Munka után csörög a telefonom, Misi barátom az, horgászatra invitál. Már a sokadik éjszakát töltöttem csónakban, elég fáradt vagyok, de ez most más. Ez parti peca, mint a régi szép időkben. Mint a cián előtt, még gimnazista koromban, amikor saját csónakról csak álmodoztunk. Emlékszem, az esti wobblerezésért hetente ötször is letekertem a húsz kilométert a „közeli” faluból. Sok süllőt, és néha olyan harcsát is fogtam, hogy autót kellett keríteni, mert bringán képtelen lettem volna hazavinni.

Indulás – már sötétben

Parti harcsás dobozom

Komolytalan…

Felszerelésem mai szemmel nézve mosolyognivaló volt. Kicsi oldaltáska, 5-10 wobblerrel (ez már komoly vagyonnak számított iskolás fejjel), egy 20-60 grammos teleszkópbot a Csepel versenybicikli vázára drótozva, dobján 23-as Tectan monofil…
De szép idők is voltak, a maguk egyszerűségében!

Misi barátom kitartó ember, most sem tágít, hiába próbálom meggyőzni, hogy túl zavaros a víz, és partról csak kis harcsákat fognánk… Igazából lusta vagyok, aludni lenne kedvem – így van ez, harminc felett már teret kér magának a „komfortérzés”.
Az érvelés-párbaj végén – könnyű Katit táncba vinni alapon – a parti sétány lámpáinál szereljük a botokat. Ami régen kihívás volt és élmény, az most „úri peca”. Jól megpakolt oldaltáskával, kétféle erősségű felszereléssel, fonott zsinórokkal – nem sok esélyt adva a halnak – a partot szegélyező akácsor felé tartunk.

Az első harcsa

Vissza a szőke Tiszába

Micsoda búcsú!

A sárgán-barnán kavargó víz már a lámpák fényénél jól kivehető. Igazából tökéletesen harcsás, de… Június eleje van még, és bár a helyi infók szerint a harcsák leívtak, mégsem szívesen dobálok célzottan kisharcsára a tilalom alatt. Zavaros ide, zavaros oda, akkor legyen süllő! SSR-7 SFC kerül a csomómentes kapocsba, és láss csodát, harmadik dobásra egy kölyöksüllő ragad rá, alig fél méterre a parttól. Felderülök. Újságolom Misinek, hogy mi történt, biztatom, hogy a fentebb eső, langós részeken próbálkozzon, ott mindkét ragadozóra jó esély van. Misi eltűnik a sötétben, én pedig az akác szélét dobom tovább kitartóan.

Misi barátom, rodeni pózban

Az SSR-t nagyon fogós gyorsvízi wobblernek tartom, mivel nem rezgi túl magát. Teljesen más típusú wobblereket használok ilyenkor, ha a sodrás irányával szemben vontatom a műcsalit. Szeretem még a J, CDJ, TE és a klasszikus Original-t is erre a célra. Többszázas wobbler-repertoárom főként Rapalákból áll, de más márkák egy-egy kurrens típusa is lapul a dobozomban. Most azonban maradok az SFC-nél, „nyerő csapaton ne változtass” jelszóval.

Javul a méret

Szájszögletben az SR-7

Több süllő nem akar jelentkezni, pedig szépen tudom húzni a szélvizet. Valamivel lentebb gyanús loccsanást hallok, a gyűrűk még épp akkor terülnek szét, mire beazonosítom a helyet. Abban a két négyzetméterben kell lenned – mondom magamban, és odalopódzok, vigyázva, hogy az ágak ne reccsenjenek a lábam alatt. 5-6 dobás, de semmi érdeklődés. Rosszul láttam volna? Vagy odébb állt a tettes? Ezen morfondírozom, miközben az egyik dobás hosszabbra sikerül. Még a felkapókart sem tudom visszahajtani, már durran is a vízfelszín. Bevágok, de minek, szinte magát akasztja meg a hal. Pörög, forog, csapkodja a vizet a rövid zsinóron – sejtésem beigazolódni látszik, ez bizony kisharcsa. Másfélforma pundra, ennek ellenére jól megijesztett. Hihetetlen, hogy egy ilyen kicsi is mekkorát tud szólni! Persze nem csoda, süket az éjszaka, könnyű így hangosnak lenni…

Parti peca díszlete

A híd fényei

Felbandukolok Misihez, közben dobok egyet-egyet, de süket a víz is. Kérdem, mi a helyzet, de csak egy goromba kapásról tud beszámolni, valószínűleg az is harcsa volt. – Látod, hogy csak pundrák vannak itt – jelentem ki könnyelműen, nem is sejtve a közelgő eseményeket...

Ez, amire vártam

Fehér óriás

Lefelé gyalogolok, egészen sötét van már, nem szórják a fényt a város lámpái. Fejlámpát nem kapcsolok, cserébe majdnem esek egy jókorát valami száraz uszadékfába botolva. Egy póló és egy polár felső csak a ruházatom, éjfélig tűrhető így is a koranyári este. Finom illatokat hoz a szél, szerencsére csak lengedezik, nincs komoly front a fejünk felett. Nagy elmélkedésemben ráfutok a kövezésre, az első roppanó kavics figyelmeztet, jó lesz lassítani. Még messze a víz, de a jó harcsa már olyan, mint egy földrengésjelző-készülék. Kb. 3 perc alatt teszek meg öt métert, mire dobóhelyzetbe kerülök. Nem álltatom magam azzal, hogy nem vettek észre, de talán még nem túl nagy bennük a gyanú. Minden porcikámban érzem a halat, itt kell lenniük!

Feneketlen bendőjű

Az a jellegzetes harcsanyálka…

Második behúzásra kemény ütés, de nem akad meg, és folytatás sincs. Húsz perc üres dobálás következik. Elég, menjünk mélyebbre, fel az SR-t! Telitalálat, perecbe vágja a kis botot valami őserő, de fejdobálás lesz belőle, nem hallom a folytonos fékhangot. Két-három nagy örvény, rövid fejlámpa, lip grip, és már parton van a bajszos. Eggyel jobb, 83 centi, 4,6 kg. Sebaj, fotó, mehetsz vissza, ez még határeset.

Ma mindenki éhes

Főszerepben az SFC szín

Ettől a zajtól legalább félóra üresjárat vár rám, nem is vagyok meglepődve a kapástalanságon. Visszamegyek Misihez, kevés az újabb beálló már errefelé. Gyorsabb szakaszt keresek, itt a víz jobban a parthoz szorítja a táplálékhalakat. Misinek mondom, hogy a cián előtt milyen szép harcsákat fogtunk itt, most meg írmagja sincs. Murphy nagy rendező, mert az első dobásom felénél sem tart a wobbler, mikor kemény ütés a válasz, majd két fejmozdítás, és már indul is a mélybe.

Egy szép süllő nagy öröm

– Na, ez jó hal! – tör ki belőlem önkéntelenül, és az egekbe emelem a botot. Itt érdemes vigyázni, mert meredek kőrézsű fut a parttal párhuzamosan, amire könnyen ráfekszik a damil, és akkor vége a dalnak. A zsinórom viszont még zenél, hála a helyismeretemnek, pedig lassan tíz méter forog le a dobról, és még mindig a mélybe tart. Ezzel a bottartással nem tudom fékezni, meg kell várnom, hogy bentebb érjen. Végre megáll, két „kiflit” csinál a mélyben, de a folyamatos kontaktus hatására fentebb is jön, itt már lehet terhelni. Nem is vagyok szégyellős, odateszem az erőt a 17-es fonottra. Pár métert nyerek, de erős a válasz is, ellenállhatatlanul levesz újabb három métert. Megy a kézitusa, közeledik a hal, a farkával felkanalaz a felszínre. Szép darab, lehet vagy nyolc kiló – tippelem – s ezzel együtt úgy döntök, legyen vége a harcnak, még keményebb hangon folytatom a diskurzust. Hát, ehhez a halamnak is van egy-két keresetlen szava. Fűrészelünk; egyet oda, kettőt vissza, nehéz eldönteni, ki van fölényben. Veszélyes visszaengednem a kőrézsű mögé, így muszáj keménykedni. Végre feltűnik az egész harcsa, bőven testesebb, mint gondoltam. Misi beszámol, kezdődik a negyedik perc, de ez már a végjáték, két kör, és kattan a lip grip. Nehezen emelem, nem akarom végighúzni a földön, közben rúg, így botorkálok fel vele. Mérlegelés: 15-nél kiakad a digitális, de csak dekákkal lehet fölötte. Nincs kérdés, korrekt a méret, és a harc is igazi volt, tele adrenalinnal, ahogy kell.

Ez a bot elég lett volna

A cserejátékos

Még pár dobás a hajnali forgásokra

Nem vagyok telhetetlen, de az alsó beálló nagyon csábít, fura megérzésem van, ott még dobnom kell. A wobblert szerencsére nem gyűrte össze, nyálkátlanítás, és már repülhet a fahal. A sejtés jó, harmadikra kemény ütés, bevágás, felfelé indul a hal, komótosan, fejmozdítás nélkül. Hát ez mekkora lesz? – kérdem magam elé nézve, és várom, hogy egyvonalba érjen velem, akkor majd rá tudok emelni. Ha igazán nagy, válasz nélkül megy tovább, és akkor nem sok esélyem marad. De másképp alakul. Ahogy elém úszik, a szíjas bot erejének engedve, emelkedni kezd. Belül sokasodnak a kérdő- és felkiáltójelek, mígnem egy ezüstös test tűnik ki a sárga vízből. Gyönyörű süllő, az egész wobbler belül a szájában, de vajon hogy akadt? Válaszul már nyitja is a száját, és kezdődik a jól ismert műcsali-szabadító manőver, tajtékzó fejrázás kíséretében. Ma nekem áll a zászló, megint a lip grip-é a pont, a nedves fűre fektetem a közel ötös halat. A középső horog mélyen, a szájpadlásban tart, a hátsót a szájszél állította meg. Ha nem így van, talán torokra is veszi az egészet. Bokor Karcsi süllős könyvének szavai jutnak eszembe: „a nagy süllő nem elkapja, hanem bekapja a műcsalit”.

A parti peca eredménye

Hibátlan éjszakát zárunk, hasad a hajnal is, ideje indulnunk. A Bodroghoz még felsétálunk, megnézzük az összefolyás kora reggeli parádéját, több száz hal forgását. Busák, harcsák, pontyok, balinok és keszegek töménytelen mennyiségben mutatják magukat, hogy aztán nappalra megfoghatatlanokká váljanak. Fáradtan, de igazi horgászörömmel nézem őket. Dobok párat, de csak úgy, levezetésképpen. Ugyan, hova tovább? Megint egy ritka élménnyel és a „semmi sem úgy van” nagy igazságával térek haza.

Hajnali köd-óceán

Szólj hozzá:

Mehet