Cikk oldal
2009-11-23

Harcsapergetés 1.

Az ellentmondások hala
A Mesterfokon keretein belül beszéltünk már a hatékonyságról, könnyűpergetésről, felszínizésről és még sok egyébről is. Régóta hezitáltam viszont azon, hogy a harcsa pergetéséről szabad-e ebben a mélységben írni? Több problémán rágtam át magam, míg végre nekiültem az írásnak…

Először is azzal kezdeném, hogy egyáltalán nem érzem magam a legautentikusabb szerzőnek ebben a témakörben. Bár a Tisza mellett nőttem fel, hosszú évek óta pergetek, sokszor voltam már a Pó folyón harcsázni, mégis azt gondolom, sokan vannak, akik nálam lényegesen jobban ismerik a harcsát. Ám különféle okok miatt mégsem beszélnek róla...
A tiszteletet érdemlő sporttársak a halat féltik, mások egyszerűen csak önzésből, irigységből titkolóznak, s nagyon sokan – mondjuk ki bátran: akik ebből élnek – a számomra leginkább visszatetsző anyagi érdekből takargatják a részleteket (jobb esetben fél-legális tevékenységük okán önmagában is kerülik a „rivaldafényt”).

A főszereplő
A főszereplő
A Pó csendes arca
A Pó csendes arca

Bár a szívemen viselem vizeink halállományának sorsát, ennek ellenére mégsem gondolom, hogy az információk elhallgatása, a szakcikkek meg nem írása lenne a halbőséghez vezető leghatékonyabb út. Sőt, inkább azt érzem, hogy azok a felnövekvő fiatal generációk, akik C&R szellemiségben vagy akár egyszerűen csak a nyugati horgászmorál mintája alapján sajátítják el a „mesterséget”, sokkal nagyobb léptekkel közelítik a horgásztársadalmat valami nagyon régóta szükségszerű, pozitív változás felé.
Igaz, sokkal megnyugtatóbb lenne akkor beszélnünk harcsafogási trükkökről, ha a vizek és halaik őrzése már jórészt megoldott lenne. Azt viszont állítom, hogy ebben a kérdésben az egyik leglassabban őrlő malomra várunk, és talán még évtizedeket…

Darabos hal
Darabos hal
207 centi volt
207 centi volt

Ezért is vélem a Mesterfokon rovatban is teljességgel helyénvalónak, hogy szóljunk a harcsa sporthorgászatának szemléletéről (és persze pergetéséről is). Másrészt, valljuk be, hogy sokan és sokféle fórumon írtak cikket vagy könyvet, esetleg forgattak filmet a harcsázásról. Nyitott kapukat döngetek, – sajnos – már nagy titkokat sem árulok el, ezért is merem saját harcsás tapasztalataimat az elkövetkezendő részekben megosztani a „Peca” Olvasóival.

A harcsa számos horgásznak a jéghegy csúcsát, a pergetős út végét jelenti. Valóban, nagy divat és markáns emberi tulajdonság a megalománia, a mindig több és nagyobb hajhászása. De nem csak negatív oldalról lehet ezt a kérdést megközelíteni; úgy is mondhatjuk, hogy a harcsa horgászatának nehézségi foka, illetve az „őserő” ilyenforma megnyilvánulása a hazai horgászat egyedülálló, tényleg a non-plus-ultra kategóriája.

Harcsales éjjel…
Harcsales éjjel…
…és nappal
…és nappal

Épp ezért lehet a harcsa pergetése rendkívül élményt adó, igazi férfimunka, főként, ha eljutunk odáig, hogy ne a halhúst lássuk bajuszos barátainkban. Aki jóérzésű, magára valamit adó ember, képes rá, hogy bármekkora halat visszaengedjen, még akkor is, ha az a teljes havi jövedelmével azonos értékű (több ilyen horgászt van szerencsém ismerni).
Aki még nem próbált visszaengedni kapitális méretű harcsát, nem is sejti, mennyire lélekemelő a pillanat, amikor az óriás ragadozó elúszik. Érdemes átélni!
Ahogy nem a forintális oldalát nézzük, hanem az élményt és a tiszteletet az élőlény iránt, meglátjuk a horgászat lényegét. Innentől beszélhetünk sporthorgászatról, követendő példáról, és itt kezdődik az igazi élménypeca… Ez egy fejlődés, ameddig el kell tudni jutni, lehetőleg még idejében...

Nyitány az éjszakához
Nyitány az éjszakához

A Pó folyó egy nagy pergetőguruját kérdeztem egyszer, hogy mi kell az igazán nagy harcsa megfogásához, mire azt válaszolta, hogy „alázat”. Akkor és azóta is sokat gondolkodtam ezen. Úgy vélem, annak a szemléletnek a csírája ez (de alfája és omegája is egyben), ahogy a természethez kell(ene) viszonyulnunk. Mert ha nem így teszünk, épp azt csapjuk arcon, amitől mi magunk is függünk; a természetet nem tisztelő ember nem a természetbe való, semmi keresnivalója nincs ott! Ezt az állapotot kellene elérni, hogy az effélék ne vegyék el a jó szándékúaktól se a helyet, se a halat. Persze, végül a nem (jól) létező törvényhez és betartatásához lyukadunk ki…

Holtág torkolata
Holtág torkolata
Olasz harcsás csatorna
Olasz harcsás csatorna

A hal és a horgász kapcsolatának érzékeny pontja nagyon szépen rajzolódik ki e hal horgászatában. Nálunk, a Tiszán, horgászbarátaimon és jómagamon kívül nem hallottam még egyetlen horgászról sem, aki harcsát engedett volna vissza. Pedig ráférne a térségre...
2009-ben harminc kilót meghaladó hal nem esett, 2 db húszon felüliről tudok, de a tíz plusszosokat is egy kezemen meg tudom számolni, noha 30 folyamkilométerről és sok-sok pergetőhorgászról beszélünk. Így nem marad más, mint több-kevesebb sikerrel, hosszú éjszakákat a vízen töltve, keresni a harcsát…

A pergetőhorgászat szempontjából talán a legellentmondásosabb halfajról beszélünk. Rengeteg állítás igaz rá, sok dolgot örökérvényűnek gondolunk, de ha eleget vagyunk vízen, ezek az elméletek sorra dőlnek meg, újabb és újabb, ellentmondásos tapasztalattal lehetünk gazdagabbak. Ahogy a fejemben rendszereztem a harcsás emlékeimet, szinte minden ellentétpárjával, a sok vízen töltött idő ellenére legvégül mégis ambivalensen maradt meg.

Beszakadt erdő
Beszakadt erdő
Tavaszi Bodrog
Tavaszi Bodrog
Haltartó hely
Haltartó hely

Kezdjük mindjárt az élőhelyével. Köztudott, hogy a harcsának van fekvő- és ívóhelye (fészke) is, emellett gyakran bejárja a vízterület nagy részét, táplálék után kutatva. Az ívóhelyet teljesen kihagynám az ismertetésből, lévén a pergetésben szinte szóba se jön, illetve nem is tartom etikusnak a fészkén ülő (szaporodó) állat zargatását, netán kifogását.

A fekvőhely rendszerint a víz sötét és mély részein található, de a táplálék és egyéb okok miatt találhatunk fekvő harcsát a sekély részek aljzatán is. Ez sokszor nagyobb vándorlásokkal hozható összefüggésbe, illetve a felmelegedő, tavaszi időszakban tapasztalható leginkább.

Tavaszi estén
Tavaszi estén
Hajnali 17-es
Hajnali 17-es

Számos, jellemző magatartásformája árulkodik a jelenlétéről. Ha túlságosan a víz tetején jár, szinte V-betűt húz a hátúszójával vagy éppen a farkúszó finom mozdulatai árulják el. Valószínűleg táplálkozás után, a gyomortartalom rendezése az oka a jellegzetes harcsaforgásoknak, amelyek legtöbbször a hajnali órákban észlelhetők, de nem ritkák a napközbeni vagy éjszakai forgások sem, ha a táplálkozási periódusok sűrűn követik egymást vagy eltolódnak. Sokszor a légnyomás, a közeledő vihar „bolondítja meg”, egyik elképzelés szerint az úszóhólyagra gyakorolt nyomás miatt.

Magyar méret
Magyar méret
„Nyugdíjkorhatár”
„Nyugdíjkorhatár”

Aktív időszakában a harcsa – a hollétét illetően – mégis csak feladja a leckét a horgásznak. Mivel a hatékony táplálékszerzéshez észrevétlennek kell maradnia, bármilyen nagy test, ha akar, minden jel nélkül tud a legsekélyebb vizekben is mozogni. A vízoszlop teljes magasságába (illetve mélységébe) el tud jutni, igazodva a táplálék mozgásához. Sokszor az adja a legnagyobb fejtörést, hogy egy 10-15 méter mély vízben milyen mélységi régióban keressük. Sokszor nagyon könnyű „aláhorgászni”, annyira a víztetőn áll, máskor meg szó szerint az iszapról fogható, akár 20-25 méteres mélységből.

Nem könnyű kivenni...
Nem könnyű kivenni...
…és visszatenni sem
…és visszatenni sem

Sokan gondolnák, hogy mi sem egyszerűbb, fénykerülése miatt nappal a fenéken van, míg éjjel, a sötét beálltával a felszínre emelkedik. Hát, ez is legfeljebb 60-70%-ban igaz, hiszen számtalanszor fogható éjszaka is többméteres mélységben, olykor teljesen a fenéken.
A Pó folyón, egy tavaszi éjszakán rendhagyó módon 14 méteres mélységben kellett kuttyogatnom, mivel a harcsák nem voltak hajlandók fél méternél többet emelkedni a totális sötétség ellenére. Egy másik, már hazai peca alkalmával a késő októberi Tiszán, egy verőfényes délelőttön láttam a felszínen rabolni 15-20 kilós példányokat, több helyen is – persze, pergető bot nem volt nálam…

Már itt a front
Már itt a front
Zivatarfelhő
Zivatarfelhő

Valóban, a nagy igazságok ellenére is azt gondolom, ez a hal számtalan meglepetéssel bír, már ha csak az éjszakai viselkedését tekintjük. Olykor különösen óvatos, messzire kerüli a csónakot, „szól” előtte, utána, csak akkor nem, amikor dobástávon belül, mellette járunk. De volt már olyan élményem is, hogy egészen a csónak mellől szívta le a kishalat, vagy durrantott rá a botspiccről belógatott wobblerre. Szintén a Pó folyón történt, hogy alig tudtam aludni, mert pár méterre a csónaktól egész éjjel durrogott egy nagy harcsa, a betett angolnákat viszont érintetlenül hagyta…

Hazai pergetésben törekszem rá, hogy a csónak csöndben közelítse meg a jó helyeket, ennek ellenére számos példát tudok hozni, amikor éppen a zaj csalta közel a harcsákat a horgászok csónakjához. Az bizonyítottan többször előfordult már, hogy egyes hangok csalogatóan hatottak a harcsára, és itt nem csak a kuttyogatásra gondolok, teljesen „művi” zajok is produkáltak már jó fogást, illetve nem befolyásolták a halak kapókedvét.

Pó-túra hangulat
Pó-túra hangulat
Profi egy fenéklakóval
Profi egy fenéklakóval

Sok horgásztól hallom még mostanában is, hogy a harcsa egy „feneketlen bendőjű”, minél nagyobb halakat (lehetőleg pontyokat) evő, otromba mozgású és lassú hal. Az biztos, hogy mindez csak nagyon kis mértékben igaz. Előfordul, hogy kerek labdára hasonlít a gyomra, úgy telezabálja magát, máskor viszont napokig nem eszik. Olykor igen óvatos, finomkodó, csak egyféle táplálékhalat (rendszerint küszt) evő, máskor 4-5 féle táplálékhalat is kiöklendezik. Csak látszólag lassú, ha akar, nagyon is gyors ragadozó. Erre igen jó példa volt, amikor egy kifolyóban balinólommal (szabályosan, szájba) kettőt fogtak egymás után a szemem láttára, míg a lassú wobblerek aznap teljesen eredménytelenek maradtak.

Felejthetetlen érzés visszaengedni
Felejthetetlen érzés visszaengedni

A harcsáról számos dolgot állíthatunk, könyv terjedelemben lehet írni a szokásairól, de mint mondtam, a kivételek nélkül egyik sem lesz igazán helytálló. Érzésem szerint talán épp a „kivételek hala” jelző illene rá, akire egyszerre igaz és hamis az összes szabályszerűség.
Szokásaitól és helyétől valamivel biztosabban lehet beszélni a horgászatáról, már ami a felszerelést és a módszert illeti, azonban a bevált csalik megint csak hagynak néhány kérdőjelet a pecások fejében. Ezekkel a felszerelésbeli sajátosságokkal és reményeim szerint a kérdőjelek számának csökkentésével folytatjuk a következő részben…

Szöveg: Gégény Viktor
Fotók: Prókay István és a szerző

Szólj hozzá:
abuhilo#1 2015. 07. 11., 18:04Kössz a tippet! Próbálkozok.
zseni#2 2015. 07. 10., 13:03Én wobit, határozott indítás után lassan húzom, de gumizásnál néha rendesen megsúlyozva gyorsan. Egyik barátom ezzel a technikával, időnként nappal nagyon eredményes.
abuhilo#3 2015. 07. 07., 11:50Egyébként milyen tempóban érdemes húzni ezeket? A süllőnek mindent a lehető leglassabban szoktam vontatni, hogy épphogy mozogjon.
abuhilo#4 2015. 07. 07., 11:27De szóval akkor a néma vizet is érdemes dobálni ilyen fölszíniekkel. Akkor még nem adom fel ...
abuhilo#5 2015. 07. 07., 11:25Hali, neptun! A legtöbb süllőt azt én is küszíváson szoktam fogni, de én sokszor nem is dobálok rá, hanem ha oda tudok állni, akkor egy méteres zászlón szoktam leföl húzkodni a wobblert az ívó küszök közt. Így elég sok süllőt szoktam fogni, de harcsát azt sosem sikerült még így. Egyébként azt ilyenkor úszóssal szoktuk kifogni, de nem közvetlen ott, ahol ívnak, hanem mögöttük 5-6 méterre, és mindig ilyen vízközti eresztékkel. Különben a süllő az nem túl ijedős, mikor küszívás van, úgy vettem észre. Olyan is volt, hogy mikor engedtem vissza az egyiket felkapcsolt lámpával a snecik közé, akkor a másik odarabolt közben a kezem mellé. Egyébként neked pontosan milyen típusokkal sikerült eddig kifognod a harcsát küszívás közelében, ha nem titok? Én egyszer nagyon régen fogtam egyet ssr rapalával, de azóta nem sikerült. Már azon is gondolkoztam, hogy amiket süllőre használok wobikat, azok túl nagyok neki :D (10-15 centisekkel szoktam küszíváson süllőzni. Azt vettem észre, hogy ezekre sokkal több rávágás van, mint a hagyományos méretűekre. ).
neptun#6 2015. 07. 07., 10:49Válasz az alap kérdésre, lehet dobálni, ha teljes kuss van akkor is. Már rég megfigyeltem, ha nagy csendben fogok valamit(már ha fogok) az mindig jó hal. Azonban, ha él a víz akkor igazi a peca, bár akkor sem biztos, hogy fogsz. Hányszor előfordult már, hogy úgy körbe buffogták a csónakot, hogy néha majd infarktust kaptam, de képtelen voltam megfogni valamelyiket.
neptun#7 2015. 07. 07., 10:37Abuhilo,
nappal is fogtam csónakból, küszíváson, kövezésen, felszínivel és törtcsőrűvel.
Partról szintén küszről, kb. 1m es zsinóron a lábam alól, de nem csak harit, hanem sücit és fekát. Ekkor törekszem, hogy minél közelebb húzzam a partszélhez és lehetőleg a leglassabban. Ilyenkor, a parttól 5-6m-re csendben lepakolok mindent, csak a bot marad, majd lámpa nélkül osonva megyek a vízszélére, szinte még levegőt sem veszek :-). Amennyiben fényt kell kapcsolni akkor a sötétzöld fényt szűrőt használom vagy több fény szükségekor elmegyek a partszélről.
abuhilo#8 2015. 07. 06., 19:27Ilyet sose tapasztaltam még sajnos. Szokott rabolni egyébként, de mindig nagyon közel a parthoz, 1 méteren belül a szélétől, és nagyon ritkán. De még sose tudtam kifogni. Ha lesben állok rá, akkor soha nem jön oda.
zseje#9 2015. 07. 04., 16:20A tutit nem tudom, de nem egyszer fogtam már "beesőre" rezzenéstelen víztükör esetén is. Ekkor talán a felszíni is eredményes lehetett volna. Vagy mégsem...??? :)
abuhilo#10 2015. 06. 23., 12:20Felszínközeli műcsalikkal éjjel csak akkor van értelme dobálni rá, ha rabol? Vagy a süket vizet is érdemes dobálni ilyenekkel? Valaki mondja meg a tutit!
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
A viza íváskor akár 7 millió ikrát is lerakhat, azonban csak 12-18 éves korában éri el az ivarérettséget. Hossza elérheti a 9 métert, súlya pedig az 1500 kilogrammot. Akár 100 éves koráig is élhet.