Talán egyetlen olyan „bőséges” évem sem volt még, mint a 2009-es. Persze, nem halmennyiségben mérve, hanem az élmény szintjén. Sokfelé jártam a környező országokban, mesésnél mesésebb tájakat, gyönyörű vizeket ismertem és horgásztam meg.

Novemberrel véget értek a külhoni túrák, újra a „kert alatti” vizekre koncentráltam. Nem terveztem, csak lebattyogtam hetente kétszer a ladikomhoz, rátettem a motort, és elindultam a süllők keresésére. Más hal a lehűlt, éppen tisztuló, de még zavaros vízben szinte esélytelen volt, talán a balint lehetett volna erőltetni, de a süllőzés valahogy mégis csak „ragadozósabb”.

A tokaji Tiszán

Élményhozók

Mindenütt jó, de legjobb otthon – tartja a mondás, de azért ennek a lecsillapodásnak másféle okai is voltak. Az elmúlt évben talán kicsit többet is megengedtem magamnak, mint amit a pénztárca könnyedén elbírt volna. Az élményt nem adják ingyen, és azt is be kell ismernem, hogy nálam a peca már régen átlendült az életstílus kategóriába. Horgászni menni tehát nem lehet, hanem egyenesen ’kell’. És ami még nagyon kell az ilyesmihez, az bizony a megértő társ…

Néha jómagam is rácsodálkozom, hogy Kedvesem mennyire elnéző a hobbi méretből kinőtt szenvedélyemmel kapcsolatban – sőt, nem ritkán ő biztat egy-egy jó pecára. „Érzem a süllőt” – szokta mondani, és nem egyszer már be is bizonyosodott, hogy ami nekem apró jelekből, régmúlt idők rutinjából, az neki a reggeli busz ablakából is tökéletesen megy. Ahogy áthalad a jármű a Tisza-hídon, mindig kapom tőle az infót, ha zavarosabb lett az éjjel valamelyik folyó. És persze azt is, hogy szerinte a nagy süllők a régi kövezés, az összefolyás spicce vagy éppen a hídlábak környékén vannak…

Ősszel sokat áradt

…és kevés halat adott

Nem mintha babonás lennék, inkább kedvességből igyekszem megfogadni egy-egy ötletét, már csak a poén kedvéért is. A dolog működik, szerencsehozónak tökéletes, meg azért csak hét éve pecázgatunk együtt, okos lány, nem teljesen a hasára ütve fantáziál.

A süllők kergetése a plasztikcsalik beszerzésével, rendezésével kezdődött, a szoba pár napig tele volt mindenféle színű és formájú twisterrel, gumihallal. Az egyik alkalommal, hazaérve a munkából, Juditom egy kis meglepetést készített. Kiválasztott négy, neki tetsző műcsalit a kavalkádból, és kedves kis kommentet írt hozzá, hogy mivel, mit foghatok. Legyen – gondoltam – és megígértem, hogy ezekkel a csalikkal kezdem a következő horgászatot.

Judit választásai

Süllőnek - kősüllőnek

Nem túl jó hírek jöttek a vízről, első alkalommal sikerült is betliznem, de gondoltam, vissza kell még állnom a süllők gondolatmenetére, és majd csak menni fog. Hét közben – mivel egész rövidek voltak a nappalok, délután pedig szinte mindig várt a kötelesség – alig volt időm belemelegedni a pecába. Mire valami konkrét elképzelésem kialakult, már pakolhattam össze, indulnom kellett. Így a távoli kövezések, jó süllős akadók szóba sem jöhettek, pedig valahogy arrafelé sejtettem tüskés barátaimat.

Hol köves…

Hol gallyas…

A túl későn jött tél miatt a halak sem álltak még össze rendesen, nem volt egyszerű dolgom. Aztán végre eljött az ominózus peca, egy homokszakadást vallattam a kiválasztott csalikkal. Talán a negyedik dobásnál tartottam, amikor a csali emelésének végén mintha valami furcsa tolást éreztem volna a gumihalon. Ösztönösen odahúztam neki, benne is maradt a bot. Éreztem, hogy nem az az igazi rávágás volt, és hogy nem is ült be rendesen a horog. Kettőt sikerült pumpálni magam felé, jött, mint egy darab rongy, de aztán gyanúm gyorsan beigazolódott, megkönnyült a szerelék. Nem lehetett rossz hal, olyan két kiló körülire saccoltam, de mivel épp felém indult el, sokkal pontosabb tippet nem mernék rá adni.

Fenékközelben

Csapat a mélyben

A nem túl szerencsés kezdet után úgy tűnt, ennyi járt a csodacsaliknak, hiába dobáltam őket, több esemény nem érkezett a homokról. Átálltam a köves oldalhoz, és lassan csorgó csónakból kezdtem a part felé vallatni a rézsűt. Mivel a radarom nagyon az aljzatnál jelezte a halat, meg hát a hideg víz is ezt indokolta, letettem az emelgetésről, inkább egészen lassú, egyenletes, fenékközeli bevontatásra váltottam, időnként kicsit bele-belehúzva. A csali ekkor már kisméretű twister volt, ez ugyanis jobban meg szokta mutatni mifelénk a kényes süllőt.

Mindig rácsodálkozom…

Óvatosan csípte el

Nem kellett sokáig várnom, határozott ütés állította meg a plasztikférget, de csak egy kisebb, ugyan szép, de komolytalan ellenfél védekezett a zsinóron. Felhúztam, lefotóztam, aztán útjára engedtem a fél kiló körüli süllőcskét. Csorogva nem volt több eseményem, a hely viszont nem hagyott nyugodni, visszaálltam, ezúttal behorgonyozva.

Tíz centis gumihalra váltottam, majd szépen, centiről centire végighúztam a törés szélét. Egyszer csak kemény koppanást éreztem, de nem élősúly volt a végén, csak egy nagy faakadóra leltem a homokba ágyazódva. Nem gallyakon, inkább egy árvíz által legyalult fatörzs vastagabb ágain kopogott a jigfej. Szerencsém volt, három, egymást követő durvaságon pattant át csali, anélkül, hogy elakadt volna. És ahogy a nagykönyvben írva áll, miután elhagyta az utolsó ágat is, hamisítatlan ütéssel meg is érkezett a lakója. Ebbe a halba már beleült a bevágás, de jó kilósnál ő sem bizonyult nagyobbnak, viszont nagyon örültem neki.

Az egyik legszebb

Szépen rászaladt

A másik jóízű pecára napokkal később került sor. Megtaláltam az összeállt békés halakat, a mellette fekvő gallyas dzsumbujban pedig reméltem, hogy süllő is fog állni. Az első napon a Tóth párossal pecáztam, hármunknak, egész délután csak négy, éppen valamirevaló kapásunk volt. Ebből, amit meg is fogtunk, az egy szépséges kősüllő volt. Furcsának tűnt, hogy a teljesen azonos bevontatásra három pöccintős és egy torokra vevős kapás érkezett. Különösen azért is, mert mindhárman kisméretű twisterrel dobtunk, ráadásul én végig ugyanazzal a HY színnel. Az a gyanú ébredt bennem, hogy a finomkodó kapások talán épp a süllők voltak, és csak a köves volt igazán az étvágyánál.

Kősüllős finomságok

A kiválasztott

A dolog nem hagyott nyugodni. Másnap Juditot sikerült rávennem, hogy tartson velem, szellőztesse ki egy kicsit a fejét. Ráfért, hiszen egész héten keményen dolgozott a kórházban, kétszer, mint ügyeletes orvos. Az ilyen mértékű, felelősségteljes szellemi megterhelésre a természet, a víz közelségének nyugtató ereje talán mindennél jobb gyógyszer, szerintem még az alvásnál is többet ér. Igaz, talán nem mínusz három fokban…

Judit eszkimóként

Jómagam, téliesítve

A korábbi kapások helyétől nem sokkal fentebb álltunk meg. Vastagon beöltözve, kesztyűben kezdtem neki a pergetésnek. A jeges szél sokkal hidegebb érzetet keltett, mint a tényleges hőfok, bár ezúttal hőről csak igen relatív értelemben lehetett beszélni.
Még fonott zsinór volt a dobon, és csak vékonysága segített hozzá, hogy nem vett fel sok vizet, és ez által nem is jegesedett annyira.

Sokáig kapás nélkül vártam, pedig (néhány gumihal árán) pontosan tudtam már, hol kell húzni a csalit, hogy épp ne érje el a nyolcas mélységben megrekedt fát.
A halakat végül mégis csak az alkonyat mozdította meg. Épp egy kicsi gumit húztam kősüllőre számítva, amikor finoman odacsípett valami a műhalnak. A spicc finom mozdulására is bevágtam, és nem is tettem rosszul. A megakasztott hal nem volt ellenfél a 20-50-es pálcának, így viszonylag gyorsan a felszínre húztam a nyolcvan deka környéki halacskát, meglepetésemre egy fogassüllőt. Annyira óvatosan tartotta a gumit, hogy az fotózáskor ki is esett a szájából.

Óvatos hal

Sejtettem, hogy az alkonyat hozta a halat, így gyorsan dobtam is a következőt. Pár méterrel az után, hogy feneket fogott a jigfej, finom elnehezedést éreztem, és bár gallynak tituláltam gondolatban, biztos, ami biztos, reflexszerűen belehúztam. Mintha egy nagyon pici ellenállást éreztem volna, de nem mertem volna megesküdni az eredetére. Egészen, amíg ki nem emeltem a kis gumihalat, aminek ekkorra már hiányzott a farka…

Meg kell becsülni!

Jól elintézte…

Ezzel ránk is sötétedett, és mivel a csónakmotor ismeretlen okok miatt (talán dugulás) nem indult, kénytelen voltam visszaevezni a kikötőbe. Közben csendesen beszélgettünk, a hidegtől kellemesen elfáradva szívtuk magunkba a téli este hangulatát.

Mindenütt jó, de legjobb otthon (főleg ilyenkor)

Most, hogy január van, és gyakorlatilag az összes környező víz alkalmatlan horgászatra a gyenge jég vagy a sárosan hömpölygő nagyvíz miatt, sokat járnak az eszemben a tavalyi év szép pecái. És bár eltörpülnek ezek a süllők a nyári harcsák vagy a délszláv vizek pisztrángjai mellett, mégis szívesen gondolok vissza a keresésükre, kapásukra, botot rázó mozdulataikra. És ilyenkor egy cseppet sem érzem kisebbnek az élményt…

Szólj hozzá:

Mehet