Már az év első napjaiban megpróbáltam olcsó, de mégis hangulatos szállást keresni a Balaton partján. Január végén derült ki, hogy tudnak ugyan szabad helyet biztosítani Balatonkenesén, de csak február végére. Elsősorban pihenni készültünk, lezárni a tavalyi évet és erőt meríteni az újhoz. Terveim szerint azért egy napot - vagy csak felet - horgászattal szerettem volna eltölteni. Lékpecára készültem, de még indulásunk előtt kiderült, nincs jég a magyar tengeren. Teljesen kiolvadt - a február elején beköszöntött – a melegebb napoknak köszönhetően. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Még nem lékeztem soha a Balatonon, viszont egy jó kis pergetés tényleg kecsegtetőnek tűnt. Tavaly szeptemberben jártam ott utoljára, akkor szép és eredményes napokat jegyezhettem fel a naplómba.
Ennek tudatában - utazótáskáink mellé - kis helyigényű felszerelést készítettem elő, ami egy Fenwick Iron Hawk 1,80-as botból, egy Shimano Stradic 2500 FA orsóból, meg egy kazal apró műcsaliból áll.

Stradic 2500

Fenwick Iron Hawk

Az apróságok

Egy hideg szerdai nap reggelén indultunk. Az autópálya egyszerűsítette a helyzetet, alig egy óra alatt Kenesén voltunk. Így, az év elején mintha kihaltak volna a balaton parti települések. Az utakon szinte megszűnt a forgalom, gyalogossal is ritkán lehet találkozni. Végre igazi nyugalomra számíthattunk.
Megérkeztünk a szállodába, ahol kipakolás után megebédeltünk. Kaja után a gyerek alszik, az anyja újságot olvas...  Az apa: szabadidő! Lesétáltam (mit lesétáltam, lerohantam) a partra, szememmel kerestem az ideális pályát. Saját partszakasza (kb. 2-300 méter) lévén csak a szállodában vendégeskedő pecásokkal számolhattam, de hamar kiderült, hogy egyetlen fertőzött vérbeli sincs itt. Sehol senki, üres a part. A víz fokozatosan mélyül, talán legjobban a Balaton déli partszakaszához hasonlítanám. Akár 40-50 méterre is be lehet gázolni anélkül, hogy a víz mélysége elérné az egy métert. Mivel melles csizmával nem készültem, így maradtam a kövezésen.
Kisebb balin csapatot vettem észre. Jelentőséget nem nagyon tulajdonítottam neki, mert a partról kb. 60-80 méterre hajtották eszeveszettül a küszöket. Lesz ez még így se – gondoltam, de valami azt sugallta, hogy „bálinték" közelebb fognak jönni, legalább annyira, hogy a rövid bottal elérjem őket. Ez így is lett, délután 3 óra körül megérkeztek, előttem kb. 10 méterre randalíroztak, ütötték-verték a küsznépet. A víz kb. 60 cm lehetett. Az idő megfelelő, se nem borult, se nem szeles, igazi kora tavaszi feeling. Zavaró tényező sehol a láthatáron. Ennek tudatában vetettem be első csalimat, egy 6 grammos Effzett kanalat.

Az első halam

Effzett 6g

Effzett teriték

Első dobás: vontatás, majd ütés-rávágás, nem akadt. A második dobás. Vontatás, majd ütés-rávágás, ez már AKADT. Olyan igazi balinos kapás volt. Végre, itt az év első balinja. A fárasztás nagy élmény volt, mivel a bot 2-7 gramm dobósúly tartománnyal rendelkezik. Fotózás után természetesen visszanyerte szabadságát, bár megmondom őszintén olajban, jól átsütve biztosan jól esett volna. Ez van, imádom a halat. Műcsalit váltottam és kipróbáltam egy régi öreget. Ez egy 1967-ben gyártott Hildebrandt duplex forgó. Amerikai precizitás lévén a mai napig hibátlanul működik. Ennek segítségével, egy óra leforgása alatt, sikerült négy szebbnek mondható példányt zsákmányolnom. Ez ám a csali!

Hildebrandt

Balin csapatom, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is lépett. Éppen a dobóhatárig húzódtak vissza. Próbálkoztam, de csak kevés dobásom sikeredett ilyen távolságokra, mert közben a szél is megérkezett. Műcsalit most nem cseréltem, egyszer már bejött, talán jó lehet. Sokadik dobásomra megütötte a forgót, de megint nem akadt, már-már arra gondoltam, hogy valami nincs rendben a horgokkal, de a következő méteren ismét jött a kapás. Bevágtam, éreztem jól ül a drilling. Fárasztottam.

Egy délutáni darab

Reggeli zsákmány

Catch&Release

Olyasmi lehet, mint az előző.
Itt viszont, valami olyat észleltem, amit még eddig soha. Ahogy tekertem halamat kifelé két alkalommal is megütötte egy-egy balin. A víz tiszta volt, jól láttam, hogy csapattársai ütöttek oda a már megakasztott jószágnak. Nem tudom mire vélni, talán az igazi ragadozószellem.
Sötétedésig maradtam, de már nem sikerült többet fognom. Idővel már ők is eltűntek a láthatárról, beljebb húzódtak, mélyebben keresték az apróságokat.
Másnap reggel még sikerült egyet elkapnom, ez bizonyult a legnagyobbnak halaim közül. CDJ 11 SSH-n veszett oda.
Nagy élmény volt számomra ez a délután és a korai reggel. Jól éreztem magam, és még halat is fogtam. Mindenkinek hasonlókat kívánok.