Cikk oldal
2010-02-04
Jég-korszak a Tiszán
Fanatikusok balladája
Laciéknak épp azt ecseteltem telefonon, milyen régen horgásztunk már. Nem kellett sokáig célozgatnom, megbeszéltük, hogy találkozunk a csónakoknál, miután egyetértettünk abban, hogy nem is jég, inkább csak jégkása van a Bodrogon, és a zajló Tisza sem olyan veszélyes, ha többen vagyunk…
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pár évvel ezelőtt egy hasonlóan merész pecánk végződött meneküléssel, amikor egyszer csak a 3 mm-es hártyajég arasznyi hosszan bekandikált a csónak oldalán. Akkor az év utolsó pecájának eredménye végül az év legnagyobb mentőakciója lett, és egy tönkretett ladik.
A vízhez érve kiderült, hogy ez a peca sem lesz egyszerű sétagalopp. A csónakom (vesztemre) százötven méteres állójég fogságában volt, így kellőképpen leizzadtam, mire mozgatva-ropogtatva, majd evezővel törve eljutottam Laciékig. Nekik könnyebb dolguk volt, azonban a Tisza jégtáblái között feszülő nyílt vizet újabb kétszáz méternyi, nehezen meghatározható állagú jeges képződményen át értük csak el. Laciék vágták az utat a felszínbe, ami csak nagy gázzal ment, így már sejteni lehetett a csónakok sorsát…
Na, de mégis milyen elvetemült ilyenkor a horgász, legalábbis a magunkfajta, nem ismer se Istent, se embert, csak a fogás reménye élteti. „Van festék meg fa is a világon, majd megjavítjuk, meg egyébként sem lesz annak semmi komoly baja egy kis hókásától” - szereti Murphy az ilyen mondatokat, és hogy jól szórakozzon, be is bizonyítja az ellenkezőjét.
Tény, hogy jeget nagyon ritkán láttunk, igaz, azok kézilabdapálya méretű darabok voltak, de azok elől meg elbújtunk a hídláb árnyékában. Recsegtek-ropogtak a táblák, de a nagy betonidom szétválasztotta őket, mint Mózes a Vörös-tengert.
Tulajdonképpen értelme is volt annak, amit csináltunk, vagy legalábbis hasonlított a horgászatra. Minden arra járó láthatta, hogy pergetést mímelünk, mi viszont legnagyobb erőlködésünk ellenére is csak keszegekbe botladoztunk, szerencsére, a csigalassú bevontatás mellett egy sem akadt meg kívülről. Időnként egy óriási jégtábla sodródott elénk, ilyenkor elfagyott kezeinket zsebre dugtuk, kihasználtuk az adódó 10-15 percet, mire újra szabad vízfelület került elénk. A fagyos víz amúgy is lomhán, sűrű masszaként vánszorgott a mederben, és a levegő hőmérséklete is mínusz 8-nál tartott, mindez délben.
Felhagyva az esélytelenséggel, a sodródó jégtáblák közé álltunk be, „ereszkedős” horgászatra. Laciék „felstoppoltak” egy jégmezőre, azzal vitették magukat. A víz sebessége ideális volt az gumihal-emelgetéshez, fel is csillant mindhármunkban a remény, hogy egy-két lecsorgásból megfogjuk a várva várt süllőnket. Mert ekkor már teljes egyetértésben a téli halat vettük célba, nem érdekeltek minket holmi finnyáskodó balinok – mi bizony, komoly halért fagyasztjuk magunkat, nem ám csak úgy szimplán. Az elgondolás jó volt, mint ahogy – a körülmények ellenére – a vertikális pergetést is megfelelő zónában műveltük, két sávban is pásztázva az aljzatot. Két sávban, melyekben többszöri lecsorgásra sem találtunk éhes süllőt, de még rá utaló magatartással bíró halat sem.
Bár Laciék – megelégelve a dolgot – elindultak fölfelé, én továbbra is hittem a helyben, egészen addig, míg egy csökfa lent nem marasztalta a gumihalamat. Septiben a fiúk csónakja után vettem az irányt. A nyomok a zajló Tiszán kacskaringósan vezettek Tímár felé, követve a kevésbé szilárd jéggel takart felszínt. Valójában a víz felső része 10-12 centi vastagságban az éjszakán át tartó erős hóesés pelyheivel volt tele, melyek úgy áthűtötték a felső pár centit, hogy inkább összefagyott, semmit olvadt Holle anyó áldása.
Mire felértem, Laciék már kikötöttek. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de kifigyeltem, hogy nagyban megy a rőzsegyűjtés… Sejtettem, ebből tűzrakás lesz, és távolba nézős parti peca, makk ász mintára… Annyiban szerencsém volt, hogy az erős mínuszos menetszél ellen teljesen betekertem az arcomat sállal, és csak egy nindzsányi résen sandítottam kifelé. Így mire felértem, nem fagytam át, sőt, új erőre kaptam. Amíg a srácok a tűznél melegedtek, a kedvenc homokszakadásomra álltam rá, ami korábban, decemberben is adott süllőket.
Minden igyekezetem hiábavaló volt, rendre pöccintés vagy gyanús tolás nélkül emelgettem a gumit, cserélgettem a színeket, formákat. Tudtam, ha Laciék nekiindulnak, én sem maradhatok le, legjobb lesz, ha mellettük ereszkedem a vízzel, legfeljebb más „szélességi fokon”. Így is lett. Mivel a radar a széleken nagyjából semmi értékelhetőt nem mutatott, a belső fősodor menti vonulatra álltam be, a homokpad és a meder törésének határára.
Nagyon a levegőben volt az első jó süllő, a víz legalábbis ideális tisztaságú és sebességű volt hozzá. Úgy választottunk helyet, hogy dobni is legyen valamelyest lehetőségünk, bár én inkább a fenék közelében emelgetősdit választottam. Végre megjelentek az első, magányos jelek a radaron, kezdtem süllőre gyanakodni. Nem kicsik, nem nagyok, éppen jók voltak, már amennyire azt a jelekből meg lehetett ítélni. Bőszen emelgettem-rakosgattam az orruk elé a gumihalat, néha magasan megugrasztottam, hátha utána lódul valamelyikük, azonban semmi nem történt.
Lassan már közelgett az alkonyat, kezdett húzni a felszín. A jégtáblák közeledtek egymáshoz, majd szép lassan egymásra csúsztak, szabályos geometriai alakzatot felvéve. Az ablakunk teljesen bezárult, már csak függőlegesen emelgettünk. Dobni addig is kényelmetlen volt, hiszen még a monofil is nagymértékben hozta fel a vizet a kemény hidegben. Sűrűn „csókolgattuk” a gyűrűket, hogy horgászni tudjunk.
Laciék huszonpár méterrel a belső ív felé sodródtak tőlem, amit egyre inkább jónak éreztem én is. Mivel nem volt radarjuk, nem láthatták, mennyi hal van alattuk. Szürkülni kezdett, így biztos voltam benne, hogy csak percek kérdése, és belefutnak a süllőjükbe. Síri csendben ereszkedtünk a hatos-hetes mélység felett, amikor furcsa dolgot vettem észre. A radarképernyőre pillantva láttam, ahogy egy jel elszakad a fenéktől, és elindul a csónak felé. Egyszerre emeltem felfelé a csalit, és nyúltam fényképezőgépért, hogy az eseményt dokumentáljam. Nem akartam hinni a szememnek, hiszen egyértelműen harcsának tűnt a jel, még a jégkásának megfelelő vízben is. Egy évvel korábban már láttam ilyet, sőt, még gyöngyöket is eresztettek, de az enyhülő időjárás mellett történt, nem a reccsenő télben.
Alig ocsúdtam fel a meglepetésből, amikor – talán ötven méterre az előző helytől – újabb jel indult útjára, és szabályosan átszelte a vízoszlopot, egészen a csónak alá emelkedve. Közben még jó néhány, nagyobb jel mutatkozott az aljzaton, de csak ez a kettő volt elég bátor, hogy nekiinduljon. A műcsali persze hidegen hagyta őket, inkább a ladik alapozására voltak kíváncsiak, amit akkorra már – némi faanyaggal együtt – jócskán legyalult a jég. Csak még nem tudtuk…
Laci ekkor már jó ideje sürgetett, hogy indulnunk kell, mert nagyon áll össze a felszín, közel a torkolat, és még ki is kell érni a partig. Viccelődött, hogy ha nem sikerül, a végén még a tiszalöki erőműnél találjuk magunkat. Nem akartam a csalit világért sem kivenni a vízből, és tudomásul venni a betlit, de muszáj volt. Laciék már csak rükvercben tudták törni a jeget, ez ébresztett rá, hogy van az a szint, amikor fel kell adni. Értékelhető kapás nélkül, egy átfagyoskodott nappal a hátunk mögött, rákmenetben tartottunk kifelé, s közben csak az biztatott, hogy a tőlünk telhető legtöbbet megtettük a halakért, ezúttal is.
Valljuk be, kalandossá tenni egy napot azzal, hogy a jeges Tisza hátán várjuk a kapást, nem normális dolog, de még ez is sokkal jobb, mint otthon ülni a szobában, és sóvárogni egy jó peca után. Mert hát jó peca az is, amikor hal nélkül ugyan, de a fogás ígéretével lehetünk a vízen…
|
|
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pár évvel ezelőtt egy hasonlóan merész pecánk végződött meneküléssel, amikor egyszer csak a 3 mm-es hártyajég arasznyi hosszan bekandikált a csónak oldalán. Akkor az év utolsó pecájának eredménye végül az év legnagyobb mentőakciója lett, és egy tönkretett ladik.
 |
| Behavazott ladikom |
|
|
A vízhez érve kiderült, hogy ez a peca sem lesz egyszerű sétagalopp. A csónakom (vesztemre) százötven méteres állójég fogságában volt, így kellőképpen leizzadtam, mire mozgatva-ropogtatva, majd evezővel törve eljutottam Laciékig. Nekik könnyebb dolguk volt, azonban a Tisza jégtáblái között feszülő nyílt vizet újabb kétszáz méternyi, nehezen meghatározható állagú jeges képződményen át értük csak el. Laciék vágták az utat a felszínbe, ami csak nagy gázzal ment, így már sejteni lehetett a csónakok sorsát…
|
|
|
Na, de mégis milyen elvetemült ilyenkor a horgász, legalábbis a magunkfajta, nem ismer se Istent, se embert, csak a fogás reménye élteti. „Van festék meg fa is a világon, majd megjavítjuk, meg egyébként sem lesz annak semmi komoly baja egy kis hókásától” - szereti Murphy az ilyen mondatokat, és hogy jól szórakozzon, be is bizonyítja az ellenkezőjét.
Tény, hogy jeget nagyon ritkán láttunk, igaz, azok kézilabdapálya méretű darabok voltak, de azok elől meg elbújtunk a hídláb árnyékában. Recsegtek-ropogtak a táblák, de a nagy betonidom szétválasztotta őket, mint Mózes a Vörös-tengert.
|
|
Tulajdonképpen értelme is volt annak, amit csináltunk, vagy legalábbis hasonlított a horgászatra. Minden arra járó láthatta, hogy pergetést mímelünk, mi viszont legnagyobb erőlködésünk ellenére is csak keszegekbe botladoztunk, szerencsére, a csigalassú bevontatás mellett egy sem akadt meg kívülről. Időnként egy óriási jégtábla sodródott elénk, ilyenkor elfagyott kezeinket zsebre dugtuk, kihasználtuk az adódó 10-15 percet, mire újra szabad vízfelület került elénk. A fagyos víz amúgy is lomhán, sűrű masszaként vánszorgott a mederben, és a levegő hőmérséklete is mínusz 8-nál tartott, mindez délben.
|
|
Felhagyva az esélytelenséggel, a sodródó jégtáblák közé álltunk be, „ereszkedős” horgászatra. Laciék „felstoppoltak” egy jégmezőre, azzal vitették magukat. A víz sebessége ideális volt az gumihal-emelgetéshez, fel is csillant mindhármunkban a remény, hogy egy-két lecsorgásból megfogjuk a várva várt süllőnket. Mert ekkor már teljes egyetértésben a téli halat vettük célba, nem érdekeltek minket holmi finnyáskodó balinok – mi bizony, komoly halért fagyasztjuk magunkat, nem ám csak úgy szimplán. Az elgondolás jó volt, mint ahogy – a körülmények ellenére – a vertikális pergetést is megfelelő zónában műveltük, két sávban is pásztázva az aljzatot. Két sávban, melyekben többszöri lecsorgásra sem találtunk éhes süllőt, de még rá utaló magatartással bíró halat sem.
|
|
Bár Laciék – megelégelve a dolgot – elindultak fölfelé, én továbbra is hittem a helyben, egészen addig, míg egy csökfa lent nem marasztalta a gumihalamat. Septiben a fiúk csónakja után vettem az irányt. A nyomok a zajló Tiszán kacskaringósan vezettek Tímár felé, követve a kevésbé szilárd jéggel takart felszínt. Valójában a víz felső része 10-12 centi vastagságban az éjszakán át tartó erős hóesés pelyheivel volt tele, melyek úgy áthűtötték a felső pár centit, hogy inkább összefagyott, semmit olvadt Holle anyó áldása.
|
|
Mire felértem, Laciék már kikötöttek. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de kifigyeltem, hogy nagyban megy a rőzsegyűjtés… Sejtettem, ebből tűzrakás lesz, és távolba nézős parti peca, makk ász mintára… Annyiban szerencsém volt, hogy az erős mínuszos menetszél ellen teljesen betekertem az arcomat sállal, és csak egy nindzsányi résen sandítottam kifelé. Így mire felértem, nem fagytam át, sőt, új erőre kaptam. Amíg a srácok a tűznél melegedtek, a kedvenc homokszakadásomra álltam rá, ami korábban, decemberben is adott süllőket.
Minden igyekezetem hiábavaló volt, rendre pöccintés vagy gyanús tolás nélkül emelgettem a gumit, cserélgettem a színeket, formákat. Tudtam, ha Laciék nekiindulnak, én sem maradhatok le, legjobb lesz, ha mellettük ereszkedem a vízzel, legfeljebb más „szélességi fokon”. Így is lett. Mivel a radar a széleken nagyjából semmi értékelhetőt nem mutatott, a belső fősodor menti vonulatra álltam be, a homokpad és a meder törésének határára.
|
|
Nagyon a levegőben volt az első jó süllő, a víz legalábbis ideális tisztaságú és sebességű volt hozzá. Úgy választottunk helyet, hogy dobni is legyen valamelyest lehetőségünk, bár én inkább a fenék közelében emelgetősdit választottam. Végre megjelentek az első, magányos jelek a radaron, kezdtem süllőre gyanakodni. Nem kicsik, nem nagyok, éppen jók voltak, már amennyire azt a jelekből meg lehetett ítélni. Bőszen emelgettem-rakosgattam az orruk elé a gumihalat, néha magasan megugrasztottam, hátha utána lódul valamelyikük, azonban semmi nem történt.
|
|
Lassan már közelgett az alkonyat, kezdett húzni a felszín. A jégtáblák közeledtek egymáshoz, majd szép lassan egymásra csúsztak, szabályos geometriai alakzatot felvéve. Az ablakunk teljesen bezárult, már csak függőlegesen emelgettünk. Dobni addig is kényelmetlen volt, hiszen még a monofil is nagymértékben hozta fel a vizet a kemény hidegben. Sűrűn „csókolgattuk” a gyűrűket, hogy horgászni tudjunk.
|
|
Laciék huszonpár méterrel a belső ív felé sodródtak tőlem, amit egyre inkább jónak éreztem én is. Mivel nem volt radarjuk, nem láthatták, mennyi hal van alattuk. Szürkülni kezdett, így biztos voltam benne, hogy csak percek kérdése, és belefutnak a süllőjükbe. Síri csendben ereszkedtünk a hatos-hetes mélység felett, amikor furcsa dolgot vettem észre. A radarképernyőre pillantva láttam, ahogy egy jel elszakad a fenéktől, és elindul a csónak felé. Egyszerre emeltem felfelé a csalit, és nyúltam fényképezőgépért, hogy az eseményt dokumentáljam. Nem akartam hinni a szememnek, hiszen egyértelműen harcsának tűnt a jel, még a jégkásának megfelelő vízben is. Egy évvel korábban már láttam ilyet, sőt, még gyöngyöket is eresztettek, de az enyhülő időjárás mellett történt, nem a reccsenő télben.
|
|
Alig ocsúdtam fel a meglepetésből, amikor – talán ötven méterre az előző helytől – újabb jel indult útjára, és szabályosan átszelte a vízoszlopot, egészen a csónak alá emelkedve. Közben még jó néhány, nagyobb jel mutatkozott az aljzaton, de csak ez a kettő volt elég bátor, hogy nekiinduljon. A műcsali persze hidegen hagyta őket, inkább a ladik alapozására voltak kíváncsiak, amit akkorra már – némi faanyaggal együtt – jócskán legyalult a jég. Csak még nem tudtuk…
|
|
Laci ekkor már jó ideje sürgetett, hogy indulnunk kell, mert nagyon áll össze a felszín, közel a torkolat, és még ki is kell érni a partig. Viccelődött, hogy ha nem sikerül, a végén még a tiszalöki erőműnél találjuk magunkat. Nem akartam a csalit világért sem kivenni a vízből, és tudomásul venni a betlit, de muszáj volt. Laciék már csak rükvercben tudták törni a jeget, ez ébresztett rá, hogy van az a szint, amikor fel kell adni. Értékelhető kapás nélkül, egy átfagyoskodott nappal a hátunk mögött, rákmenetben tartottunk kifelé, s közben csak az biztatott, hogy a tőlünk telhető legtöbbet megtettük a halakért, ezúttal is.
|
|
Valljuk be, kalandossá tenni egy napot azzal, hogy a jeges Tisza hátán várjuk a kapást, nem normális dolog, de még ez is sokkal jobb, mint otthon ülni a szobában, és sóvárogni egy jó peca után. Mert hát jó peca az is, amikor hal nélkül ugyan, de a fogás ígéretével lehetünk a vízen…
Szöveg és kép: Gégény Viktor
solyi#2 2010. 02. 25., 13:45Nagyon kidomborodik,hogy mindenkinek mást jelent,mást üzent ez az írás.Aki azonban a Kecsegehajszát megírta,feltételezhetően rendelkezik bizonyos lelki intellektussal.Na már most:A normális ember nem megy a fán olyan ágra amit ő maga befűrészelt.
Amit más szabadakaratból megcselekszik,nekem nem muszáj megtennem.Sorolhatnám.Ha a mennyezeten belóg a deszka nem megyünk a padlásra.Ennyi.
Amit más szabadakaratból megcselekszik,nekem nem muszáj megtennem.Sorolhatnám.Ha a mennyezeten belóg a deszka nem megyünk a padlásra.Ennyi.
sullopapa#3 2010. 02. 10., 18:50GLaca: Üdv a klubban.Betársulhatsz az éven!Nyáron a Niagara vízfüggönye alatt szeretnénk legyezni természetesen esőruhában.Csak még nem döntöttünk milyen léggyel...
GLaca#4 2010. 02. 08., 10:43Szia Viktor!
Megmutatom a feleségemnek ezt a cikked, hogy lássa nem egyedül vagyok a "horgász-idióták" táborában.
Grat!
Megmutatom a feleségemnek ezt a cikked, hogy lássa nem egyedül vagyok a "horgász-idióták" táborában.
Grat!
Pityu#5 2010. 02. 05., 09:49Psi!
Én is ismerem Viktor,nekem a barátom is.Tudom,hogy túl nagy kockázatot nem vállal be,és tisztában van a csónak,a víz és saját maga képességeivel!Tényleg nem érdemes ezt tovább ragozni.Mindenkinek a saját felelőssége,hogy mit vállal be, mit nem és hol húzza meg a határait.
üdv
Én is ismerem Viktor,nekem a barátom is.Tudom,hogy túl nagy kockázatot nem vállal be,és tisztában van a csónak,a víz és saját maga képességeivel!Tényleg nem érdemes ezt tovább ragozni.Mindenkinek a saját felelőssége,hogy mit vállal be, mit nem és hol húzza meg a határait.
üdv
PSIPSI#6 2010. 02. 05., 09:22>A meleg szobából,fotelból könnyű észt osztani ;-)
Igazad van Pityu!
Bár megjegyzem én még tegnap is a (Biztonságos) jégen voltam (15cm.) lékelni, és volt is eredménye, de természetesen a zajló folyóra nem megyek nullázni! És természetesen mindenkinek a saját dolga, hogy merre és mikor csónakázik.... (De ha szétvágja a jég a csónakot vagy csak felborítja, és az illető felveszi azt kalapnak, akkor nagy gáz van!)
Viktort személyesen ismerem! Nem barátom, de nem is ellenségem! Ezért aztán nem fikázom az irásait, (mert nem rosszak), de még a mostani sanyarú gazdasági helyzet mellett sem értem miért kell egy ilyen "értelmetlen" kalandot megjeleníteni! Mifelénk a Dunán ilyenkor csak a hivatásos halászok, és sajnos a rapsicok mennek csak a vízre. Ők fognak is rendesen, mert radarral megkeresik a vermelő halakat! Egyszerű csónakos süllőhorgászok megvárják hogy a jégzajlásnak vége legyen, és utána keresik a csónakos pályákat. Hogy a TISZÁN mi a módi, azt nem tudom! Tehát ha esetleg valakit megsértettem volna, akkor most kérek elnézést! Részemről a téma bezárva!
Igazad van Pityu!
Bár megjegyzem én még tegnap is a (Biztonságos) jégen voltam (15cm.) lékelni, és volt is eredménye, de természetesen a zajló folyóra nem megyek nullázni! És természetesen mindenkinek a saját dolga, hogy merre és mikor csónakázik.... (De ha szétvágja a jég a csónakot vagy csak felborítja, és az illető felveszi azt kalapnak, akkor nagy gáz van!)
Viktort személyesen ismerem! Nem barátom, de nem is ellenségem! Ezért aztán nem fikázom az irásait, (mert nem rosszak), de még a mostani sanyarú gazdasági helyzet mellett sem értem miért kell egy ilyen "értelmetlen" kalandot megjeleníteni! Mifelénk a Dunán ilyenkor csak a hivatásos halászok, és sajnos a rapsicok mennek csak a vízre. Ők fognak is rendesen, mert radarral megkeresik a vermelő halakat! Egyszerű csónakos süllőhorgászok megvárják hogy a jégzajlásnak vége legyen, és utána keresik a csónakos pályákat. Hogy a TISZÁN mi a módi, azt nem tudom! Tehát ha esetleg valakit megsértettem volna, akkor most kérek elnézést! Részemről a téma bezárva!
Pityu#7 2010. 02. 05., 01:58PSI!
Kicsit túlspirázod a dolgot,nem gondolod?Aki ilyen időben képes vízre szállni az nem ma kezdte!Kellő rutin, víz és csónak ismeret tuti a birtokukban van!Vannak emberek,akik szeretik feszegetni a határaikat,de még a józan ész keretein belül.A zajló víz kicsit túlzás!A fél cm vastag "jéghegyek" nem süllyesztenek el egy csónakot ;-)
Mindenki felelőtlen barom,aki nem ideális körülmények között horgászik?Beszéljek le mindenkit a legyezésről,mert veszélyes a rohanó hegyi folyóban,kövekben botladozva gázolni???Számtalan extrém példát lehetne sorolni!
Ebben az esetben inkább a kitartást,elszántságot,lelki erőt,tűrő képességet kellene értékelni és nem halál híreket olvastatni...
A meleg szobából,fotelból könnyű észt osztani ;-)
Viktor!
Neked nem mondom,úgy is tudod! ;-)
a fanatikusok tudnak komoly eredményeket produkálni!
Kicsit túlspirázod a dolgot,nem gondolod?Aki ilyen időben képes vízre szállni az nem ma kezdte!Kellő rutin, víz és csónak ismeret tuti a birtokukban van!Vannak emberek,akik szeretik feszegetni a határaikat,de még a józan ész keretein belül.A zajló víz kicsit túlzás!A fél cm vastag "jéghegyek" nem süllyesztenek el egy csónakot ;-)
Mindenki felelőtlen barom,aki nem ideális körülmények között horgászik?Beszéljek le mindenkit a legyezésről,mert veszélyes a rohanó hegyi folyóban,kövekben botladozva gázolni???Számtalan extrém példát lehetne sorolni!
Ebben az esetben inkább a kitartást,elszántságot,lelki erőt,tűrő képességet kellene értékelni és nem halál híreket olvastatni...
A meleg szobából,fotelból könnyű észt osztani ;-)
Viktor!
Neked nem mondom,úgy is tudod! ;-)
a fanatikusok tudnak komoly eredményeket produkálni!
jimmba#8 2010. 02. 05., 01:41PSIPSI! Szerintem vittorio nem tehet arról,hogy vannak hülye gyerekek és hülye emberek. Nem hinném,hogy azért fognak belefuladni vmelyik folyónkba,mert elolvasták ezt a cikket!
Én a Dunára rálátok az ablakomból még sem megyek pergetni,mert számomra nem megfelelőek a körülmények.
Mindenki döntse el maga,hogy mikor és milyen körülmények között megy horgászni.
Szerintem nem kéne kritizálni a cikk íróját!
Adott ő már elég sok nagyon jó írást!
Vittorio! Szerintem jó írás ez is! Legálább megosztod velünk azt is,hogy
nem sikerül fognod semmit minden próbálkozásod ellenére.
Ne foglalkozzál az ilyen lehúzos szövegekkel!
A Harcsapergetésről szóló írásaid nagyon jók! Szépen kitérsz mindenre elég
részletesen. Várom is a következő írásod!
Üdv: PG Komárom
Én a Dunára rálátok az ablakomból még sem megyek pergetni,mert számomra nem megfelelőek a körülmények.
Mindenki döntse el maga,hogy mikor és milyen körülmények között megy horgászni.
Szerintem nem kéne kritizálni a cikk íróját!
Adott ő már elég sok nagyon jó írást!
Vittorio! Szerintem jó írás ez is! Legálább megosztod velünk azt is,hogy
nem sikerül fognod semmit minden próbálkozásod ellenére.
Ne foglalkozzál az ilyen lehúzos szövegekkel!
A Harcsapergetésről szóló írásaid nagyon jók! Szépen kitérsz mindenre elég
részletesen. Várom is a következő írásod!
Üdv: PG Komárom
PSIPSI#10 2010. 02. 04., 19:47Hali!
Sajnos ez az írás nem csak tökös gyerekeket, hanem néhány tökösneg magát gondoló felnőtet is arra fog sarkallani, hogy már csak azért is irány a zajló folyó! (Ha nekik sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülne, a szabályok meg úgy is smafu ebben az országban. Gondoljon erre a cikk szerzője, amikor majd olvassa az újságban a tragédiák hírét! Mert ugye minden télen van egy tucat ilyen hír.... folytathatnám, de nem akarom, olyan jó HALAS CIKKEKET írsz Viktor!
üdv.
Sajnos ez az írás nem csak tökös gyerekeket, hanem néhány tökösneg magát gondoló felnőtet is arra fog sarkallani, hogy már csak azért is irány a zajló folyó! (Ha nekik sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülne, a szabályok meg úgy is smafu ebben az országban. Gondoljon erre a cikk szerzője, amikor majd olvassa az újságban a tragédiák hírét! Mert ugye minden télen van egy tucat ilyen hír.... folytathatnám, de nem akarom, olyan jó HALAS CIKKEKET írsz Viktor!
üdv.
