A domolykó horgászata számos különféle lehetőséget kínál a pergető pecás számára. Partról és csónakból egyaránt működnek a cserkelő technikák, de legeredményesebbek talán épp gázlóruhában a vízben állva lehetünk. A parti, a csónakos és a gázlós horgászat előnyeit-hátrányait mutatnám be az alábbiakban röviden, azt követően pedig a domolykózás ütőkártyái, a konkrét technikák, színek és kulcsingerek következnek.

Domolykó csemege

Nem csak léggyel lehet…

Csónakos peca

Ez a legritkábban művelt domolykózási forma, hiszen kevés olyan vizünk van, ahol indokolt lenne a csónak használata. Ugyanakkor, bizonyos részeken más lehetőség nem is kínálkozik domolykózásra, mint ez a módozat. A nagyobb vagy mélyebb folyószakaszok (Tisza, Bodrog) felső, bokorsávval szegélyezett partszakaszai adnak erre a pergetési formára lehetőséget.

A metódus nagyjából a „partdobálós” harcsázásra hajaz. Pár méterre (8-20) a partszegélytől, csorgó csónakból (a gyakorlottabbaknak esetleg kenuból) célszerű dobálni a szegélyzónát. A bokrok mellett egészen nagyméretű domolykókra is találhatunk, hiszen ezek a vizek kinevelik a kapitális méretű halakat, amelyek itt sokkal kevésbé veszélyeztetettek (padmalyozás, bokorhálózás, stb.), mint a kis folyókon, patakokon élő társaik.

A módszer nehézsége, hogy egy-egy szakaszt nincs elég idő tüzetesen végig horgászni, így sok halat kihagyhatunk. A másik, hogy a csónakban rendkívül zajtalanul, hullámkeltés nélkül kell lennünk, hogy az igazán óvatos, nagyobb halak is bevárjanak bennünket.

A Sajó felső szakasza

Megrekedt fatörzs

Parti pergetés

Ha nagyon vegyes vízmélységű szakaszon műveljük a domolykózást, netán nincs gázlóruhánk, marad a partról történő pergetés. Viszont ez is lehet rendkívül eredményes, mivel így a lehető legészrevétlenebbek maradhatunk a domik számára. Ehhez a stílushoz indokolt a korábban már említett terepszínű avagy a környezetbe illő öltözet, és persze a legóvatosabb mozgás, ami egyben a domolykózás alapfeltétele is.

A legnagyobb biztonsággal művelhetjük éjszaka, de erősen sodrós részeken is ez a jó választás. Érdemes így próbálkozni, ha kifejezetten a sodrásban vagy a mederben, a (kisebb) folyó közepe táján sejtjük a domikat.

A módszer hátránya, hogy sok hely megdobhatatlan marad számunkra, és saját oldalunk nem igazán lehet a célzóna, egyrészt a takarásból történő horgászat, másrészt a húzásirány miatt – erről bővebben az alábbiakban.

Gázló az Ipolyon

Az ipolytölgyesi gát alatt

Gázlós horgászat

A zátonyokkal taglalt kisebb folyók (pl. a Sajó) mély szakaszain előny lehetne egy vízi jármű, azonban itt a csónak vízre tétele, a szakaszok hektikus változása és a folyó veszélyessége miatt inkább kerülendő az efféle horgászat. Különösen, mert a folyó más szakaszain bőven kínál gázolva is jól pergethető részeket.

A gázlós horgászathoz célszerű beszereznünk melles- vagy combcsizmát. Igaz, a nyári hónapokban egy erősebb „búvár” cipőben is kellemesen pecázhatunk – egy darabig. Talán nem is hinnénk, de a késő délután és az alkony órái (amelyek egyébként a legjobb domolykózó idők) nem eléggé fűtenek ahhoz, hogy a 20-25 fokos vizet ne érezzük hidegnek. Sőt, lehet, hogy nem érezzük, de észrevétlenül áthűlhetünk a többórás, belefeledkezett horgászat során, melynek eredményeként az immunrendszert kellőképpen legyengíthetjük. Ez pedig számos baj forrása lehet a későbbiekben, melyből nem a megfázás a legnagyobb gond…

Gyökeres part a Sajón

Haltartó hely

Másik, nem kevésbé veszélyes része a gázlós keresgélésnek a megmerülés. És még szerencsénk is van, ha ennyivel megússzuk – olykor szó szerint. A folyók medre egyedileg változó, nem kevésszer alattomos. Combos mélységből (ahol már éppen nem látszik a fenékzóna) képes akár többméteres mélységbe zuhanni a meder. Néhol ezek a törések a víz alatt is alámosottak, párkányszerűen várják az elővigyázatlan horgászt.
Többéves gázlós tapasztalattal a hátam mögött mondom, sokkal nagyobb a veszély, mint azt elsőre gondolnánk, így nem lehetünk eléggé elővigyázatosak! Lehetőleg óvatosan, kis léptékkel, lábbal (vagy gázlóbottal) előre tapogatva haladjunk a mederben! Mindig legyen nálunk polárszemüveg, ezzel nem csak a halat látjuk jobban a vízben, de a mederalakulatokat is. Nagyon fontos, ha kezdők vagyunk a folyó megismerésében, sose tegyük azt egyedül, kérjük az első időkben tapasztalt, vízen (és vízben) sokat járt horgásztársunk kíséretét, és fogadjuk meg tanácsait.

Az Olt domolykós része

Nagy kövek – nagy domik

A kellő elővigyázatosság mellett viszont a legeredményesebb, leginkább természet- és vízközeli pecában lehet részünk, ami a legnagyobb horgászélmények között van – még hal nélkül is. A haltalan horgászatok viszont igen ritkák, mivel a 20-40 méter szélességű vizek közepén haladó horgász mindkét partot nagyszerűen be tudja horgászni. Önmaga választhatja meg, hogy mely részeken időz el tovább, mit, milyen sorrendben és technikával horgászik meg.

Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a gázlós horgászathoz maximum 1,2 méteres mélységű szakaszt javaslok, de biztonsággal és kényelmesen a combos vizek pergethetők leginkább, természetesen csak mérsékelt sodrás mellett.

A Kis-Bódva régen

A Szinva Miskolc szívében

A nyílt víz horgászata

Az egyes horgászstílusok után nézzük meg, milyen technikák jöhetnek szóba a domolykó horgászatánál. Szerencsésnek tartom két fő részre, „nyílt vízi” és parti zónára vetítve elemezni az egyes technikákat, mivel ezekben túl nagy átfedés nem tapasztalható: a parti sávban keresgélő és a mederben vadászó domolykó viselkedése, táplálkozási metódusa szinte teljesen eltérő lehet.

Kezdjük is mindjárt a kevésbé eredményes, figyelmen kívül mégsem hagyható nyílt vízzel, ami alatt a parti zónán kívül eső területeket értem.
Jellegükben ezek áramló vagy erősen sodró szakaszok, esetleg örvényes részek, visszaforgók. Itt a domolykók fő táplálékát a halivadékok képezik, ezért olyan wobblerekkel, villantókkal érdemes kezdeni, amelyek jobbára utánozzák ezt a táplálékforrást.

Füves Sajó-part

Tele a part hernyóval

Mivel ilyen esetekben általában partról horgászom, a műcsali húzásirányát úgy választom meg, hogy az a sodrásra 60-75 fokos szöget zár be. Ehhez közel merőlegest, gyorsabb víz esetén ettől is „meredekebbet” kell dobni, hogy a bevontatáskor a wobbler a megfelelő szögben álljon, amikor eléri a kellő merülési mélységet.

Tegyük fel, hogy a parttól 10-15 méterre, a fősodorban tartózkodnak a domolykók. Ha tehetem, föléjük állok pár méterrel, így a halak tőlem befelé és lefelé találhatók. A sodrásra merőlegesen bedobott wobblert feszes damilon hagyom a megfelelő mélységbe süllyedni (úszó wobblernél gyorsan betekerem, hogy elérje a kívánt mélységet), ekkorra a csali már 20-30 fokkal lefelé áll a dobás eredeti irányához képest, tehát nagyjából 60-75 fokot zár be a sodrás irányával a damilom. A bevontatást megkezdem, miközben a csali oldalirányú sebessége egyre csökken, a veretése pedig egyre nő, épp, ahogyan a húzós vízbe érő kishal sebessége lelassul, frekvenciája pedig felerősödik – tökéletes célpontot adva a ragadozók számára.

Novemberi domi

…és kiló feletti társa

Ezekben a pillanatokban várható a kapás, de előfordul, hogy ilyenkor csak „rááll” a domi a kiszemelt áldozatra. A bevontatás dominál közepesen gyors vagy lassú, semmiképp sem „balinszerű” – noha a domi tud nagyon gyors is lenni. A teljesen egyenletes behúzás itt sem vezet nagy sikerre, annál inkább eredményes lehet az időnkénti, pillanatra történő megállítás. Ha egészen pontos szeretnék lenni, ez a megállítás inkább csak megtorpantás; egyetlen gondolatra megáll a csali, majd abban az ütemben újra is indul. Mintha menet közben ellenőrizni akarnánk, hogy a visszaforgás-gátló be van-e kapcsolva: és mivel a hajtókar nem mozdul hátra, már mehet is tovább előre – ekkor jön a rávágás, már, hogyha mögötte volt a domolykó…

Jók a szakadt partok

Kavicságy

Olykor a teljes megállítás is jó lehet, erre tiszta vízben számos példát láttam. Ha azt vesszük észre, hogy a domolykó szinte a csalihoz ragadva jön (néha szinte tolja az orrával, érezni, ahogy kihagy egy-két ütemet a csali) – hirtelen állítsuk meg a csalit, és sok esetben tapasztalni fogjuk, hogy a domi, ami akár tíz méteren át követte a wobblert, egyszerűen bekapja azt. Nem sok haltól láttam ilyen magatartást, látványnak sem mindennapi. Sokszor olyan finoman „fut rá” a műcsalira a domi, hogy ezt a boton nem is érezzük, máskor viszont durva rávágást kapunk – ez már teljesen étvágyfüggő.

Ritkán, főként télen, mélyebb vizek horgászatánál sikeres lehet a „mínuszos dobás”, fölfelé a sodráson. Innen aztán finom belehúzásokkal, pöccintésekkel, szinte a víz sodrásával szedjük vissza a damilt. Ezt a technikát kombinálhatjuk a 75 fokos behúzással, a váltáskor sok szép kapásra lehet számítani.

Rejtőzködés tavasszal

Domi a Bodrogból

A parti sáv

Az egyik legfontosabb dolog a domolykó pergetésnél a parti zóna horgászata. Erre a legmegfelelőbb, ha a gázlós megközelítést választjuk, a korábban leírtak szerint.
Az első és önmagában is eredményes technika, ha megtanuljuk szépen dobni a partszegély menti 10-50 centis sávot. Ha ezt nagy biztonsággal dobjuk, szinte biztos a siker. Sok gyakorlással és megfelelő felszereléssel elérhető, hogy a parti növényzetet „megborotváljuk” a műcsalival – szó szerint érintjük a víz fölé hajló fűszálakat (parti szedresnél ezt érdemes nem kockáztatni). A kezdeti időkben „alulról” közelítsük a határt: inkább tíz rövidebb dobás a kelleténél, mint egy hosszabb, mivel az a domik megzavarásával, rosszabb esetben a műcsali elvesztésével érhet véget.

Zsombékok

Kavicspad, mögötte domikkal

Ez a kicentizős technika a vízre érést követően gondolatnyi szünettel indul – sokszor már ekkor bekövetkezhet a kapás –, de indíthatjuk 50-60 centis megugrasztással is a műcsalit, melynek végén lassíthatunk vagy teljesen megállhatunk – és bevághatunk a jelentkező kapásra, ha mindent jól csináltunk.

A kombinációs technika

Az évek alatt legeredményesebb domis technikám épp az előbb említettek kombinációját használja fel. Megfigyeltem, hogy egyes domik a beesőt, míg mások a megugrasztott csalit részesítették előnyben. Előre azonban ezt nyilván nem lehetett tudni, illetve attól is függött a dolog, hogy a beeső műcsalihoz milyen közel volt domolykó. Kecske-káposzta alapon meg kellett találni a kritikus arányt a kétféle felkínálási mód között, mivel szerencsére nem zárták ki egymást.

Alámosott part

A sávos-szitakötő gyakori

Végül a következő metódust alakítottam ki: a partszegély szélét célozva, a műcsalit finom csettenéssel igyekeztem vízre tenni, majd körülbelül fél-egy másodpercet vártam. A beesőre érkező kapások ezalatt vagy megtörténtek, vagy sem, ekkor viszont indíthattam tovább 40-60 centis megugrasztással a wobblert, mivel még nem vált túl gyanússá a domik számára az álló csali. A megugró műcsali másodjára is hatott a domolykó-reflexekre, ekkor általában a tolóhullám is látszott, ahogy rámozdult a hal. A megugrasztást követő stopnál a kapások mintegy 70%-a megtörtént. Ha még ekkor sem volt esemény, de a tolóhullám megjelent, a 75 fokos-megtorpantós bevontatást még mindig volt lehetőségem megpróbálni.

E technika igen nagy előnye, hogy többféleképpen hat a kulcsingerekre, és egy behúzásban több ponton is lehetőséget ad a dominak a támadásra.

Felszíni technikák

A domolykó – felszíni táplálkozása miatt – jól fogható még kisméretű (3-5 cm) popperekkel, főként a szélvizekben. A technikája nem különösebben nehéz; a felszínen vergődő, bukdácsoló rovart kell utánozni egy-egy belerántással, de a békaszerűen vezetve (és ilyen rajzolattal) is fogós a nagyobb példányokra. Mivel a felszíni kapás a víz alá behúzott műcsalikra érkezőkkel szemben vehemensebb, illik levenni a hármashorogkat, és legalább kettes, de még inkább egyes, szakállnélküli (vagy lenyomott szakállú) horogra cserélni.

Csak egy lépés a legyezés

A domi igazi sporthal

A rovarokat utánzó wobblerek használatánál nagy dilemma, hogy a vízre esést követően, a felemelkedő halnak belepöccintsünk-e a műcsaliba vagy sem? Ha nem tesszük, lehet, hogy elmarad a rávágás, de ha belemozdítunk, elképzelhető, hogy attól fog megriadni a hal. Mivel mindkét esetet láttam már előfordulni, azt javaslom, mindig az adott alkalomhoz viszonyítsunk. Eleinte semmiképp ne mozdítsuk meg, hagyjuk teljesen rezzenéstelenül a műrovart. Ha erre a gyenge kapás többször megismétlődne aznap, próbáljuk „életre kelteni” az utánzatunkat. Én a gyakorlatban a felemelkedő hal sebességéből igyekszem eldönteni, hogy a csaliba belehúzzak vagy sem, azonban erre alapozni a horgászatot csak gyakorlottabb domizóknak javaslom.

Rovarszerű wobblerekkel (innen már csak egy lépés a műlegyezés) már csak a „dead drift” (felszínen mozdulatlanul úszó) technikát alkalmazom, illetve beesőre várom a kapást.
A víz alá behúzott rovarszerűségekkel szkeptikus vagyok, noha tény, lehet így is fogni domolykót. Véleményem szerint itt két dolog érvényesülhet: egyrészt kishalnak nézheti rovarformája ellenére a domi a csalinkat, másrészt előidézheti a rovarszerű külső is a reflexszerű kapást: hogy végül is melyik hat, arról, azt hiszem, már a domolykókat kellene megkérdezni…

Kulcsingerek

A legtöbb halnál megfigyelhető, hogy bizonyos színek, formák, mozgások támadási reflexet váltanak ki. A dominál ez különösen igaz, gondoljunk akár csak a beesőre érkező, felszíni kapásokra vagy a korábban említett megtorpantós technikára. De ez utóbbinak az ellenkezője is bizonyítja támadás kiváltásának fontosságát. Ha egy partszegélyre küldött dobás után végig egyenletes bevontatást választunk, könnyen elérhetjük, hogy „lehúzzuk a domit a fűről” – ahogy szoktuk mondani. Végig követi a hal a csalinkat, de mivel nem kapott támadási pontot, ahol érdemes (és hatékony) lett volna ugrani a csaliért, marad a kíváncsiság. Nem volt, ami kiváltsa a támadási reflexet – feltéve, hogy nincsenek épp a ’megeszek mindent’ stádiumban a domik…

Égerlombok alatt

Zúgó a Bódván

Nagyon fontos kulcsinger a domi esetében a szín és a forma is. Ez utóbbinál a táplálkozási berögzülésből adódóan a bogár- és szöcskeszerű csalik (lábak, realisztikus rajzolat) épp ezek alapján hatnak. Talán még ettől is jobban dominál a szín kérdése. Két fő spektrum játszik döntő szerepet a domolykózásban, ez pedig a fekete (már ha színnek tekintjük) és a (sáfrány)sárga, kiegészítő-kontrasztolóként (a teljesen fekete színű wobbler nagyon fogós, ugyanakkor a teljesen sárga könnyen kapás nélkül marad).
Kijelenthető az is, hogy kevés kivételtől eltekintve a sötét színtónus fontos kulcs a domolykó pergetésében. Nem véletlen, hogy számomra is a legeredményesebbnek a Rapalák G (gold) színkódja és a saját festésű (fekete, fekete-ezüst) műcsalik váltak be.

Hogyan szelektáljunk?

Véleményem szerint célzottan nagy domolykókra pergetni elsősorban nem a műcsali méretének növelésével lehet (mint pl. csukánál, süllőnél), hanem a megfelelő hely kiválasztásával. A nagyobb példányok rendszerint kiszorítják a számukra ideális helyről a kisebb egyedeket. Előszeretettel tartózkodnak a kicsiktől bentebb, a medertöréseken és a tereptárgyak által megtört elvágó víz határán. Mivel táplálékuk zömében kishal, 3-5 centis Floating és CD Rapalákkal érdemes kísérletezni, hozzátéve, hogy itt már a kishalszínek (S, G, MU, MN, MD) sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak. Mindemellett még fontosabb tény, hogy a kapitális domolykók előszeretettel táplálkoznak éjjel a felszínről, egérre, békára, kishalra vadászva.

Egyik kedvenc pergetős helyem a Sajón

Lehetne még folytatni a domolykó horgászatáról szóló sorozatunkat, és a nem túl távoli jövőben tervezem is egy téli domolykós írás és egy videós anyag elkészítését, ez utóbbit nem titkoltan gyakorlati bemutató célzattal. Viszont addig is remélem, hogy a nyár csapadékban bő arca mellett nemsokára az igazit is megmutatja, amikor is visszaáll a nyári vízszint, és végre a gyakorlatban is görbülhetnek majd a domolykós pálcák…

Szólj hozzá:

Mehet