Aztán szép lassan kezdik összeadni mindazt, amit tulajdonképpen az elnyomóknak köszönhetnek…
„–…de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezeték hálózattól… mit tettek a rómaiak értünk?”
– Békét hoztak!
– Óh, demagóg!”

Olyan jó lenne átfordítani ezt a Mohoszra, de az a helyzet, hogy nem megy. Jó felütés lenne azt mondani, hogy mit adott nekünk a Mohosz, a… – és itt következne a felsorolás –, szóval az érdekképviseleten, a Magyar Horgászon, Velencén, Tasson és a Határréti-víztározón kívül… De ténylegesen mi az amit köszönhetünk neki? Nekem vannak fogalmaim, de egy olyan horgász mit gondoljon, aki csak akkor találkozik hivatalos dolgokkal, amikor kiváltja az engedélyt, vagy amikor ellenőrzi a halászati őr…

Szép kis műtó a baranyai Olasz község mellett

Ilyenekre járnak a népek – jobb esetben

Apró bértavaké a jelen – és a jövő?

Rétimajor szárnyal

Az országos szövetség krízisben van, ez nem is vitás, ezért nagyon csúnya dolog lenne most belerúgni. Nem is ez a cél. De azért azt is látni kell, hogy úgy, ahogyan eddig mentek a dolgok, a jövőben már nem mehetnek. A Mohosz egy olyan szervezet, amire nagy szükség volna, ha erős volna. De vajon miben mérhető az ereje? Kiterjedt vízkezelői (halászati) jogokban, vagyonban, befolyásban, a tömegében, taglétszámban, lobbitevékenységben? Mind fontos dolog, de talán az érdekérvényesítés lehetne a fő csapásirány, ami akár a többi mozgatórugója is lehetne. Ám ez az érdekérvényesítés egyszerűen nem működik.

Egy normális országban egy olyan hatalom, mint a horgászok 300-500 ezres tábora, ami a lakosság három-öt százalékát jelenti, erőt jelent. Masszív, az egész társadalmat átszövő kisebbséget, mely épp ezért komoly szereppel bír, és megkerülhetetlen. De ezt tudja-e a Mohosz hozni? Nem.

A mai deformált, átpolitizált világunkban egy ilyen tömegtől mindenki tart, vagy egyszerűen nem tud mit kezdeni vele. Már csak azért sem, mert kompletten kezeli az egészet, és máris túlságosan félelmetes lesz az a sok ember. Pedig hát…

Amikor 2002-ben választások voltak, vendégnek hívtak egy pesti rádióba. Nem tudtam részleteket, de helyben azért kiderült, hogy ilyen enyhén szélsőséges adó volt. Semmi gond, nincsenek előítéleteim, ha horgász a műsor és a szerkesztő, akkor van miről beszélni. Erre azzal kezdi a műsorvezető – mondom, kétezerkettő –, hogy háromszázezer emberrel már választást lehet nyerni, micsoda hatalom van a kezünkben. Akkor ez a miépes vonal még erősen mozgott, talán hajtottak a horgászokra, nem tudom. Persze ahhoz meg kéne szólítani mind a 300.000 ezret, de ez nem ilyen egyszerű – mondtam.

Na, ez az adó, a Mohosz lapjával valami együttműködésben állt akkoriban – ezért is lehettem meghívott –, és ennek a kooperációnak az különös pikantériát adott, hogy amióta létezik, azóta komcsizzák a szövetséget. Hej, de jól is jött volna most, amikor az emeszpés minisztérium becsúszva szerelte a Tisza-tavat le a Mohoszról.

Médiakupán a sajtó, sajnos a szövetség sehol

Hírességek, médiaszereplők...

...és színészek a horgászatban

A Mohosz persze közel sem egységes szervezet. Mivel több egységből áll – egymással egy szinten álló, de egymással szinte egyáltalán nem kommunikáló megyei, vagy regionális szövetségekből. Ezeket alkotják azok az egyesületek, amikben mintegy 330 ezer ember váltja ki évről évre a tagsági lapot. Az a nagy helyzet azonban, hogy már az egyesületi dimenzióban elhal minden. Él itt valaki normális egyesületi életet? A legtöbb megmozdulás érdektelenségbe fullad szinte, csak akkor mozdul meg a nép, ha várhatóan vér fog folyni, vagy valakivel fel lehet majd mosni a padlót.

Akadnak még környezetvédelmi napok, alias szemétszedés, ami fontos, de nem hinném, hogy olyan kovácsoló erővel bírna, mely közösséget teremt egy egyesületben. Talán mert nincs is rá annyira igény. A Mohosz olyan tagszövetségek alkotta massza, amiben nem lehet elverni minden port a vezetőkön, mert a legtöbb dolog az már alsóbb szinteken hal meg. Az emberek ebben az országban legtöbbször fentről várják az áldást, szociológiája, és hagyománya van ennek, kár lenne belemenni, ám mivel ez a magatartás következménnyel van a horgászmindennapokra, szó nélkül nem hagyató. Az ember úgy hallja az országban szerte, mintha a Mohosz valami szitokszó lenne. Meghogy mindenkinek elege van már belőlük. De könyörgöm, a Mohosz, mint országos szövetség, mi volnánk magunk.

Én csak botcsinálta politológus vagyok, de ahhoz nem kell nagy ész, hogy lássa az ember, kit vesznek komolyan és kit nem. Szemmel látható, hogy a Mohoszt nem veszik komolyan, úgy általában a horgászokat nem veszik komolyan, pedig píárértékkel bíró emberek hullanak az ölünkbe. Világbajnok ökölvívó, birkózó, olimpiai bajnok úszó, országosan ismert és megbecsült színészek, zenészek, ismert politikusok. Mégis, valahogy… Hát szóval látjuk.

Alkalmi hírek, cirkuszi mutatványok lesznek abból, hogy iksz, meg ipszilon horgász. Nem több, és ez is csak azért, mert érdekes. A Mohosz olyan szervezet, aminek valahogy fel kéne karolni ezeket az embereket, befogadni, valami közös ügy mellé állítani. De… Úristen! Lehet, hogy nincs is közös ügyünk?

Vasi ünnepen a Mohosz elnöke Szabó Imre (jobbra), a vasi szövetség elnöke Csiszár István (balra), középen Csécs Sándor ügyvezető

Az újdonsült Mohosz alelnök megyei ügyvezetőként eddig minden évben letett valamit az asztalra... lehet, hogy most halottat kéne feltámasztani?

Egyszer már sikerült - egy elfelejtett holtág újraélesztve Vaskeresztes mellett

A természetes vizeken való halászat beszüntetése jó hívószó volna. A szövetség a kalapja mellé is tűzte, és… Semmi. A médiát képtelen használni, noha sajátja is van.
A szövetségünk bármit is tett eddig (vagy nem tett), azt nagyon rosszul kommunikálta, kommunikálja. Nem csak most, az akkut, napirendes Tisza-tóval kapcsolatosan, hanem általában. Elég megnézni csak a Mahor januári címlapját. Ott a szájbilincses süllő. Kész. Nincsen semmi baj a szájbilinccsel, meg azzal sem, hogy az ember elteszi azt a halat, de címlapra nem tennék ilyet. És nem tennék februárra sem csukát, de ez az én magánügyem.

És hogy az elején említett békét sem hozza el a Mohosz, az végképp öngólnak tűnik. Szemellenzővel megy előre, hirdeti a jegyárakat, zavart kelt a parton, a horgászok elbizonytalanodnak. Tudom én, hogy ez is egy stratégia, de talán volna más megoldás is, a keménykedés felett, úgy tűnik, már eljárt az idő. Lehet, hogy vész a nagy tó, de ennek ellenére bizalmat kapott a korábbi vezetés, sőt egy új, agilis emberrel egészült ki. Ez talán a szövetség utolsó esélye. Segítsen Obi van Kenobi, ön az utolsó reményünk!

Átfogó országos koncepció kell, hogy mit kíván a Mohosz tenni. És, ha egy mód van rá, a horgászok felé ezt kéne érthetően elmagyarázni. Újradefiniálni, hogy mire jó ez az egész, miért van, és mi lesz a jövőben. Mert most sokan csak azt látják, hogy meg tudják fogni a halat a bértavon, mindenféle okmány nélkül, és míg egyre több az ilyen frekventált és pénzt csináló víz, addig a Mohosz és a szövetségek szorulnak vissza, vagy csak éppen stagnálnak. Egyáltalán nem is biztos, hogy szüksége van rájuk a ma horgászának. De azért jó, ha sejtjük még páran, hogy szükség lenne egy befolyásos, erős szövetségre.

Úgyhogy…
Romani ite domum! A többiek meg maradjanak, és próbáljanak meg csinálni valamit…