcs-ponty lesz Palotáson. Kívánom, hogy valaki egyszer hasonlóan emlékezetes küzdelem után segítse partra, és a lehető legkíméletesebben helyezze vissza ebbe a kivételes vízbe, hiszen ő a ráadás!

Írta és fényképezte: Csákány Attila
Szólj hozzá:
CsakanyAttila#1 2009. 07. 07., 09:32Szia Dávid!
Köszi!

Ha időd engedi, a Palotás Kupán (július 18-25.) tudunk beszélgetni, szívesen látlak.

Üdv,
Attila
david87#2 2009. 07. 06., 22:12Szia Attila!

Gratulálok a gyönyörű big carphoz!!!

Minden cikkedet élvezettel olvasom, sok érdekességet írsz. 4 éve kezdtem a bojlizást de az utóbbi évben a te írásaidból tanultam a legtöbbet. Esetleg lehetséges lenne veled horgászni vagy beszélgetni? Remélem igen, biztosan sokat tanulnék! Remélem olvasod és válaszolsz!

baráti üdvözlettel: Tóth Dávid
FarkasTomi#3 2009. 06. 30., 11:55Szevasz Atti !
Jó a beszámoló, jók a képek, szenzációs a hal!
gratula
Üdv:T
CsakanyAttila#4 2009. 06. 29., 22:19Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek!

Willy, nem kell szerénykedni... A Balatonból fogni egy ilyen gyönyörű pontyot, nekem többet érne bárminél!

Üdv,
Attila
willy#5 2009. 06. 29., 21:39Szia Attila,

a Tiéd azért szebb és temérdekebb:-)))
Gratulálok hozzá, előre a harmincra!

Üdv: Willy
bendzsy94#6 2009. 06. 29., 17:22Gratulálok! Ehhez kérem 3 dolog szükséges: 1. Tudás
2. Türelem
3. Szerencse
Remélem remélem még sokszor találkozik ez a 3 feltétel Attila barátunknál, és sok új izgalmas cikkel örvendeztet meg minket. Üdv.: Ben
bdsoft#7 2009. 06. 29., 10:32Bár a tóparton is én voltam az első itt is én akarok lenni, hogy gratuláljak!Nagy élmény volt nekem is annak ellenére, hogy a legnagyobbnál nem lehettem ott!
gratula meg1x
üdv.:Dávid
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Kiemelt termékek
Shimano Catana BX TE 3 GT horgászbot
Shimano Catana BX TE 3 GT horgászbot
Manapság a halak szívesen tartózkodnak a horgásztól távolabb, a mélyebb vízben. A bolognai botok hossza ezért állandóan növekszik. Ez idáig nehéz volt egy jó 6-7 méteres botot találni. A Catana megoldotta ezt a problémát. Ezzel a bottal nyugodtan horgászhatunk...
Dynamite Baits Marine Halibut pellet
Dynamite Baits Marine Halibut pellet
A halibut pelletek sokoldalúak és hatékonyak egész évben, akár pontyra vagy más halakra horgászunk. Az óriás laposhal pelletek igen népszerűek a horgászok körében, mivel azonnal felhasználhatóak, nincs szükség különleges előkészítésre. A halibut pellet nagy előnye...
Ecofish csalizó asztal
Ecofish csalizó asztal
10780 Ft helyett
7545 Ft

-  univerzális asztal minden helyzetre
- minimális helyfoglalás
- csúszásgátló perem, stabil talp

A horgászorsót a III. századi Kínában találták fel. Európában mégis csak a XVIII. század folyamán kezdett elterjedni. A multipikátoros orsót Kentucky állambeli George Snyder órásmester gyártotta le először. Az állódobú orsó műszaki tervét Alfred Holden Illingworth angol úriember készítette el.