2010-03-03
Mire jó a leadcore?
Súlyos, de nem fertőző
Az ólombetétes (leadcore) zsinórokat már megjelenésük évében nagy sikerrel használták a pontyhorgászok, de hazánkban a kezdeti lelkesedés gyorsan alább hagyott, holott segítségével rendkívül praktikus végszerelékeket készíthetünk el, meglepően egyszerűen. Az ólombetétes zsinórok legfontosabb feladata, amiért tulajdonképpen kifejlesztették, az nem más, mint a
végszerelékünk utolsó centimétereinek láthatatlanná tétele. A különböző mintázatokkal ellátott, szövésbe bújtatott ólomszál a súlyánál fogva tökéletesen elfekteti végszerelékünket a fenéken. Nem véletlenül említettem a mintázatot, hiszen nagy jelentősége van: a legtöbb mintát úgy alkották meg, hogy még nedves közegben is szakaszosan legyen látható, azaz a pontyok ne érzékeljék folyamatosnak a zsinór vonalát. Ez a szinte tökéletes álcaminta, és süllyedő képesség óriási előny a hagyományos merev és hajlékony gubancgátló csövekkel szemben. (Miért nincs, mintázattal ellátott gubancgátló? Tiszta vizű tavakon talán előnyt jelentene) Megakadályozza, hogy a pontyok beleússzanak főzsinórunkba, így gyakorlatilag gyanútlanul közeledhetnek a felcsalizott horgunkhoz.
 |
|
| A fonott rész alatt ólomszál rejlik, mely tökéletesen elfeketeti a zsinórt a fenékre |
 |
|
| Jól látható a különbség: 45 és 60 lb teherbírású leadcore zsinórok, melyeknél nem csak vastagságban, hanem merevségben is óriási az differencia |
A többféle vastagságban előállított zsinórok, az ólomszál átmérőjének függvényében egészen másként viselkedhetnek a víz alatt. Az egészen merev zsinóroktól kezdődően, a rendkívül lágy változatokig mindet megtalálhatunk. A döntés a választásban egyértelműen a horgászmódszerhez köthető. Ha
dobással horgászunk, előnyös lehet a merevebb, míg behordásnál a lágyabb változat. Szinte nincs az az extrém helyzet, amit ne tudnánk a segítségével megoldani, a nagy szakítószilárdság (10 kg felett) miatt szinte elszakíthatatlan. Természetesen ez csak átvitt értelemben igaz, ugyanis az egyik legnagyobb előnye, egyben hátránya is lehet. A szövés alatt húzódó ólomszál könnyedén törik, ezért minden egyes fárasztás után ellenőriznünk kell. Sajnos néhány alkalommal már találkoztam
olyan ponttyal, akit egy akadómentes, nyílt vízen fogtam meg, körülbelül 60 lb-s leadcore-ral (itt volt a szakadás helye is) és horogelőkével a szájában. Elképzelhető, hogy az ólomszál törése nyomán a szövés megbomlott, majd az erőhatások következtében egyszerűen elszakadt. Ez talán szélsőséges eset, de mindenképpen jó, ha ügyelünk a zsinórunk épségére. A készen kapható leadcore szerelékeke mellett, úgy gondolom célszerűbb, ha saját magunk készítjük el.
Az ólombetétes zsinór varrása |
|
| Fontos, hogy vékony, kimondottan az ólombetétes zsinórokhoz készített fűzőtűt használjunk |
 |
| | A fonott rész alatt ólomszál található |
|  |
| | Fejtsük le a bevonatot az ólombetétről... |
|  |
| | A szabad ólomszálat vágjuk le |
|
 |
| | A szövött rész lágy, így jól varrható |
|  |
| | Fűzzük a leadcore tűt a szövetbe... |
|  |
| | ...majd 2 cm után bújtassuk ki |
|
 |
| | Akasszuk a zsinór végébe a fűzőtűnket, a kapcsot zárjuk be... |
|  |
| | ...majd egy fület képezve, fűzzük vissza önmagába |
|  |
| | Húzzuk meg, majd a felesleges részt vágjuk le |
|
 |
| | Biztosan tart, és a varrás szinte láthatatlan |
|  |
| | A másik végébe egy nagyszemű forgót helyezzünk |
|  |
| | Pillanatok alatt elkészíthető egy inline végszerelék |
|
Egy vékony fűzőtűvel, vagy zsinórbefűző drót segítségével egyszerűen varrhatunk fület, önmagába visszahúzva az ólomszálról lefejtett
fonott részt. A másik végébe egy forgó helyezve, pillanatok alatt elkészíthetjük belső zsinórvezetésű végszerelékünket. Itt nagyon fontos megjegyeznem, hogy a zsinór egyik végét mindenképpen egy szimpla füllel kössünk, hogy az esetleg szakadó főzsinórunk esetén, a hal szabadulni tudjon a súlytól. A leadcore varrásától egyébként sokan tartanak, de abszolút nem szükséges, hiszen minél jobban feszül az elkészült fül, annál jobban szorítja magát. Kijelenthetjük, hogy a helyesen varrott zsinór bármelyik csomót helyettesítheti.
Helikopter végszerelékA hagyományos, inline mellett, egy helyesen megválasztott ólombetétes zsinórral gubancolódás-mentes helikopter, vagy egyéb végszerelékeket is elkészíthetünk. Ez a dobással történő horgászatoknál nagy jelentőséggel bír, hiszen nincs annál bosszantóbb, amikor azon kell töprengenünk, hogy vajon előkénk milyen helyzetben fekszik a fenéken. Egy merev, vastagabb
leadcore-ral nyugodtan használhatunk lágyabb, finomabb előkéket is, rövidebb hosszban. Természetesen helyettesítheti bármilyen végszereléknél a gubancgátló csövet, de azért legyünk körültekintőek. Minden esetben olyan formában kell elkészíteni a szerelékünket, hogy az előke teljes hosszában szabadon tudjon mozogni a dobás során.
 |
|
| Akár lágyabb fonott előkezsinórt is alkalmazhatunk a leadcore-hoz, rövidebb hosszban (10-15cm) |
 |
| | Az ólombetétes zsinór egyik végére készítsünk egy fület... |
|  |
| | ..a másikba egy gyorskapcsot helyezzünk |
|  |
| | Húzzunk fel egy gumiharangot a leadcore-ra... |
|
 |
| | ...majd egy rászoruló szilikonhüvelyt |
|  |
| | Egy nagyméretű gumigyöngy... |
|  |
| | ...egy nagyszemű forgó... |
|
 |
| | ..majd ismét egy gyöngy következzen |
|  |
| | Fontos, hogy szoruljon a szilikonhüvelyen |
|  |
| | A forgó szakítás esetén könnyedén lecsúszhat |
|
 |
| | Akasszuk a kapocsba a forgóval ellátott ólmot |
|  |
| | Majd a gumiharangot húzzuk a gyorskapocsra |
|  |
| | Dobásra és behordásra is alkalmas |
|
Ez a típusú helikopter végszerelék, mindamellett, hogy szinte gubancolódásmentes (távtartó szilikonhüvellyel, és merev előkével 100%-os biztonságot nyújt), rendkívül praktikus is. Egy esetleges szakítást követőn,
pontyunk egyszerűen meg tud szabadulni a súlytól, hiszen a nagyméretű forgó nagyobb erő hatására egyszerűen átcsúszik a gumigyöngyön. Ez nem csak ekkor fontos, hanem kapás során is, hiszen a súly megemelése után, a szerelék csúszóvá válik.
 |
|
| Számomra a legtöbbet bizonyított, ólombetétes zsinórral készített végszerelék |
A legfőbb előnye mégis az, hogy a fenéken láthatatlanná teszi szerelékünk utolsó szakaszát, melyre kevés alternatíva létezik. Egy érdes belső felületű gubancgátlóval (melyből távozik a levegő a vízbe érést követően, ezért biztosan fekszik a fenéken), és zsinórsüllyesztővel ugyanez megoldható, de a komplett szerelék már lényegesen nehezebben. A speciális
végszerelékek elkészítése mellett, a horogelőkéknél, illetve a hajszálelőke elkészítése során is nagy hasznát vehetjük ezeknek a különleges zsinóroknak, illetve az ólomszálat körbevevő fonott résznek. Az alcímben lévő szójáték részben igaz lehet, ugyanis az ólom itt is mérgező lehet, ha a vízben marad, de erre a legritkább esetben lehet példa nagy mennyiségben. Mindenképpen célszerű próbát tenni velük, hiszen olyan egyedi végszerelékeket tudunk elkészíteni, melyeket hagyományos gubancgátlóval szinte kivitelezhetetlen lenne.
Írta és fényképezte: Csákány Attila
CsakanyAttila#1 2010. 03. 07., 11:28Szia kuvik,
A 45 lbs valóban elég, de oda kel figyelni, mert sajnos nem mindegyiket tudod normál fűzőtűvel használni. (Krystont pl biztos, hogy nem) (Bár igaz, hogy a legtöbbhöz adnak vékonyabbat) 2 cm-es visszafűzésnél sem szabad, hogy kicsússzon.
Üdv,
Attila kuvik#2 2010. 03. 06., 12:51Sziasztok!!!
Én legalább 6-7 éve használom a leadcort, és soha egyetelen egyszer sem volt vele probléma. Az igaz, hogy én 4-5 centit fűzök vissza,(szerintem 2 cm. kevés!?!?) és nem kell ragasztanom,égetnem mert az szükségtelen. Vannak a piacon "szükebb és bővebb" változatúak, nekem a fox jött be. (Ez nem reklám!!!Tudom ,hogy van még sok ami ugyan azt tudja.) Én a 45 lbs- tól erősebbet a "legkeményebb" pályán sem használtam még, hiszen ezek valóban "elszakíthatatlanok." Sok leadcor-ral adják is a megfelelő fűzőtűt, de pl. egy 45 lbs-nál egy normál fűzőtű is jó.(Bocs, hogy beleszóltam!) CsakanyAttila#3 2010. 03. 05., 18:58Szia Carpfish,
Nem tudom, hogy mi lehet az oka, de talán az, hogy a varrás után nem húztad meg kellően. Nekem ragasztás nélkül sem fordult elő soha, hogy szétcsúszott volna. Ha esetleg elégeted a fennmaradó rész öngyújtóval, az akkor is megfogja, ha csúszna a kötés-varrás. Milyen hosszan húztad át önmagában?
Üdv,
Attila zsoloka79#4 2010. 03. 05., 18:26Köszönöm a kimerítő választ! Carpfish79#5 2010. 03. 04., 05:11Szia Attila!
Következő a problémám. A bemutatott módon csináltam tavaly Én is ilyen szereléket csak anyiban tértem el, hogy , hogy a varrásokat még ragasztottam is. De mivel egy idő után a viz oldotta a ragasztót ezért dobálós peca alkalmával az x-edik dobás után az itt bemutatott varrott fül szétjött . Magyarul ahogy varva lett úgy jött szét, és repült az ólom az előkével ki tudja merre. Persze így látatlanba nehéz megirni mi lehet a hiba, de a negatív tapasztalataim miatt nehéz elhinnem, hogy csak vissztavarrom a fület és az birja ott a kiképzést pl egy dobálós peca esetében is. Persze jóval nagyobb a tapasztalatod e téren ezért is kérem a segitséget hogy mit is ronthattam el. Köszönöm előre is a válaszod! xMerillx#6 2010. 03. 03., 22:27Köszi szépen a gyors választ most már világos!
ÜDV Merill CsakanyAttila#7 2010. 03. 03., 22:23Szia Merill,
Csak visszahúzod önmagába, majd meghúzod. A felesleget levágod és elkészült. Nem kell további varrás.
Üdv,
Attila CsakanyAttila#8 2010. 03. 03., 22:22Szia Tombor,
PB márkájú.
Üdv,
Attila xMerillx#9 2010. 03. 03., 22:19Üdv!
Nem értem ezt a varrás dolgot, csak visszahúzod önmagába és kész vagy a visszahúzás után még külön varrni kell? Nekem a képekből nem derül ki ez a varrás dolog. Tombor#10 2010. 03. 03., 17:19Szia Attila!
Elárulnád milyen márkájú termékekből állítottad össze a helikopter szerelék gumis (cső, gyöngy) részeit?
Köszi