Cikk oldal
2009-12-06

Harcsapergetés 2.

Amin múlhat…
Az előző részben egy-egy példában igyekeztem kidomborítani a harcsa szélsőséges, olykor egymással szöges ellentétben álló viselkedési formáit. Mivel rendhagyó volt valamelyest a kezdet, a folytatást is annak szánom; inkább a különféle, kevésbé lerágott csontszerű problémák köré csoportosítva szeretnék haladni. Ezt a részt egy kulcsfontosságú gondolatfonálnak szentelném, nevezetesen, hogy mi az, amin a harcsa megfogása vagy meg nem fogása múlik.

Izgalmas pillanat
Izgalmas pillanat
Hajnali portyán
Hajnali portyán

Ebben közvetlen (bot, orsó, zsinór, stb.) és közvetett (kapás előidézése, halak megtalálása) dolgok egyaránt közrejátszhatnak. Az utóbbiakról érintőlegesen már beszéltünk, minthogy a harcsa fellelése nagyban függ a táplálkozásától, a nap- és az évszak stádiumától, illetve az időjárás körülményeitől.
Az alábbiakban a közvetlen elemeket, a harcsás pergető felszerelés egyes részeit és azok összhangját tenném nagyító alá.

Híd a Pón
Híd a Pón
Meddig lesz álomvíz?
Meddig lesz álomvíz?

A harcsapergető bot

Ebben a részben nem arra szeretnék kitérni, hogy milyenek a jó harcsapergető bot paraméterei, mivel ez inkább módszer kérdése, inkább a rövid bot - hosszú bot előnyeit és hátrányait járnám körbe.

Sokan horgásznak nagyon eredményesen háromméteres bottal, és sokan esküsznek a rövid pálcák előnyére. Az általam jól ismert harcsapergetők zömében három méteres bottal dolgoztak (csónakból!) a Pó folyón, és nagyon jól fogtak, ráadásul hihetetlen méretű halakat (több, mázsán felüliről tudok…). Ugyanakkor már az első, nagy pergetők között is volt, aki 2.10-es bottal horgászott, és rendszeresen lefogta csónaktársát.

30 grammos bottal
30 grammos bottal
11-es portréja
11-es portréja

Hogy milyen típusú bottal leszünk eredményesebbek, az láthatóan nem egyértelműen a bothossztól függ. Míg a rövid előnye tömegében és finomságában van, a hosszabbal a távolabbi dobások könnyebbek és pontosabbak (sokszor az igazán nagy harcsa nem várja be a teljesen halk csónakot sem). Mindemellett, jó tudni, hogy egy háromméteres bottal orsóhasználat nélkül is tudunk öt méterre horgászni a csónaktól…

Harcsás füzek
Harcsás füzek
...és ajándékuk
...és ajándékuk

A bot hosszával szemben keménységén már kevesebb múlik. Itt az érzékeny spicc a lényeg, hogy közeli dobásoknál is pontosak lehessünk, illetve megfelelően érkezzen vízre a műcsali. A gerinc erőssége, a hal megakasztása után következő felkeményedés már előny. Sokan egyértelműen kőkemény botokkal horgásznak, hiszen a harcsa szájában és környékén a horog kiszakadásától nem kell félnünk. Hatalmas erő kell akár egyetlen horogág kiszakításához akkor is, ha csak pár milliméteres szövetet fog át. Annál inkább múlhat halunk egy puha bot kevésbé hatékony bevágásán, ugyanis a kefefogazat meglehetősen széles (közel kétujjnyi) már egy tízkilós harcsa esetében is.

Széles kefefogsor
Széles kefefogsor
Ilyenkor törik el a legtöbb bot
Ilyenkor törik el a legtöbb bot

Ugyanez mondható el a bevágás erősségéről. A kritikus, kefefogsorba való akadás miatt nincs túl nagy bevágás, túl kicsi viszont igen. Ismerek több horgászt, aki harcsánál esküszik a több behúzásra. Ezt nem teljesen osztom, de tény, hogy a megfelelő beakasztásra illik ügyelni, még akkor is, ha olykor a harcsa erőteljes rávágása helyettünk teszi ezt meg.

Fontos tulajdonsága még a botnak az emelőerő, amit nem szokás megadni, csak bottörős tesztek során derül ki olykor. Egy kapitális harcsát illik 2-5 kiló között szinte állandóan terhelni, és ezt a botnak bírnia kell. Igaz, itt a hátsó, nyéltaghoz közeli harmad teherbírásáról beszélünk, nem pedig a levegőbe emelt súlyról.

Ideális kifolyó
Ideális kifolyó
Harcsás hely a Sajón
Harcsás hely a Sajón

A harcsázó orsó

Az orsón ritkán múlnak halak, hacsak nem óriási a kontraszt az optimális és a használt eszköz között. Az mégis igaz, hogy nincs még egy olyan hal, ami ennyire igénybe venné az orsónkat, hiszen egyszerre szembesülünk egy megállíthatatlan, statikus és dinamikus erővel.
Megállíthatatlan azért, mert egy igazán nagy (50+) harcsa első húzását nem lehet pergetésre alkalmas eszközzel megfékezni. Ott valami enged, hiszen súlyos tíz kilókban mérhető a hirtelen fellépő erő. A statikusságot a tömegénél fogva viszonylag nagy tehetetlenség eredményezi, míg a dinamikusságot a fárasztás bármely szakaszában képes bemutatni egy nem kellően kifáradt harcsa.

Twin Power, 0.25-össel
Twin Power, 0.25-össel
Másik dobján kb. 0.35-ös
Másik dobján kb. 0.35-ös

Mindezek miatt, ha komolyan harcsázunk, orsónknak fém hajtókarral, erős áttéttel, masszív rotorral és stabil, nagy erőkifejtésre alkalmas fékkel rendelkezőnek kell lennie. A rotor egy külön probléma, hiszen nagy fékhatás mellett, majdhogynem befékezett dob esetén a görgőt az erőhatás szinte ráhajtja a dob peremére, ami szélsőséges esetben akár be is fékeződhet ez által. Nagyobb baj, hogy a nem megfelelő anyagú rotor ekkora hajlástól el is törhet. Mindez valóban nagy erőknél, vastag fonott alkalmazása esetén történhet meg.

Zsinórok

Manapság már nem kérdés, hogy fonott zsinór nélkül kár is elindulni harcsára pergetni. Lehet hazardírozni, csak nem érdemes. Egyrészt a bevágás hatékonysága, másrészt a vastagsághoz viszonyított teherbírás indokolja a multifil zsinórt.

Persze, itt is kellően megoszlik a tábor, hogy a zsinórvastagság akkor mennyi is legyen? Legbeváltabb a 32-36-os fonottak használata, ha jó eséllyel számíthatunk kapitális harcsára (pl. Pó, Ebro). Ha jellemzően 5-10 kg közöttiekre horgászunk, a nagyja pedig 30 kiló közelében várható, finomabb, kényelmesebb (majdhogynem süllőző) szerelékkel is tud egy profi horgász érvényesülni. Azonban tudni kell, hogy az akadók és a véletlen szerencsével beugró igazán nagy példányok miatt folyamatosan kockáztat, aki 20-25-ös fonottal dobál.

Hajnali Goro
Hajnali Goro
Fáradtan, hazafelé
Fáradtan, hazafelé

Azt vallom, hogy zsinór kérdésében illik kissé fölé kalibrálni a felszerelést, legfeljebb nem tudunk akkorát dobni vele. Erre szokták válaszképpen adni (még gyakorlott pergetők is), hogy „ugyan minek a túl erős fonott, bottal már egy húszas sem téphető be, ettől nagyobb erőt meg fárasztáskor úgysem fejtünk ki!”
Merő tévedés. A zsinór „túlméretezésével” éppen az előbb említett, véletlenül beugró nagy harcsa megfogási esélyeit növeljük, még relatíve gyenge bot esetén is. Mindez főként fárasztási technika kérdése. Az igen nagy hal megfékezését éppúgy, mint megemelését, nem a bot közepével (netán spiccével) kell végezni, hanem a nyéltaghoz közel eső, legerősebb résszel és főként magával a zsinórral.

Húzna, de tartom
Húzna, de tartom
Emelem
Emelem
Nem hagyom pihenni
Nem hagyom pihenni

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a harcsa húzását nem akarjuk bottal megállítani, nem testelünk bele, hanem irányába engedjük a spiccet (még egyszer mondom: ez nagyon nagy erőknél, túlméretes halaknál igaz). Az erő nagyon nagy százaléka a keverőgyűrű és a nyéltag (botvég) között lép fel ilyenkor. Az egyébként is erősre állított féket segítem azzal, hogy a bal kezem hüvelykujjával ráfogok a dob szoknyájára, akár teljesen megállítva azt. Mindeközben nagyon figyelem a harcsa viselkedését, hirtelen mozdulatait, ennek függvényében engedek az ujj általi fékezésen (ezzel a technikával a korábbi cikkemben látott 60 kilós harcsát 15 perc alatt fárasztottam ki).

Kapcsok, kulcskarikák

Erről a kérdésről viszonylag röviden lehet szólni: a kapcsok használatát lehetőség szerint kerülni kell. Minden, harcsázásra szánt műcsalit not-a-knot csatlakozóval javaslom feltenni, és ezekből is a legerősebb kivitelűeket érdemes választani. Kisméretű csalik esetében sajnos kompromisszumot kell kötni, de ez, mint látni fogjuk, nem csak a kapocs, hanem a horog kérdésében is igaz.

Kapcsok
Kapcsok
Kulcskarikák
Kulcskarikák

A műcsali rögzítésének kérdése még szervesen kapcsolódik a zsinór témakörhöz is, hiszen a fonottat (megint csak kapitális harcsák esetén) célszerű megvarrni. Ez annyit jelent, hogy az utolsó 40-50 centit egy varrótű segítségével, 3-5 centis öltésekkel, önmagán keresztül kell vezetni, majd az utolsó öltéseket pillanatragasztóval fixálni.
Az elején keletkezett hurok már könnyen csatlakoztatható egy not-a-knot kapocshoz, a zsinór pedig kötés nélküli szakítóerővel bír.

Sokan az olválisra esküsznek
Sokan az olválisra esküsznek
Ezekről a következő részben
Ezekről a következő részben

A kulcskarika-kérdést kétféleképpen lehet megközelíteni; vagy „tutira” megyünk, és a karikákat egybeforrasztjuk, vagy a lehető legerősebbet, de még nem túl nehezet választjuk ki a műcsalinkhoz. Részemről hazai vizeken az utóbbi, míg a Pó folyós harcsázásoknál az előbbit alkalmazom.

Hangulat
Hangulat

Ha a fentebb leírtak figyelembe vételével állítjuk össze felszerelésünket, jó eséllyel indulhatunk a harcsák ellen, azonban még így is érhetnek meglepetések. Azon túl pedig, hogy a felszerelés egyes elemein sok minden áll vagy bukik, az adott műcsali horgain és mozgásán múlik talán a legtöbb, hogy rávág-e, és ha igen, rajta marad-e harcsa barátunk…
Erről lesz szó a következő fejezetben.

Szöveg: Gégény Viktor
Fotók: Prókay István és a szerző

Szólj hozzá:
lumpenspinner#1 2015. 03. 04., 19:10Szia Dobai!

Mivel Vili csak egy kis reklám miatt kukkantott be ide,engedd meg,hogy én válaszoljak.:) Úgy nézem,ez egy duel short tail long cast.:) Az,hogy shallow-e,vagy medium,azt meg nem mondom innen.:)

Üdv.:ls
dobai#2 2015. 03. 04., 12:24Szia Vili! Milyen csali látható a vidiben?
flyfish#3 2015. 03. 04., 10:38http://youtu.be/CW_Fm0MGjjc?list=UUBYP5SNBNpwDWyFG5ZaI-4w
Retroska#4 2014. 02. 28., 08:48bobo ezeknek az árából vegyél 5 firefox orsót!!!
bobo77#5 2014. 02. 28., 07:01Sziasztok !

Kíváncsi vagyok a véleményetekre !

Harcsázáshoz fenekezéshez és kuttyogatáshoz szeretnék orsót venni !
A ryobi arctica 8000 és a Penn Spinfisher SSV 6500 közül melyiket vegyem ?
Várom a véleményeteket !
Köszi előre is !
lucius3#6 2013. 10. 15., 21:03http://www.hir24.hu/belfold/2013/10/15/110-kilos-halszornyet -fogtak-tiszacsegen/~~fokusz
Voter#7 2013. 08. 05., 21:08PENN-t.
vogonok#8 2013. 08. 05., 15:42Sziasztok,
azt olvastam, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy harcsázó pergetőorsónak, már csak abban szeretnék segítséget kapni, hogy milyen márkát keressek?
solyi#9 2009. 12. 19., 19:45Elnézést kérek azoktól a horgásztársaktól akiket megbántottam előbbi hozzászólásommal. Nem egészen így gondoltam.Mégegyszer elnézést.
solyi#10 2009. 12. 12., 18:53Az Attis72 nagyon jól beszél.A ....öm tele van a különböző külföldi show műsorokkal.Itt itt kell horgásznunk.itt kell megteremtenünk a 80-as évek halbőségét.A horgászok nem 6 tagú csűrhe.Nagyon kéne egy kemény érdekképviselet!
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Mivel a halak szájában nyelv helyett csak egy nyelvcsonk található, csak nagyon kevés ízlelőbimbó helyezkedik el. Ezzel szemben bizonyos halfajoknál az ízek észlelésére a bajuszszálakon található számos receptor felel. Ilyen például a ponty is, melynek bajuszszálai mellett a hasán is találhatók ízlelőbimbók. A legtöbb hal így a ponty is, különbséget tud tenni a sós, édes, savanyú és keserű ízek között.