Igazi nyári forrósággal köszöntött be idén a július. A hónap első vasárnapján megrendezett Országos Rapala Pergető Bajnokság első fordulójának rendezői izgatottan várták, milyen lesz a ragadozó halak kapókedve. A kora reggeli, verőfényes megnyitón, a Normark Hungary Zrt. képviseletében Krasznay Gábor, a rendezők képviseletében Mészöly Sándor, a Halfogók Baráti Köre Egyesület elnöke köszöntötte a megjelent csapatokat. Negyvenegy csapat, nyolcvankét elszánt pergető horgász várt a megmérettetésre.
A tudnivalók, a szabályok meghallgatása után, a népes mezőny megindult a kikötőbe. A csapatok hamarosan már csónakjaik körül sürgölődtek és néhány perc múlva, egyenkénti indítással nekiindulhattak a pályának. Ki-ki igyekezett elgondolásának, taktikájának megfelelő helyet választani, bár előre tudni lehetett, a csapatok a verseny ideje alatt mozgásban lesznek. Igazán szép képet festett, amint a csónakok csendesen, de tempósan elindultak a vadregényes tiszai holtágon.
Bár ebben a szép horgászvízben mindenféle rablóhal él, az előzetes hírek és a szabad edzések szerint is, vélhetően a kisebb balinok és a csukák jelenthetik majd a fogások zömét. Jól tudták ezt a vetélkedő csapatok, mégis nehéz volt a döntés, mire próbálkozzanak. Mivel a pontrendszer alapja a fogott halak centiméterben mért hossza volt, így a sok kis balin sokra mehetett. Ezzel szemben a jelentősen nagyobb csukák többeknél célhalként szerepeltek, így rájuk is kezdtek horgászni. A sárga mellényt nagyon hamar felöltötték a halat fogó csapatok, ezzel jelezve a mérlegelőknek, mérni való haluk van. A csónakok elhelyezkedésén már messziről lehetett látni, milyen halat keresnek a versenyzők. A partok növényes széleinél, a vízre dőlt fák ágainál, az akadók közelében csoportosan vadásztak a fiatal őnök. Az első órában főként rájuk pergetett a mezőny. Egyre többen mérettek jelentős számú halat, a mérést végzőknek egyre több dolga akadt.
 |
|
|
Az eredményesen pergetők kezében többnyire nagyon könnyű felszerelés volt. A zsinórok végén kis wobblerektől kisebb körforgókig, szinte minden műcsali képviseltette magát. Egyes jó helyeken szinte nem fogyott el a hal, a kitartó horgászok folyamatosan kapták a mohó őnök rávágásait. Sokan gyűjtötték szorgalmasan a pontokat, de a koncentráltan és nagy gyorsasággal balinokra horgászó Fürtös – Takács páros, már a forduló elején feltűnt az eredményességével. Többször is, több tucat őn csobogott a tartóhálójukban a mérő csónak érkezésekor. Ügyességük jó eredményt sejtetett.
A balinozók közt még a Szegedi – Péli páros is imponálóan gyűjtötte a pontokat, miközben a nagyobb halra pergetők is kezdtek beleerősíteni. A mezőny csukákra voksoló része inkább a mélyebb ágban, nyílt vízen, a mederben pergetett. Eleinte a néhány, majd lassan a tíz darab körül is teljesítő csapatok eredménye tűnt kiemelkedőnek. Sokan titkos csukás kanalakkal, mások plasztikkal, és volt aki wobblerekkel fogta a krokikat. A Weidel – Ferenczi páros taktikája is a csukázást favorizálta. Attila főként villantót sétáltatott a mederben és egyre másra fogta a csukákat. Mivel János is jól teljesített, az ő eredményességük is kitűnni látszott.
A verseny hajrájában a mezőny egyre jobban érezte az igazi vadvízként bemutatkozó tiszaalpári pályát. Lehet, hogy a csukák kapókedve is a déli órákra fokozódott. Egy biztos, a csapatok folyamatosan, biztosan fogták a harcos, két kiló körüli példányokat is. Többen mondták, hogy a nagyon lassú, sőt a megállított, majd a fenékről újra indított műcsali a legfogósabb. A férfiak, sőt inkább a férjek mellett, a csapatok hölgy horgász tagjai is bizonyítottak.
A verseny utolsó órája mindenkinek erős munkát adott. A versenyzők hajráztak, és változatlanul jól fogták a halat. Ez pedig folyamatos pörgést jelentett a mérést, jegyzőkönyvezést végzőknek. A fogott halak dokumentálását a versenyzők is hitelesítették. A rendezők és főként a versenyzők dicséretére mondhatjuk, minden nagyon sportszerűen zajlott. A pergetők a csukák, balinok mellett, néhány sügért is kiügyeskedtek az akadók mellől. Előbb a sügérek is a mérőcsőbe, majd ismét a holtág rejtekébe bújtak. A csapatok természetesen a halakkal is óvatos kíméletességgel bántak. Jó volt látni a halak visszaengedéseit is.
A forduló végét jelző dudaszónál a legtöbben úgy érezték, szívesen folytatnák még a horgászatot, azonban igyekezni kellett leszerelni a csónakokat. Egy csipet Agárdi pálinka után a helyi horgász egyesület hathatós segítségével kiadós, finom ebéd várta a résztvevőket, majd következett az eredményhirdetés. A rendezők elégedetten mondhattak zárszót. Még hallani is sok volt: a mezőny ezernegyven darab rablóhalat fogott. A verseny fődíjáért, a pergető csónakért természetesen az újabb fordulókban is meg kell mérettetni, de ennek az első fordulónak a horgászcikk díjai máris gazdára találtak. A kissé fáradt, ám a jó versenyben sok halat fogó résztvevők figyelmesen meghallgatták a részletes eredményeket, elismeréssel tapsolták meg a legkiemelkedőbbek teljesítményét. Ezután Krasznay Gábor ismételten megköszönte a helyiek és a távolabbi támogatók segítségét, kiemelte a versenyzők sportszerű, színvonalas versenyzését. Csomagolás közben sokan már a következő, Velencei tavi fordulóról beszélgettek, az ottani viszontlátásig köszöntek el egymástól.
EREDMÉNYEK: 1. hely: Takács László - Fürtös Attila
88 db. hal 1297 pont
2. hely: Szegedi György – Péli Zoltán
76 db. hal 1086 pont
3. hely: Weidel Attila – Ferenczi János
24 db. hal 947 pont
4. hely: Zimány Ferenc – Gégény Viktor
42 db hal 918 pont
5. hely: Mészöly Sándor - Szappanos Zoltán
61db. hal 890 pont
6. hely: Kemecsei Zoltán – Csóka Antal
67db. hal 872 pont
7. hely Pocsai László – Pocsai Krisztián
58db. hal 870 pont
8. hely Kovács Tamás - Kürti Tibor
42 db. hal 680 pont
9. hely: Kolimár Gábor – Kőszály Csaba
34 db. hal 647 pont
10. hely: Stingel József – Csabai István
21 db. hal 621 pont
11. hely Füstös Gábor – Illés Sándor
15 db. hal 553 pont
12. hely: Pocsai István – Mérten András
42 db. hal 525 pont
13. hely: Virág Balázs – Zakhar Attila
39 db. hal 516 pont
14. hely:Pankotay Gellért – Pankotayné Kálmán A.
24 db. hal 501 pont
15. Csörgő Milán – Antal Gábor
40 db. hal 472 pont
Legnagyobb hal: Csuka, 71 cm. fogta Csabai István.
A verseny hivatalos üdítője: Írta: Bokor Károly