Aktuális
1985 kontra 2008
Anno és most Milyen címet is adhatnék az írásnak? Mindig nagy dilemma. Figyelemfelkeltő legyen, címében hordozza az írás lényegi elemeit, stb.
Jelen soraim témájául egy koros és egy idei évi pergető kombó tesztelését választottam. Nem is igazán teszt, hanem egyfajta összehasonlítás, milyen lehetett anno és milyen most? 
Egy vasárnap Tiszaalpáron
Alpári helyzetjelentés Éppen a Kis-Balatonon fotóztam a Kányavári sziget csodálatos természeti értékeit miközben egy oda nem illő, a jelen kor nagy találmányának is nevezhető, mobiltelefonok világában ismert és „nagyra becsült” SMS érkezett. Az a bolond, aki ide is magával viszi a telefonját – gondoltam.
Csukalesen Bugyiban
Álmodtam egy világot magamnak Balinvadászatom alkalmával igéretett tettem, hogy a közeljövőben ismét meglátogatom
azt a Bugyi határában fekvő bányatavat, ahol korábban olyan szép élményekkel gazdagodtam. Erre az alkalomra az elmúlt hét végéig kellett várnom.
Balinvadászat Bugyiban
Feloldott tilalom Május. A természet kibontakozásának, a termékenységnek a hónapja. Végre felszabadultak horgászvizeink a tilalom alól, ismét eljött az idő, hogy megkíséreljem horogra csalni hazánk egyik legvérmesebb ragadozó halát, az őnt.
Áprilisi harcsák Laci bácsival
Keleti kalandozások
Hajnal háromkor csörgött a telefonom. Nem hívtak, csak masinám ébresztett. Már korábban elterveztem, hogy ma a Keleti-főcsatornán pergetünk édesapámmal. Pocsékul aludtam, de tudtam előre a másnapom szép lesz. Sajnos nem volt időm este összekészíteni a felszerelést, így ezt hajnalban kellett megtennem. Mondanom sem kell, mindenkit felzörögtem…
 
Őnsztori
Balatoni élmények I.
Már az év első napjaiban megpróbáltam olcsó, de mégis hangulatos szállást keresni a Balaton partján. Január végén derült ki, hogy tudnak ugyan szabad helyet biztosítani Balatonkenesén, de csak február végére. Elsősorban pihenni készültünk, lezárni a tavalyi évet és erőt meríteni az újhoz.
Egy meleg nyári napon. A Dunán. A gödi kövezésen...
Dunai élmények I.
Így télvíz idején, amikor folyóink nagy része árad, tavaink jégtakarója olvadásnak indult, hova is mehetnénk horgászni? Nyilván sokunkban felmerült már ez a kérdés. Én is folyamatosan csak ezen elmélkedem, de rá kell jönnöm, hogy vannak olyan időszakok melyek arra késztetik a horgászt, hogy otthon maradjon. 

 
Kiemelt termékek
Shimano Catana AX merítőszák fej
Shimano Catana AX merítőszák fej
Eredeti ár: 4490 Ft   (52x42cm)
Akciós ár: 1990 Ft

Hasonlóan a Beast Master konstrukcióhoz, ez a szákfej is finom poliészterhálóval van ellátva, így ultrakönnyű, ideális match horgászatnál...
Energo Team ROD POD ULTRA 2912
Energo Team ROD POD ULTRA 2912
Eredeti ár: 19700 Ft
Akciós ár: 8990 Ft

A csúcskategóriás rod pod-ok közé tartozik ez a multi-pozíciós, állítható rendszerű, megbízható bottartó. Az összesen 4 bot használatát lehetővé tevő buzz bar-on a bottartó fejek tetszés szerint állíthatóak. A botok dőlésszögét egy mozdulattal beállíthatjuk, és pillanatok alatt rögzíthetjük. A teleszkópos lábak ( 38-67cm) és keresztrúd (120-160cm), az állítható dőlésszög...
Ecofish sátor
Ecofish sátor
Eredeti ár: 42.680 Ft
Akciós ár: 25.860 Ft

- tökéletes védelem az eső ellen
- stabil fém cölöpök
- erős üvegszálas keret, tartós kivitel
- vízálló varratok, 5000mm HH
- könnyű szerelhetőség
- 232x290x130 (sz/h/m)
A hang a vízben 1400-1500 métert tesz meg másodpercenként.