A Tisza-tó rendre méltatlanul kerül a híradások középpontjába, és a legritkábban pozitív kontextusban, jellemzően inkább úgy, ami ránk horgászokra nézve égő. Nem kell, hogy minden egyes horgász magára értse, de hát azok, akik abból tudnak erényt és előnyt kovácsolni, hogy „a horgász”-t képesek azonosítani egy-egy jelenséggel, nos, azok úgyis megteszik az „egykalapalávevést”, meg a csúsztatást, mellébeszélést és hasonló mismásolást. Mert a horgászok… Azok olyanok ám, hogy… Na, hát úgyis tudjátok… olyanok.

A horgászoknak kivételesen – egyenként és csoportosan – egyáltalán nem kell égniük amiatt, hogy volt két éve ez a gát mizéria, amikor nagy ívben tettek rá a hivatalos szervek, hogy hogyan közelíthetik majd meg a parti pecások a Kis-Tisza és a kubikok állásait. Hónapokig forrtak az indulatok, a Mohosz kitartóan küzdött az igazáért és a horgászérdekért, meg persze a saját potenciális bevételeit jelentő helyekért. Nincs ezzel baj, ezért érdekképviseleti szerv, ezért szeretjük. Az más kérdés, hogy amennyire tudni lehet, végül is nem az állhatatos anyázás változtatott a bürokratikus felfogáson, hanem egy fentről jött telefon, miszerint baromság az, hogy az EU nekiállna minket szívatni ha a kerékpárúttá újult aszfaltra ráengednénk a horgászok gátforgalmát – ami addig is ott bonyolódott. Szóval használható lett a gát újra, de nem tudni, hogy ebben a szövetségnek mennyi szerepe volt. Bízom benne, hogy sok, de horgászokkal, az egyszerű, parti pecásokkal kiszúrtak alaposan egy időre.


Aztán azok a hírek is szépen eljutottak a médiába, hogy mennyire rabsickodnak a tisza-tavi horgászok. Az, hogy a magyar média nincs felnőve az alapvető fogalmak szintjének értéséhez, nem ide tartozik, de mindenképpen érdemes egy fél mondatot vesztegetni arra, hogy a halász és a horgász szinonimként használatos idehaza. Persze hogy a rossz hír előbb talál utat, és a Tisza-tavon is inkább a tiltott halfogásra van/volt nagyobb esély, semmint a rendesre, de azért mégiscsak gáz, hogy a horgászboltosok, akikkel sikerül sokaknak azonosítani a horgászokat – mert a horgászboltos horgász is, és egyszerre kicsit több is annál –, szóval, hogy ők valahogy kisebb gátlást éreznek arra a vizek közelében – legyen az a Tisza-tó, vagy a Balaton –, hogy betartsanak bizonyos alapvető szabályokat, úgymint: ne lopj!


Ez nem olyan nehéz dolog pedig, nekem mindenesetre sikerült elsajátítanom, annak ellenére, hogy nem a tízparancsolat szerint élek. De mindez mit sem számít, még akkor sem, ha ehhez természetesen a Mohosznak semmi köze, illetve áttételesen mégis: kevesen tudják, de sok haltolvajt füleltek le az agilis mohoszos halőrök az utóbbi időben. Már persze amíg rámehettek a vízre…


Idéntől ugyanis ezt nem tehetik meg. És ezzel eljutottunk az évtized legszánalmasabb botrányához, amit eddig még nem kapott fel a sajtó, de talán jobb is nekünk. Az országos szövetséghez lojálisan álltam mindig is, épp ezért érthetetlen számomra az a kommunikáció, amit folytatnak a Tisza-tó és úgy általában sok egyéb ügyben. Ami most zajlik, az a hazai horgászélet leg… leg… nem is találom a jó szót, mivel a szánalmast már elsütöttem az előbb.


Szóval a lényeg az, hogy megint az egyszerű horgászon csattan az ostor, és ezzel még nem is mondtam semmit. Aki nem tudná, vagy nem értené a helyzetet, annak gyorsan összefoglalom konyhanyelven. Sok éve, amikor lejárt a Mohosz halászati jogosultsága a Tisza-tavon, új kezelői pályázatot írt ki az állam. Többek szerint politikai nyomásra – legalábbis erős kisgazda ajánlgatás közepette – a Mohosz ellenében nyert a Tisza-tavi kht., aki mozgósítani tudta az önkormányzatokat is, de nem ment sokra a győzelemmel, mert egyrészt kormányváltás történt, másrészt ki kellett volna fizetnie a Mohosz által megadott sokszázmilliós kártérítést. Ne menjünk bele, hogy ez most jogos-e vagy sem, a törvény azt írta elő, hogy fizetni kell és csak utána lehet birtokba kerülni, vagyis halásztatni, horgásztatni.


Kis hazánk pereskedés terén nem áll rosszul, többek között ez az ügy is a bíróságon kötött ki, miután minden fél hajthatatlan volt: a szövetség várta a pénz, a kht .vitatta az összeget – a minisztérium meg nézte mindezt, de közben ő is jól be volt perelve. Közben teltek az évek, a Mohosz a mostanában sokat emlegetett halászati törvény sokat emlegetett bekezdése szerint birtokban maradt, és várta a kárpótlást, de ezalatt adott ki területi jegyeket, telepítet, törpét halászott, állományt mentett… Kezelt. Vizet.


Szerintem nem a Mohosz hibája, hogy a Tisza-tóban megfogyatkozott a hal, egy ilyen területet képtelenség megvédeni, megőrizni rendesen, legalábbis a hazai közállapotok közepette – de ez most mellékvágány. A Mohosz jót amúgy sem tehet, ez egy általános horgászvélekedés, és sajnos a szövetség egyszerűen nem képes olyan kommunikációra, hogy ennek az ellenkezőjéről meggyőzze azt a horgásztársadalmat, aki tulajdonképpen egy csónakban kéne, hogy evezzen vele, aki valójában a saját tagsága. A vízkezelői jogokért való hadakozás ott félúton valahol megrekedt, a káháté is téli álomba merült, ám az Alkotmánybíróság tavaly előtt hozott egy olyan határozatot, amiben elutasította a kft felől érkező kezdeményezést, ami ezt a birtokban maradós izé törvényt szerette volna megsemmisíteni. Szóval maradt a törvény, de az AB közzétett egy olyan véleményt is egyúttal, hogy szerinte hogyan kéne értelmezni a birtok fogalmát és az mire terjedhet ki: a kézzelfogható dolgokra. Szerintük a halászati jog nem kézzelfogható. Olyan apróságok mellett szinte el is suhanhatunk észrevétlenül, hogy az időközben megkérdezett egyik szakértői vélemény szerint csupán százezres, a másik szerint százmilliós (de csak az eredeti összeg felére) kártérítésre jogosult a Mohosz.


Az AB pár sora volt a kulcs, hogy a minisztérium, aki amúgy nem foglalkozott a témával, végül mégis úgy értelmezte a taláros testület véleményét, melynek értelmében új szerződést köthet az egyszer már szerződött kht-vel, mely időközben kft.-re változott. Jóformán egyenes út vezetett ahhoz, hogy az új cég beülhessen a székbe, hiszen a minisztérium minden platformon melléjük állt. És a minisztérium végülis az állam. Azt nem lehet tudni, hogy valóban törvényesen cselekszik-e vagy sem, én sem tudhatom, nem vagyok jogszakértő, de az biztos, hogy nem a Mohoszt választották. Másodszor marad hoppon a szövetség az agrárkabinettel szemben, és a sors pikantériája, hogy ezúttal egy szocialista vezetésű tárca lépett ellenük. Itt véget is érhetne a történet, de a Mohosz nem hagyja annyiban és küzd. Ezúttal úgy tűnik, hogy nem a horgászokért, hanem önmagáért. De az a pénz a mi, a horgászok pénze is, amiért harcol még a szövetségünk. Más kérdés, hogy jelen állapotban ezzel olyan helyzetet teremt, amivel éppen a horgászni akaró horgászok kerülnek kellemetlen helyzetbe.


Nem titok, az országos szervezet már 2000-ben, de legalábbis 2002-ben elvesztette a Tisza-tavat, a kérdés az volt, hogy mikor kártalanítják, mikor kell levonulnia, így érthető, hogy mivel a nagy semmivel akarják kiszúrni a szemét, nem adja könnyen magát. De azt hiszem, hogy a horgászok döntöttek már. Legalábbis a tó mellett. A horgászboltok az állam által megnevezett új kezelő jegyeit árulják, és ahol kapható mindkettő, a mohoszos jegyet még senki sem vette meg tudomásom szerint.


A szövetség lehet, hogy idővel igazához jut, lehet… és az is lehet, hogy a kft. még tizenöt évre marad a Tisza-tavon. Ezt a jog és a különféle fokozatú bíróságok fogják eldönteni. De az biztos, hogy a Mohosz ezzel a kitartó zavarkeltéssel olyanokat is eltaszít magától, akik eddig nem álltak be az anyázók táborába. Egyszerűen rossz ez a stratégia, hogy kiszaladnak a stadionból a labdával, mint Forrest Gump. Sokat elárul, hogy míg a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. képes sajtóanyagokat küldeni, akár a peca.hu-nak, a Mohosz ilyet nem tesz, legfeljebb kérésre.


Mellékzönge:
A Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság honlapján a horgászat harmadik helyen van a sorban a csónaktúrák, valamint a kerékpározás mellett. Az egész bája, hogy a horgászatra kattintva az első tétel ami bejön, az a Kormorán kikötő, míg előtte a főoldalról a hasznos linkek közül az egyetlen horgászati témájú, az a Mohoszhoz visz.