Cikk oldal
2010-01-12

A Tisz(t)ára mosás

Persze reménytelen…
A Tisza-tó rendre méltatlanul kerül a híradások középpontjába, és a legritkábban pozitív kontextusban, jellemzően inkább úgy, ami ránk horgászokra nézve égő. Nem kell, hogy minden egyes horgász magára értse, de hát azok, akik abból tudnak erényt és előnyt kovácsolni, hogy „a horgász”-t képesek azonosítani egy-egy jelenséggel, nos, azok úgyis megteszik az „egykalapalávevést”, meg a csúsztatást, mellébeszélést és hasonló mismásolást. Mert a horgászok… Azok olyanok ám, hogy… Na, hát úgyis tudjátok… olyanok.

A horgászoknak kivételesen – egyenként és csoportosan – egyáltalán nem kell égniük amiatt, hogy volt két éve ez a gát mizéria, amikor nagy ívben tettek rá a hivatalos szervek, hogy hogyan közelíthetik majd meg a parti pecások a Kis-Tisza és a kubikok állásait. Hónapokig forrtak az indulatok, a Mohosz kitartóan küzdött az igazáért és a horgászérdekért, meg persze a saját potenciális bevételeit jelentő helyekért. Nincs ezzel baj, ezért érdekképviseleti szerv, ezért szeretjük. Az más kérdés, hogy amennyire tudni lehet, végül is nem az állhatatos anyázás változtatott a bürokratikus felfogáson, hanem egy fentről jött telefon, miszerint baromság az, hogy az EU nekiállna minket szívatni ha a kerékpárúttá újult aszfaltra ráengednénk a horgászok gátforgalmát – ami addig is ott bonyolódott. Szóval használható lett a gát újra, de nem tudni, hogy ebben a szövetségnek mennyi szerepe volt. Bízom benne, hogy sok, de horgászokkal, az egyszerű, parti pecásokkal kiszúrtak alaposan egy időre.

A Tisz(t)ára mosás

Aztán azok a hírek is szépen eljutottak a médiába, hogy mennyire rabsickodnak a tisza-tavi horgászok. Az, hogy a magyar média nincs felnőve az alapvető fogalmak szintjének értéséhez, nem ide tartozik, de mindenképpen érdemes egy fél mondatot vesztegetni arra, hogy a halász és a horgász szinonimként használatos idehaza. Persze hogy a rossz hír előbb talál utat, és a Tisza-tavon is inkább a tiltott halfogásra van/volt nagyobb esély, semmint a rendesre, de azért mégiscsak gáz, hogy a horgászboltosok, akikkel sikerül sokaknak azonosítani a horgászokat – mert a horgászboltos horgász is, és egyszerre kicsit több is annál –, szóval, hogy ők valahogy kisebb gátlást éreznek arra a vizek közelében – legyen az a Tisza-tó, vagy a Balaton –, hogy betartsanak bizonyos alapvető szabályokat, úgymint: ne lopj!

A Tisz(t)ára mosás

Ez nem olyan nehéz dolog pedig, nekem mindenesetre sikerült elsajátítanom, annak ellenére, hogy nem a tízparancsolat szerint élek. De mindez mit sem számít, még akkor sem, ha ehhez természetesen a Mohosznak semmi köze, illetve áttételesen mégis: kevesen tudják, de sok haltolvajt füleltek le az agilis mohoszos halőrök az utóbbi időben. Már persze amíg rámehettek a vízre…

A Tisz(t)ára mosás

Idéntől ugyanis ezt nem tehetik meg. És ezzel eljutottunk az évtized legszánalmasabb botrányához, amit eddig még nem kapott fel a sajtó, de talán jobb is nekünk. Az országos szövetséghez lojálisan álltam mindig is, épp ezért érthetetlen számomra az a kommunikáció, amit folytatnak a Tisza-tó és úgy általában sok egyéb ügyben. Ami most zajlik, az a hazai horgászélet leg… leg… nem is találom a jó szót, mivel a szánalmast már elsütöttem az előbb.

A Tisz(t)ára mosás

Szóval a lényeg az, hogy megint az egyszerű horgászon csattan az ostor, és ezzel még nem is mondtam semmit. Aki nem tudná, vagy nem értené a helyzetet, annak gyorsan összefoglalom konyhanyelven. Sok éve, amikor lejárt a Mohosz halászati jogosultsága a Tisza-tavon, új kezelői pályázatot írt ki az állam. Többek szerint politikai nyomásra – legalábbis erős kisgazda ajánlgatás közepette – a Mohosz ellenében nyert a Tisza-tavi kht., aki mozgósítani tudta az önkormányzatokat is, de nem ment sokra a győzelemmel, mert egyrészt kormányváltás történt, másrészt ki kellett volna fizetnie a Mohosz által megadott sokszázmilliós kártérítést. Ne menjünk bele, hogy ez most jogos-e vagy sem, a törvény azt írta elő, hogy fizetni kell és csak utána lehet birtokba kerülni, vagyis halásztatni, horgásztatni.

A Tisz(t)ára mosás

Kis hazánk pereskedés terén nem áll rosszul, többek között ez az ügy is a bíróságon kötött ki, miután minden fél hajthatatlan volt: a szövetség várta a pénz, a kht .vitatta az összeget – a minisztérium meg nézte mindezt, de közben ő is jól be volt perelve. Közben teltek az évek, a Mohosz a mostanában sokat emlegetett halászati törvény sokat emlegetett bekezdése szerint birtokban maradt, és várta a kárpótlást, de ezalatt adott ki területi jegyeket, telepítet, törpét halászott, állományt mentett… Kezelt. Vizet.

A Tisz(t)ára mosás

Szerintem nem a Mohosz hibája, hogy a Tisza-tóban megfogyatkozott a hal, egy ilyen területet képtelenség megvédeni, megőrizni rendesen, legalábbis a hazai közállapotok közepette – de ez most mellékvágány. A Mohosz jót amúgy sem tehet, ez egy általános horgászvélekedés, és sajnos a szövetség egyszerűen nem képes olyan kommunikációra, hogy ennek az ellenkezőjéről meggyőzze azt a horgásztársadalmat, aki tulajdonképpen egy csónakban kéne, hogy evezzen vele, aki valójában a saját tagsága. A vízkezelői jogokért való hadakozás ott félúton valahol megrekedt, a káháté is téli álomba merült, ám az Alkotmánybíróság tavaly előtt hozott egy olyan határozatot, amiben elutasította a kft felől érkező kezdeményezést, ami ezt a birtokban maradós izé törvényt szerette volna megsemmisíteni. Szóval maradt a törvény, de az AB közzétett egy olyan véleményt is egyúttal, hogy szerinte hogyan kéne értelmezni a birtok fogalmát és az mire terjedhet ki: a kézzelfogható dolgokra. Szerintük a halászati jog nem kézzelfogható. Olyan apróságok mellett szinte el is suhanhatunk észrevétlenül, hogy az időközben megkérdezett egyik szakértői vélemény szerint csupán százezres, a másik szerint százmilliós (de csak az eredeti összeg felére) kártérítésre jogosult a Mohosz.

A Tisz(t)ára mosás

Az AB pár sora volt a kulcs, hogy a minisztérium, aki amúgy nem foglalkozott a témával, végül mégis úgy értelmezte a taláros testület véleményét, melynek értelmében új szerződést köthet az egyszer már szerződött kht-vel, mely időközben kft.-re változott. Jóformán egyenes út vezetett ahhoz, hogy az új cég beülhessen a székbe, hiszen a minisztérium minden platformon melléjük állt. És a minisztérium végülis az állam. Azt nem lehet tudni, hogy valóban törvényesen cselekszik-e vagy sem, én sem tudhatom, nem vagyok jogszakértő, de az biztos, hogy nem a Mohoszt választották. Másodszor marad hoppon a szövetség az agrárkabinettel szemben, és a sors pikantériája, hogy ezúttal egy szocialista vezetésű tárca lépett ellenük. Itt véget is érhetne a történet, de a Mohosz nem hagyja annyiban és küzd. Ezúttal úgy tűnik, hogy nem a horgászokért, hanem önmagáért. De az a pénz a mi, a horgászok pénze is, amiért harcol még a szövetségünk. Más kérdés, hogy jelen állapotban ezzel olyan helyzetet teremt, amivel éppen a horgászni akaró horgászok kerülnek kellemetlen helyzetbe.

A Tisz(t)ára mosás

Nem titok, az országos szervezet már 2000-ben, de legalábbis 2002-ben elvesztette a Tisza-tavat, a kérdés az volt, hogy mikor kártalanítják, mikor kell levonulnia, így érthető, hogy mivel a nagy semmivel akarják kiszúrni a szemét, nem adja könnyen magát. De azt hiszem, hogy a horgászok döntöttek már. Legalábbis a tó mellett. A horgászboltok az állam által megnevezett új kezelő jegyeit árulják, és ahol kapható mindkettő, a mohoszos jegyet még senki sem vette meg tudomásom szerint.

A Tisz(t)ára mosás

A szövetség lehet, hogy idővel igazához jut, lehet… és az is lehet, hogy a kft. még tizenöt évre marad a Tisza-tavon. Ezt a jog és a különféle fokozatú bíróságok fogják eldönteni. De az biztos, hogy a Mohosz ezzel a kitartó zavarkeltéssel olyanokat is eltaszít magától, akik eddig nem álltak be az anyázók táborába. Egyszerűen rossz ez a stratégia, hogy kiszaladnak a stadionból a labdával, mint Forrest Gump. Sokat elárul, hogy míg a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. képes sajtóanyagokat küldeni, akár a peca.hu-nak, a Mohosz ilyet nem tesz, legfeljebb kérésre.

A Tisz(t)ára mosás
A Tisz(t)ára mosás

Mellékzönge:
A Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság honlapján a horgászat harmadik helyen van a sorban a csónaktúrák, valamint a kerékpározás mellett. Az egész bája, hogy a horgászatra kattintva az első tétel ami bejön, az a Kormorán kikötő, míg előtte a főoldalról a hasznos linkek közül az egyetlen horgászati témájú, az a Mohoszhoz visz.

Szöveg és kép: Pásztor István
Szólj hozzá:
pecas70#1 2010. 03. 13., 09:20Igazából itt még nem fejtettem ki a véleményemet.

Szóval a kft. azt állítja, hogy vétlen külső akasztás esetén a horgász azzal "deklarálja", hgy az akasztás nem volt szándékos, hogy a halat visszaengedi a vízbe. Ha nem így tesz, az szerintük gereblyézés. A gondolatot tovább folytatva ami gereblyézés az a btk. szerínt megvalósítja az állatkínzás bűncselekményté. No itt van a bi bi, ugyanis ez a bűncselekmény (annek ellenére, hogy tevéssel, illetve mulasztással is el lehet követni) csak szándékos elkövetés esetén büntethető. Magyrul azt kell bizonyítani, hogy a külső akasztás szándékos volt. A bizonyítás pedig azt terheli aki ezt állítja.
Tehát itt sántít az érvelés.
Mondhatta volna a kft. azt, hogy a kívülről akadt halat tilos megtartani. Hgy miért ? Csak ! Azért mert így döntöttek.
Viszont mindkét esetben fel kell válllalnia a bizonyítás nehézségeit.
Nem lett volna egyszerűbb a tilalmi körben hagyni pl. a busát, illetve a pontyot ??? Ha ilyen halat találtak volna valakinél, akkor a birtoklással nyilvánvaló a szabálysértés ténye.

Szóval nem a külső akadás mellett kívánok érvelni, hozzáteszem a mohosz országos horgászrendje illetve etikai kódexe tartalmaz ere vonatkozó szabályokat, de a nem körültekintő szabályozással a vízkezelő a saját dolgát nehezíti meg.
ttlake#2 2010. 03. 13., 00:24pecas70
Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét. Nekem az adott kérdésben más a véleményem.

A Btk. 266/B. § (2) bekezdése alapján állatkínzás vétségét követi el, aki a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik, vagy horgászik.

E törvényi tényállás keretszabály, a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény tölti ki a tartalmát

A Hht. 23. § (1) bekezdése alapján tilos a hal fogásához minden olyan fogási eszköz, illetve mód alkalmazása, amely a halállományt és élőhelyét károsíthatja.

A Hht. 23. § (2) és (3) bekezdése, valamint 24. §-a ezen általános (bármely eszközre, illetve módra fennálló) tilalom alapján, és nem pedig az alóli kivételként, bizonyos eszközök, módszer használatát, illetve bizonyos eszköz adott helyen való használatát kifejezetten is megtiltja, illetve szabályozza.

A Hht. 23. § (1) bekezdéséből következően a Btk. 266/B. § (2) bekezdése szempontjából annak van jelentősége, hogy egy adott halfogási eszköz, vagy mód alkalmas-e a halállomány, illetve annak élőhelyének károsítására. Amennyiben igen, akkor az ilyen eszköz, mód használata az állatkínzás bűncselekményét megvalósítja.
pecas70#3 2010. 03. 12., 10:17Ezt a kérdést mielőbb tisztázni kell, mert a kft. nagyon sok öngól fog magának rugni.
pecas70#4 2010. 03. 12., 10:16Nem regisztráltam még, de az biztos, hogy a külső akadásos dologgal kapcsolatban más a véleményem.
ttlake#5 2010. 03. 11., 21:13Pecas70
úgy látszik tényleg csak ketten maradtunk. A többiek elmentek már horgászni:))

Én regisztráltam a kft. honlapjára, így mindig megkapom a hírlevelet. A tájékoztatásuk szerint első körben a regisztráló érdeklődőknek és a partnereiknek küldik ki az új híreket, infókat, és csak ezt követően rakják fel azokat a honlapra. A fórum helyett küldik a hírleveleket, illetve válaszolnak a regisztrált felhasználók kérdéseire e-mailen.
pecas70#6 2010. 03. 11., 07:55Köszi tt!

Olvastam este. Érdekes, hogy nem a kft. hanem a Tiszató honlapján. Igen meglepődnék, ha csak ez az egy per lenne folyamatban, bár a tájékoztatásból sem következik ez egyenesen.
Ha jól látom már csak kettejn rágjuk ezt a témát, bár a hírek szerint sok ezer, meber érdekelt benne.
Nem értem, hogy a kft. honlapján miért nincs fórum. Ott élből lehetne a felmerülő problémákról tájékoztatást adni.
ttlake#7 2010. 03. 11., 06:58pecas70
tegnap jelent meg a kft. MOHOSZ közleményre adott válasza:

A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. reagálása a MOHOSZ 2010. március 4-i közleményére

A horgászok érdekeit szem előtt tartva üdvözöljük a MOHOSZ felhívását, amellyel az általa a Tisza-tóra jogosulatlanul kibocsátott különböző területi engedélyek, illetve, az un. háromszektoros országos, a Tisza-tó vonatkozásában jogtalanul kibocsátott engedély használatának beszüntetésére, visszaváltására hívja fel a horgászokat, mert ezzel számos, jóhiszeműen eljáró és az érdekképviseleti szervben megbízó horgász nem kerül a MOHOSZ miatt a továbbiakban méltatlan helyzetbe.

A Sporthorgász Kft. már számos alkalommal kinyilvánította azon álláspontját, hogy a halászati jog gyakorlására Magyar Állammal megkötött szerződés alapján 2010. január 01.-től 15 évig kizárólag a kft. jogosult. A halászati jog a hatósági nyilvántartásba, az Országos Halászati Adattárba bejegyzésre került, és a kft. által alkalmazott halőrök nyilvántartásba vétele megtörtént.

A MOHOSZ számára - az FVM által - a halászati törvény szerint megfizetendő kártérítés összegszerűségének megállapítása iránt folyik 2003 óta peres eljárás- ez az un. alapper, amelynek azonban a halászati jogra nincs kihatása A március 2.-i bírósági tárgyaláson a MOHOSZ a Kft. és az FVM között létrejött szerződés érvényességét vitató keresetétől - másik két keresettel egyetemben - elállt, ami azt jelenti, hogy a kft. halászati jogát már nem vitatja.

Társaságunk a kártérítés összegével kapcsolatosan következetesen azt képviseli, hogy a bíróság által megállapított, a MOHOSZ-t a halászati törvény szerint megillető kártalanítást fogadja el.

Ugyanakkor a Sporthorgász Kft. által foglalkoztatott halászati őröket ért rágalmakat visszautasítjuk, munkatársaink minden esetben a jogszabályok és a társadalmi érintkezés szabályait betartva végezték, végzik munkájukat. Álláspontunk szerint a MOHOSZ-nak nem a kft.-től, a kft. halőreitől kell megvédeni a horgászokat, hanem az általa folytatott helytelen gyakorlattól, amely közvetlenül és közvetve számos kárt okozott a Tisza-tavi horgászoknak.

Egyúttal tájékoztatni szeretnénk a Tisza-tóra látogató horgászokat, hogy a Sporthorgász Kft. honlapján (www.sporthorgasz.eu), a hírek aktualitások között 2010. február 23.-i dátummal találhatók meg a jegyértékesítők alfabetikus, illetve települések szerinti alfabetikus listája. Egyben várjuk a jegyértékesítésben érdekelt további jelentkezőket.

Tiszafüred, 2010. március 9.



Hegedüs Gábor
ügyvezető igazgató
Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.
www.sporthorgasz.eu
pecas70#8 2010. 03. 09., 08:15Látom tt.te már előrébb jársz a dolgok megfejtésében. Az a gond, hogy mindkét fél csak csepegtetni az információt. Miért nem lehet leírni, hogy milyen eljárások vannak folyamatban,illetve ezeknek mi a fejleménye ? Persze tudom, hogy erre történtek lépések, de nem teljeskörűen. Kinek lenne az érdeke pl. ha nem éppen a kft-nek, hogy a birtokvédelmi kérelem áttételéről illetve elutasításáról beszámoljon. Gondolom a másik fél ezután birtokvédelmi pert fog kezdeményezni. ( Ha nem tette már meg)
Az illetékes mgszh. leveleiről annyit, hogy egy hatóság a megnyilvánulkásait nagytöbbségben határozati, vagy végzésbeni formában teszi. Így van logika abban, hogy a mohosz elnöke hatósági határozatként fogta fel az mgszh levelét. Amennyiben ez valóban így van(lenne) akkor lényeges a végrehajthatóság kérdése.
Ugynaez vonatkozik a halászati jogosultságot bejegyző határozatra.
Ne érts félre nem kavarni akarok, de engem kicsit konkrétabban is érdekelnének a részletek.

Ez a békás történet jóóó. :)
ttlake#9 2010. 03. 08., 22:08pecas70
Az alapper egy dologról szól – a tudomásom szerint – a kártalanítási összegről. A MOHOSZ – ugyancsak tudomásom szerint – három keresetet is visszavont a március 2-i tárgyaláson, amelyek a szerződés érvénytelenségének megállapítását célozták.

A Tiszafüred város közjegyzője előtt kezdeményezett birtokvédelmi eljárást – érintettség miatt – áttették Karcagra, ahol - szintén tudomásom szerint – a helyi jegyző elutasította.

Ismerek néhány nyugdíjas MOHOSZ-os halőrt, megmutatták a Heves Megyei MGSZH által kiküldött levelet. Szó sem volt benne a halőrök megbízásának visszavonásáról, csak arról tájékoztatták őket, hogy a MOHOSZ halászati joga a Tisza-tavon megszűnt, ezért felhívták a figyelmüket, hogy 2009. december 31-től számított 30 napon belül a jogszabályi előírások miatt le kell adniuk a hatósági igazolványaikat és a szolgálati naplót. A MOHOSZ jogi egyetemi dékánja ezután fellebbeztette meg a szerinte határozatnak minősülő levelet, amelyet II. fokon az MGSZH elutasított.

Ezután küldött ki az MGSZH egy határozatot, amelyben a dokumentumok azonnali leadására szólította fel a MOHSOZ halőreit. Ezt követően pedig a halászati őrök lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságokhoz fordultak a dokumentumok begyűjtése érdekében.

Szerintem eldőltek a dolgok, nem most, már régebben, inkább az mondható, hogy a MOHOSZ felkötötte a nyakába a szalvétát a béka megevéséhez.
ttlake#10 2010. 03. 08., 22:08pecas70
Az alapper egy dologról szól – a tudomásom szerint – a kártalanítási összegről. A MOHOSZ – ugyancsak tudomásom szerint – három keresetet is visszavont a március 2-i tárgyaláson, amelyek a szerződés érvénytelenségének megállapítását célozták.

A Tiszafüred város közjegyzője előtt kezdeményezett birtokvédelmi eljárást – érintettség miatt – áttették Karcagra, ahol - szintén tudomásom szerint – a helyi jegyző elutasította.

Ismerek néhány nyugdíjas MOHOSZ-os halőrt, megmutatták a Heves Megyei MGSZH által kiküldött levelet. Szó sem volt benne a halőrök megbízásának visszavonásáról, csak arról tájékoztatták őket, hogy a MOHOSZ halászati joga a Tisza-tavon megszűnt, ezért felhívták a figyelmüket, hogy 2009. december 31-től számított 30 napon belül a jogszabályi előírások miatt le kell adniuk a hatósági igazolványaikat és a szolgálati naplót. A MOHOSZ jogi egyetemi dékánja ezután fellebbeztette meg a szerinte határozatnak minősülő levelet, amelyet II. fokon az MGSZH elutasított.

Ezután küldött ki az MGSZH egy határozatot, amelyben a dokumentumok azonnali leadására szólította fel a MOHSOZ halőreit. Ezt követően pedig a halászati őrök lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságokhoz fordultak a dokumentumok begyűjtése érdekében.

Szerintem eldőltek a dolgok, nem most, már régebben, inkább az mondható, hogy a MOHOSZ felkötötte a nyakába a szalvétát a béka megevéséhez.
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Kiemelt termékek
Shimano Catana CX TE 5 horgászbot
Shimano Catana CX TE 5 horgászbot
Az új Catana 5-ös akciójú botja egy erős, merev bot, melyet szinte bármilyen horgászathoz használhatunk. A könnyű, erős bottest, nagyon érzékeny spiccel párosul, kidolgozottsága gyönyörű. Ezzel a bottal nyugodtan...
Shimano Catana BX TE 3 GT horgászbot
Shimano Catana BX TE 3 GT horgászbot
Manapság a halak szívesen tartózkodnak a horgásztól távolabb, a mélyebb vízben. A bolognai botok hossza ezért állandóan növekszik. Ez idáig nehéz volt egy jó 6-7 méteres botot találni. A Catana megoldotta ezt a problémát. Ezzel a bottal nyugodtan horgászhatunk...
Blue Fox BFDSV Deep Super Vibrax villantó
Blue Fox BFDSV Deep Super Vibrax villantó
Eredeti ár: 1190 Ft.
Akciós ár: 790 Ft.

Ezt a típust fűzfalevél alakú krómozott kanál, nyújtott réz test, rozsdamentes acél tengely, speciálisan hajlított szemek és éles VMC horog jellemzi, mely ellenáll a kihajlásnak...
A márna ikrája és az angolna vére mérgező, elfogyasztva hasfájást, hányást és erős fejfájást is okozhat.