Így télvíz idején, amikor folyóink nagy része árad, tavaink jégtakarója olvadásnak indult, hova is mehetnénk horgászni? Nyilván sokunkban felmerült már ez a kérdés. Én is folyamatosan csak ezen elmélkedem, de rá kell jönnöm, hogy vannak olyan időszakok melyek arra késztetik a horgászt, hogy otthon maradjon. Nincs mit tenni, a természet törvényeit megváltoztatni még egy pergető sem tudja. Nem maradt más mint feleleveníteni azokat az élményekben gazdag fogásokat melyek az elmúlt szezonban értek. Ennek tudatában mesélek el egy nyári történetet. Meleg augusztusi napon csörrent telefonom: éjszaka egy 4-es körüli süllőt és egy 6-os harcsát fogtam a Duna gödi szakaszán. Cimborám volt, kikelve magából mesélte a nem mindennapi eseményt. Mit csinálsz este? - kérdezte. Sejtettem, esti pergetésre invitált. Ahogy ilyenkor szokás, munkahelyemről délután irány az "ügyfélhez", már három óra magasságában  kint voltam Gödön...

A kövezés világosban

…majd sötétben

Társam pont az előző napi fáradalmakat pihente sátrában. Azt sem vette észre, hogy a felszerelését ami a sátor bejárata előtt volt letámasztva egy mozdulattal elcsentem és egy öreg korhadt fa tövébe rejtettem. Ezután hangosan megérkeztem (ismét). Ekkor már észlelte hogy jött valaki de persze az első reakció az én fogadásom volt. A felszerelését csak ezután vette észre hogy nincs a helyén. Kérdőlegesen nézett rám, nem értettem miért :-) Hamar lebuktam, majdnem sirvafakadt mivel egy igen kedves felszereléséről volt szó. Természetesen megsajnáltam és azzal együtt előhoztam a cuccait.
Fényesen sütött a nap, szép látványt nyújtott a rugany. A víz minden szempontból ideálisnak mondható, tisztasága, mélysége pont megfelelő. Végre a körülmények pozitívak !!! Kipakoltam, majd egy 20-50-es botot  szerelve, 5 óra környékén kezdtem a pergetést. Balinok tucatjai hajkurászták a küszöket de a felkínált műcsali (X-Rap) nem kellett nekik. Gondoltam kipróbálok egy-két régen elfeledett, amerikában a 40-50-es években használt felszíni műcsalit. Ez esetben egy McGinty - Torpedo  -ra esett a választásom.

A Devon család

Csőszerkezet

Ezek jellemzően cső formát mutatnak melynek a végén egy „propeller” készteti a csőtestet – vontatás következtében - a forgásra, pörgésre  Ezt a típust szokás Devon féle műcsalinak is nevezni, mert Ő  volt aki megalkotta a prototípust.  Sajnos őnjeim  semmilyen érdeklődést nem mutattak a felkínált kuriózumokra, bot le, itt a vacsora ideje.
Kulináris igényeinknek megfelelően szallonasütés következett melyet jó hazai pálinkával „csapkodtunk szét”. Éhes gyomor fogadta az ősi eledelt és a 42 fokos gyümölcsnedüt.
Este 8 körül lecsendesedett körülöttünk a víz, csak az óránként elhaladó uszályok által keltett hatalmas hullámok verdesték hangosan a kövezést.
Teljesen besötétedett, a rugany legvégére álltam ki és csalijaimat folyamatosan próbálgattam, mígnem egy Rapala limitált szériás darabja (SR07PKP-Pink Pearl) meghozta a várva várt sikert, méretes süttyő.

Gander Mountain

Limitált széria 2005-ből

SR07PKP-Pink Pearl

Általában engedve a régi babonának visszaengedem az első pergetett halamat. Ez ekkor is így történt. Sajna este 10-ig csendes volt a kövezés, egy-egy kisebb süllő jelezte jelenlétét, de a szülők máshol voltak. Műcsalit cseréltem, J 9 GFR került a zsinór végére, már az első dobás alkalmával kopogtatot valaki. A másodikra még nem, de a következőre sikerült akasztanom egy jónak igérkező süllőt. Lustának éreztem őnagyságát, mintha kérte volna tőlem, hogy segítsem partra. Ez így is lett pár perc alatt kiemeltem a vízből.

Zsákmány és elejtője

Egy 3.2 kg-os gyönyörű dunai süllő a maga pompájában. Szép egészséges jószág volt. Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is távozott, visszakapta szabadságát. Azon az estén még sikerült egy fél kiló körüli süllőt fognom de a várt harcsák nem jelenkeztek. Cimborám elmondása szerint az előző este pufogtak rendesen, de mára nem tapasztaltuk jelenlétüket. Hajnalban a fáradság lett urrá rajtunk, pakoltunk és irány haza. Az autóban még felelevenedtek a  esti események de az utazás végére bambán néztünk magunk elé, elfáradtunk.