Cikk oldal
2009-03-02

Pontyok stick mixszel

Öreg pikkelyes dobástávolságból
Az olyan horgászvizeken, ahol a nagyobb pontyok rendkívül óvatossá váltak, sokszor nem elegendő a megfelelő horgászhely és az ideális körülmények együttes hatása a sikerhez. Olyan csalit kell a vízbe juttatnunk, amellyel eltaláljuk a pontyok szája ízét, néha erőben más módon, mint a többség által használt technikával.

Horgászhelyemről már a dobástávolságban is jól megfigyelhető volt a pontyok mozgása
Horgászhelyemről már a dobástávolságban is jól megfigyelhető volt a pontyok mozgása

Palotási-víztározó volt a kiszemelt vízterület, a hűvös időben érkezett melegfront azonban várakozásra késztetett.  Az időjárás előrejelentésben nagy örömömre az elkövetkező napokban hidegfront érkezése volt várható, ezért a következő napot már a vízparton töltöttem.  A kiválasztott horgászhelyeken az etetés kétféleképpen történt.  Az egyik botomra bojli került, mely a nagyméretű pellettel, bojlival és kevés apró maggal (köles, kendermag) etetett helyre került. A másik végszerelékemre pelletet csaliztam, ahová azonban csak néhány marék került az olajos hengerekből, koncentráltan a horog köré.

A hideg és melegfront hatása

A különböző időjárási frontok nagyban befolyásolják a pontyok táplálkozását, így közvetetten a horgászatunk sikerességére is hatással lehet. Általánosságban elmondható, hogy az egyik legjobb időszak, ha a hidegfront érkezése előtt kezdjük meg a horgászatot, mert a pontyok érzékelve a hidegebb idő érkezését, lényegesen nagyobb mennyiségű táplálékot vesznek magukhoz. Ez az erőteljesebb, intenzívebb táplálkozás általában néhány napig érzékelhető a fogásokban (2-5 nap), majd a melegfront érkezésével ugyanez fordítva történik, a pontyok táplálkozási hajlama csökkenni kezd. Nem reagálnak olyan gyorsan a frontváltozásra, mint a ragadozó halak, de ez éppen elég ahhoz, hogy a csalinkat elfogyasztják-e vagy sem.

Az éjszaka folyamán érezhetően meleg fuvallatok tették kellemesebbé a horgászatot, ami azonban egyáltalán nem volt bíztató, hiszen a jósolt hidegfrontot vártam, mely nagyobb méretű táplálkozásra serkentette volna pikkelyes barátainkat. 2 nap várakozás és helykeresést követően a délutáni órákban erősen lehűlt a levegő, az előző éjszaka mért 11 C fok helyett a hold megjelenésekor már csak 4 C fok volt a hőmérséklet értéke. Ez volt az a pont, amitől kezdve a kisebb példányok intenzív táplálkozást folytattak a kizárólag pellettel etetett helyen. A csalizást ezt követően bojlival folytattam, de a helyzet nem változott, ezért ez egyik végszerelékemet stick mix használatával tigrismogyoróval csaliztam, majd a körülbelül 80 méterre lévő etetésre juttattam, dobás segítségével.  A stick mixek különleges tulajdonsága a hagyományos etetőanyagokkal ellentétben, hogy lényegesen jobban tapadnak, és tovább egyben maradnak, emiatt a dobás közben nem lehet probléma az anyag szétesése. A hálóba töltött tigrismogyoró liszt alapú stick mixhez félbetört bojli, pellet, illetve egész tigrismogyoró került, a hozzá illő, nem vízbázisú tigrismogyoró kivonattal összekeverve. A stick mixek, method mixek nem kizárólag a kisebb pontyok érdeklődését keltik fel, ha megfelelő helyen kínáljuk fel, a nagyobb pikkelyesek is előszeretettel fogyasztják. A partról történő bedobásnak, mint később kiderült óriási jelentősége volt: a távolabb létrehozott etetésre behordással történt a végszerelék elhelyezése, de a legóvatosabb, leghalkabb közlekedés ellenére is érezhető volt, hogy a behordást követően több mint 2 óra csend következett, szinte minden alkalommal.

A stick mix összetevői

A stick mixbe 15 mm-es bojli…
A stick mixbe 15 mm-es bojli…
…édes, főzött tigrismogyoró..
…édes, főzött tigrismogyoró..

…és gyorsan oldódó granulátum került
…és gyorsan oldódó granulátum került
A tartalmas és csábító végeredmény
A tartalmas és csábító végeredmény

A stick mix elkészítése

Tigrismogyotró alapú stic mix, aprómagvakkal
Tigrismogyotró alapú stic mix, aprómagvakkal
Adjuk hozzá a bojlit, pelletet, és a tigrismogyorót
Adjuk hozzá a bojlit, pelletet, és a tigrismogyorót

Öntsük fel tigrismogyoró kivonattal
Öntsük fel tigrismogyoró kivonattal
Majd keverjük el a tartalmas mixet
Majd keverjük el a tartalmas mixet

A stick mix

A stick mixek használatánál az egyik legfontosabb dolog, hogy ne vízzel keverjük el. Olajos, alkoholos, aromák, nem vízbázisú folyadékok megfelelőek a hurkák elkészítéshez. A PVA hálóba töltött, tömörített anyag előnye, hogy miután a háló elolvad, egy lassan liftező anyag jön létre. Nagyobb mennyiségben tartalmaz kötőanyagot a hagyományos etetőanyagokhoz képest, így hosszabb idei marad egyben. A stick mixhez a tapasztalataim alapján érdemes keverni különböző „darabosabb” csalit is, több okból is. A csalit az olajos pelletek, magvak „szétdobják”, így gyorsabb hatást érhetünk el, de ami a legfontosabb, hogy nem csak kizárólag a horog mellett található nagyobb méretű falat. Ezzel nagyobb eséllyel altathatjuk el az óvatosabb, okosabb pontyokat. A stick mixbe beletúrva, a ponty szájának szívó-fújó hatására a nagyobb csalik megmozdulnak a fenéken, ami ösztönzően hat a pontyra, így a figyelmét felkeltve először ezeket fogja felszívni.

Töltsük a stick mixet a pva töltőcsőbe
Töltsük a stick mixet a pva töltőcsőbe
Tömörítsük a tömködő rúd segítségével
Tömörítsük a tömködő rúd segítségével
A két csomót között vágjuk el
A két csomót között vágjuk el

A kész „mini hurka” dobásra is alkalmas
A kész „mini hurka” dobásra is alkalmas
Húzzuk rá a hurkát a fűzőtűre
Húzzuk rá a hurkát a fűzőtűre
Akasszuk bele előkénket…
Akasszuk bele előkénket…

majd húzzuk keresztül rajta…
majd húzzuk keresztül rajta…
és rejtsük el benne a horgot
és rejtsük el benne a horgot
Csábító falatok egymás között
Csábító falatok egymás között

Húzzunk a fűzőtűre egy gumiharangot
Húzzunk a fűzőtűre egy gumiharangot
Húzzuk rá és akasszuk a gyorskapocsra
Húzzuk rá és akasszuk a gyorskapocsra
Az elkészült mini stick mixes végszerelékünk
Az elkészült mini stick mixes végszerelékünk

Mi történik a víz alatt?

A pva hálóba töltött, tömörített stick mix közvetlenül a horog mellett fog csábítóan oldódni. Ha a ponty mellúszóival meglegyezi a csalit, egy sűrű felhő lesz a válasz, de a nagyobb falatokat természetesen azonnal kiválasztja, köztük a horog mellett lévő csalit is. A stick mixek akár több órán keresztül is csábítóan várhatják az öreg pikkelyeseket.

A vízbe helyezve 30 másodpercet követően…
A vízbe helyezve 30 másodpercet követően…
….a pva háló teljes mértékben feloldódik
….a pva háló teljes mértékben feloldódik

…10-15 perc elteltével a magvak, pelletek mentén szétválik
…10-15 perc elteltével a magvak, pelletek mentén szétválik
…és 3 órát követően is csábítóan várja a pontyokat
…és 3 órát követően is csábítóan várja a pontyokat

Tulajdonképpen az utolsó éjszaka és a vészesen fogyó idő arra sarkallt, hogy mindkét végszerelék dobással kerüljön a kiszemelt helyre, hiszen a kisebb elsősorban a nagyobb pontyok kifogása volt a cél.  A bejuttatott végszerelékeket a vízbe érést követően visszahúztam arra a részre, ahol az iszap és a keményebb rész találkozik. Ennek az volt az oka, hogy a keményebb részen már apró csigák-kagylók sokasága volt megtalálható, és véleményem szerint egy olyan vízen, ahol nagy a csónakos forgalom, csak ritkán úsznak a parthoz közelebb, de miért is tennék, ha már a 80 méteres távolságban is megfelelő mennyiségű természetes táplálék található, és viszonylag nyugodtabb résznek tekintik, mint a parthoz közelebbi részeket.

A tigrismogyoró használata egyébként javasolt abban az időszakban, amikor a pontyok gyorsan, nagy mennyiségű energiát szeretnének magukhoz venni, ez lehet a hidegfront érkezése, a téli „álomra való felkészülés” illetve az ivási időszak is. Sokszor eredményesebbek vagyunk ezzel a ráncos gumóval, mert a pontyok a tartalmasabb csalit részesítik előnyben.  A hideg ellenére az éjszaka gyorsan eltelt, a belehelt sátorba beszűrődő gyenge fény a napfelkeltét jelezte. Ekkor a sátor kopogása jelezte, hogy megérkezett a csapadék is, így ez már ébren tartott,  de ekkor  egy éles hang ütötte meg a fülemet. Kellemes hang ez minden pontyhorgásznak!  A bothoz érve az óvatos kapásra a botom megemelése volt a válasz, azonban ellenfelem nem tanúsított olyan ellenállást, így biztos voltam benn, hogy ismét egy kisebb példány. A szákolást követően egy 8 kg-os pikkelyesről sikerült fotót készítenem.

8 kg-os pikkelyes az iszap és a kemény réteg találkozásáról
8 kg-os pikkelyes az iszap és a kemény réteg találkozásáról

A pontyom visszaengedését követően természetesen visszakerült a végszerelék. A gyengén fodrozódó víztükör jól mutatta a halak tartózkodási helyét, néhány pontyugrás volt látható, melyből azonban nehezen volt megítélhető a pontyok mérete.

A bűvös hang

A távcsövemet elővéve kémleltem a távolabbi etetésem környékét, de közben ismét megszólalt a bűvös hang! A folyamatos húzás nem különleges egy pontyhorgász számára, de az eddigi gyenge kapásokat követően ez mégis örömmel töltött el. Egy nagyobb pontyot kívántam a horog végére, és a bevágást követően éreztem, hogy a kérésem meghallgattatott. A vízben állva folytattam a fárasztást, de hamarosan egy nem várt dolog következett. A ponty okos állat, ösztönösen keresi a menekülési útvonalakat, lehetőségeket. A víz alatt ő volt előnyben, és a parttól 20-30 méterre található vízi növényzetre tekerte a zsinóromat. A csónakba szállva nagy nehézségek árán sikerült kiszabadítanom, és már csak azért fohászkodtam, hogy a H1-es horgom biztosan tartson, sikerüljön megszákolnom ellenfelemet. Ez 20 percet követően sikerült, majd a partra érve láthatóvá vált a ponty mérete. Az egészséges tükörponty 22,8 kg-ot nyomott a mérlegelésnél, így egyben új egyéni pontyrekordom is lett, de ami számomra sokkal fontosabb volt, hogy egészségtől kicsattanó példány volt, és másik horog ütötte seb nem volt látható az öreg bajszos száján.

Egészséges, gyönyörű Palotási tükrös 22,8 kg-os súlyban
Egészséges, gyönyörű Palotási tükrös 22,8 kg-os súlyban

A fantasztikus befejezés úgy gondolom a merőben más technika, a megfelelő csali választás és helykeresés együttes eredménye volt. Ha tudatosan készülünk egy pontyhorgászatra, és minden körülmény ideálisnak tűnik, akkor sem biztos, hogy sikert könyvelhetünk el. Dolgozzunk meg érte, merjünk változtatni, és látni fogjuk a különbséget!

Írta és fényképezte: Csákány Attila
Szólj hozzá:
Szakírónk
A hang a vízben 1400-1500 métert tesz meg másodpercenként.